Női kézicsapatunk elveszítette első két mérkőzését az olimpián, így kreált magának egy kis túlzással „win or go home” összecsapást az olimpiai címvédővel szemben.
Ha a svédek oroszok ellen mutatott játékából indulunk ki: ezzel a vereséggel nagyon valószínű, hogy a csoportkör végén kiesünk. Ha viszont abból, hogy a magyar csapat hullámhegyeket és hullámvölgyeket képes egyszerre megélni egy-egy világversenyen belül: van még remény. Ez a két mérkőzés azonban végképp eldöntötte, hogy nekünk ebben a csoportban semmiképp sem előre, hanem jóval inkább hátrafelé kell tekintgetnünk, bár erre már előzetesen is számítottunk.
A franciák elleni egygólos vereség utáni optimizmust gyorsan eltüntette a brazilok elleni hatgólos vereség, amely lehetett volna bőven tíz fölött is.
A franciák elleni tisztes helytállást helyretette ez a mérkőzés,
és valljuk be őszintén, azt a nem túl éles francia csapatot az első mérkőzésen szinte mindegyik csapat megverte volna ebben az olimpiai mezőnyben, de ez természetesen megint a „mi lett volna, ha” kategóriájába tartozik. Csupán egygólos vereségről beszélünk a vasárnapi, Franciaország elleni összecsapás kapcsán, a mérkőzés ennek ellenére egyáltalán nem volt kiélezett, a különbség pedig csalóka.
A magyar női kézilabda-válogatott egyszer sem vezetett a mérkőzésen, amikor pedig megcsillant az esély, hogy közelebb férkőzhetünk, akkor rendre belehibáztunk. Sajnos Vámos Petra is ilyen szituációban hibázott hetest, pedig aznap a csapat legjobbja volt a maga hét góljával.
Rengeteg labdát adtunk el, a saját magunk által diktált tempót nem mindig bírtuk és a játékunkba rendre belehibáztunk. Védekezésben ugyan tudtuk egy ideig tartani a francia beállókat, és a hármasok még úgy ahogy rendben voltak – elsősorban a Kisfaludy-Tomori páros -, viszont kettesben, elsősorban a jobb oldalon, átjáróházzá vált a védelmünk. Rengeteg betörésgólt kaptunk mind a brazilok, mind a franciák ellen, szám szerint tizenhatot, nyolc-nyolcas eloszlásban, a brazilok elleni tizenkét kapott gól hat méterről pedig az első meccsen még viszonylag jól működő hármas védőpárosok teljesítményét is minősíti. Hozzá kell tenni, hogy a franciák nagyon sokat hibáztak hat méterről, emiatt is lett csupán egygólos vereség a vége részünkről.
Bordás Réka ugyan a felkészülési mérkőzéseken jól teljesített, és ez úgy tűnt, igazolja az olimpiai keretbe kerülését, azonban az olimpia nem az NB I, de még csak nem is siófoki felkészülési mérkőzés Montenegró vagy Brazília ellen. Kovacsics Anikó sérülése, valamint a hármas védők és a beállók gyenge teljesítménye több kérdést is fölvet: az egyik azzal kapcsolatos, hogy Kovacsicsot, akiről Elek Gábor ki is jelentette korábban az MTI-nek, hogy nem százszázalékos, miért kellett nevezni a keretbe, főleg úgy, hogy a sérülése miatt rögtön a torna elején el kellett használnunk a cserelehetőségünket.
Részleges választ adhat erre az, hogy jelenleg a keretben lévőkön kívül Kovacsics Anikó még akkor is jobb bármelyik magyar irányítónál, ha nem teljesen egészséges. Ugyanakkor a védekezésünket elnézve lehet, hogy elfért volna a védőspecialista Csiszár-Szekeres Klára a csapatban. Ugyan a hármas védekezésre nem is, de a beállójátékunkra kínálhatott volna megoldást a honosított
Aszma el-Gaui behívása, aki jelenleg az egyetlen bevethető beállónk, aki már évek óta a legmagasabb szinten játszik a Bajnokok Ligájában.
Szinte érthetetlen, hogy eddig még csak esélyt sem kapott.
A balkezesek terén sem állunk jól, Kiss Nikoletta kevés lehetőséget kapott, de azzal sem tudott élni a brazilok ellen, Klujber Katrin pedig a válogatottban már sokadszorra teljesít gyengén téthelyzetben, miközben a 2018-as juniorvilágbajnok gárdának sokan nem is Háfrát, hanem őt tekintették a legígéretesebb játékosának. Tény, hogy a gólátlaga a Bajnokok Ligájában is kiemelkedő, és a magyar válogatott legeredményesebb játékosa volt a 2020-as Európa-bajnokságon, azonban éles helyzetekben rendre meginog. Az olimpián eddig tizennégy lövésből három gólt ért el, abból is egyet hetesből.
Ennek fényében a legjobb formában lévő magyar balkezes, Kovács Anna kimaradása szintén nehezen indokolható.
A lányokat elsősorban fejben kell összerakni – ahogy arról a mérkőzés után Tomori Zsuzsanna is beszélt az Indexnek –, amellett, hogy a brazil meccs megmutatta, még a dél-amerikaiaktól is messze le vagyunk maradva cselezőkészségben, lövőtechnikában és dinamikában, ami azért az utánpótlás világversenyeken elért eredményeket és magát a képzést is erősen árnyalja.
EmelletT el vagyunk maradva felfogásban és taktikai felkészítésben az élmezőnytől, köztük a spanyolokat és a címvédő oroszokat tönkreverő svédektől. Aki nézte a svéd-orosz mérkőzést ma reggel, észrevehette, hogy a svéd válogatott szövetségi kapitánya, Tomas Axnér az első félidő végén (15-9-es svéd vezetésnél) fülhallgatóval a fülében vonult be az öltözőbe. Vélhetően nem zenét hallgatott, hanem a
videóelemzők már akkor bemondták neki a meglátásaikat, hogy aztán az öltözőbe érve már ezeknek az információknak a tudatában tudja csapatát fölkészíteni és kiküldeni a második játékrészre.
Ez egyébként is jellemző a skandináv csapatokra, köztük a norvégokra vagy a dánokra is, akik már 15-20 fős stábokkal érkeznek egy-egy világversenyre.
Kis kontraszt: a franciák elleni mérkőzésen az egyik időkérésnél Elek Gábor elmagyarázta a figurát a lányoknak, akik szóltak neki, hogy egyébként emberelőnyben vagyunk, mire Elek a következőt reagálta: „Ja, akkor a kettes.” A másik, ami rendkívül érdekes, és erre Matuz Krisztián is rávilágított a lefújás után induló VAKSZ című podcastműsor élő adásában, hogy a padon ott ül a stábból Elek Gábor mellett Danyi Gábor, valamint Görbicz Anita is, ehhez képest
a statisztikát mindig egy éppen a padon ülő játékos, jellemzően Márton Gréta írta.
Túlzás lenne azt állítani, hogy bármi is ezen múlt, de elég nagy a kontraszt például a svédekhez képest ezen a téren is, a cserejátékosoknak pedig talán nem a statisztikát kellene vezetniük, hanem kizárólag a meccsre koncentrálni, hogy ha szükség van rájuk, akkor azonnal tudjanak segíteni.
A következő három meccsünkből minimum kettőt meg kell nyerni sorrendben az oroszok, a spanyolok és a svédek ellen, és még akkor sem biztos a továbbjutás. A jelen állás szerint a végső győzelemre is esélyes svédek ellen rendkívül nehéz lesz, a spanyolok és az oroszok viszont jelenlegi formájukban elkapható ellenfelek. Ami az oroszok ellen esélyt adhat, hogy Vjahirjeváék rengeteget hibáztak betörésből, valamint hat méterről, ahonnan mi a legtöbb gólt kaptuk eddig, valamint a kettes védőkön (az előbb emített Vjahireván, és a nővérén, Kuznyecován) lehet keresnivalónk.
Tomori Zsuzsanna és Szöllősi-Zácsik Szandra a brazilok ellen is mutatott biztató jeleneteket támadásban, ráadásul ők fizikálisan is fölveszik a versenyt az oroszokkal. Vámos helyett a tapasztalt Szucsánszki Zitának kell(ene) vállalni a vezérszerepet irányítóban, így pedig összeállhat a 2015-ös világbajnokságról ismerős Zácsik-Szucsánszki-Tomori belső hármas, amely akkor tönkreverte a dánokat, és a tizenegyedik hely ellenére egész jól működött a tornán. Azóta már eltelt hat év, és ők sem lettek fiatalabbak, azonban
az elkövetkező meccseken nagy szükség lesz a rutinra és a vezérekre.
Kovacsics hiányában utóbbi szerep egyértelműen Tomorira hárulni, aki egyébként a Görbicz Anita utáni magyar válogatott csapatkapitánya lett volna, de a hollandok elleni sokadik térdsérülése közbeszólt.
Csütörtökön (magyar idő szerint) 12.30-kor sorsdöntő összecsapást játszik a magyar női kézilabda-válogatott az orosz csapat ellen, amelyen nagy valószínűséggel eldől, hogy a spanyolok és a svédek ellen a továbbjutásért, vagy már csak a tisztes helytállásért küzdhet a válogatott. Mindenesetre a mai vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk.