Ahogy arról beszámoltunk, Cseh László hetedik helyen zárt a férfi 200 méter vegyes döntőjében a tokiói olimpián, ezzel az úszással fejezte be pályafutását. Tizenkilenc év versenyzés a nemzetközi mezőnyben, sorozatban öt olimpiai szereplés (Athén, Peking, London, Rio, Tokió), hat ötkarikás érem (négy ezüst, két bronz), két nagymedencés világbajnoki cím, rengeteg Eb-győzelem. 

Ébredés után kicsit elérzékenyültem, mert rájöttem, hogy ez az utolsó úszásom. Idősebb koromra én is érzékennyé váltam, megérintett, de jóleső érzés volt. A fehérjeturmixomat már nem kevertem be ma reggel, mert tudtam, hogy nincs mire. Megpróbáltam beleadni mindent ebbe a döntőbe, sajnálom, hogy az időeredmény nem lett jobb. Most már lesz időm élvezni az életet

– kezdte a vegyes zónában Cseh László a finálé értékelésével, majd kicsit bővebben beszélt tokiói tapasztalatairól.

Nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Még a mai verseny előtt rájöttem arra, hogy hálás lehetek azért, hogy itt vagyok, így le tudtam magamban zárni ezt az egészet. Ha otthon, tévéről nézem, biztos, hogy csak magamban mérgelődtem volna, hogy ennyit én is tudok, ott lenne a helyem. Örök életemre ez járt volna a fejembe, úgyhogy már az egy fontos lépcső volt, hogy itt vagyok. Szép volt a lezárás, az időeredmény picit jobb is lehetett volna. Most már mosolygok, de az elégedetlenség mindig ott van bennem

– folytatta a 35 éves úszóklasszis, aki az Index kérdésére visszatekintett eddigi pályafutására is.

Mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok, és ennyi olimpiát. Nem érzem ezt át igazán, nem gondolok bele, hogy az évek alatt mennyi mindent elértem, de lassan kezdem elhinni és felfogni, hogy nemcsak annyi volt, amikor rosszul úsztam vagy ötödik lettem, hanem rengeteg gyönyörű verseny volt benne. Csak én ezeket hajlamos vagyok szőnyeg alá söpörni, és csak azzal foglalkozni, ami kevésbé jó. Nem éreztetem magammal eléggé azt, hogy mennyi csodálatos eredményt el tudtam érni. Annak idején ezt sulykolták belém, hogy ha jó vagy, az természetes, ha rossz vagy, akkor azért te vagy a hibás egyedül. Szerencsére az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy ez változzon. Sikerült fejben annyit fejlődnöm, hogy tényleg érzem a változást 

– foglalta össze röviden Cseh László karrierjét, aki megköszönte a biztatást az úszótársaknak és mindenkinek, aki korán kelt, hogy megnézze az utolsó úszását. Csodálatos élménynek nevezte, hogy ennyien szurkoltak neki. Kérdésünkre Milák Kristóf olimpiai aranyáról is megemlékezett.

Kristóf nagyon magabiztosan nyert, szerintem még jobbra is képes lenne, ha lenne mellette valaki. Gratulálok neki! De nem csak neki, az egész magyar csapatnak, és nem csak az úszóknak. Mindenki erőn felül teljesített, kiadta magából a legjobbat. Külön büszke vagyok a csapattársaimra, akikkel nap mint nap együtt küzdöttünk, edzettünk. Németh Nándit hátulról toltam gyorson, ezt mindig külön kiemelem. Ezek is úgy megérintettek, amikor a csapattársaimért szurkolhattam. Verrasztó Dávid 400 vegyesénél én is kicsit elérzékenyültem, Bernek Péter előfutamánál bosszankodtam. A gyorsváltó fantasztikus volt, a végén már kiabálni sem tudtam, mert fájt a torkom. A lelátóról nézve a versenyeket jobban izgultam, mint a sajátjaim előtt

– tette hozzá Cseh László, aki elárulta: édesapja sokszor eszébe jut, álmodik is vele, sokat köszönhet neki, ahogy az egész családjának. Sajnálja, hogy édesapja nem élhette meg ezt, valószínűleg már korábban azt tanácsolta volna neki, hogy hagyja abba az úszást.

Egy A4-es listát tudnék írni arról, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Egy darabig most hátat fordítok a sportágnak, kicsit meg kell tapasztalnom, milyen a más élet. Persze a versenyeket követni fogom, de úgy érzem, hogy nap mint nap nem fognak az uszodában látni. Nagy dolog, hogy ilyen versenyzőkkel úszhattam, hatalmas ellenfeleim voltak. Most már nem kell azon görcsölni, hogyan regenerálódok holnapra, vagy azon, hogyan kezdem el a felkészülést szeptemberben

– zárta gondolatait Cseh László.

(Borítókép: Cseh László utolsó olimpiáján. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)