A magyar sportolók hat arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet szereztek a vasárnap véget ért tokiói olimpián, ezzel pedig az előkelő 15. helyen zárták az éremtáblát, ráadásul az 1996-os atlantai nyári játékok óta nem gyűjtött ennyi medáliát a honi küldöttség. Bár másodiknak lenni sokszor fáj, mind a hét olimpikonunk úgy örült a maga ezüstjének, mintha olimpiai bajnoki címmel ért volna fel.
A hat aranyat ebben a cikkünkben már felelevenítettük, így mostani írásunkat a japán fővárosban ezüstöt nyerő honfitársainknak szenteljük. Gyakran hallani:
másodiknak lenni a lehető legrosszabb, hiszen akkor GYAKORLATILAG az első vesztesek vagyunk, annál már a bronzérem is jobb. a legtöbb sportágban azt ugyanis A HARMADIK HELYÉRT VÍVOTT MECCSEKEN lehet megnyerni, így sikerélménnyel párosul.
A fenti tézis igazságtartalmával nehéz vitatkozni, mi, magyarok pedig sajnos többször is átéltük a csalódás keserű ízét, elég, ha most csak a két legfájdalmasabbat említjük:
a 2000-es olimpián, Sydney-ben női kéziválogatottunk a hajrában már hat (!) góllal vezetett a dánok elleni fináléban, mégis kikapott, a párbajtőröző Imre Gézának pedig 2016-ban, Rióban 14:10-nél egyetlen (akár együttes) tusra lett volna szüksége az aranyéremhez, amelyet végül a dél-koreai Park Szang Joung nyert meg (15:14).
Noha ezen emlékek alighanem begyógyíthatatlan lelki sebeket ejtettek a magyar sportszerető emberekben, Tokióban mind a hét sportolónk úgy örült az ezüstéremnek, mintha aranyat nyert volna, emiatt nekünk sem volt okunk a szomorkodásra.
A még mindig csak 23 éves sportoló egész nap csodálatosan vívott, a döntőben azonban a francia Romain Cannone 15:9-re legyőzte. A Honvéd versenyzője a vegyes zónában azonban percekkel a finálé után már mosolyogva értékelt az Indexnek, és bár kiemelte:
kikapni sohasem jó érzés, maradéktalanul örül az ezüstnek.
Sőt így még motiváltabban készül majd Párizsra, majd viccesen azt is megjegyezte, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnál így is jobban sikerült az első olimpiája – akinek 2008-ban Pekingben a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, igaz 18 évesen –, így még bármi lehet.
A 200-as távot uraló magyar úszófenomén alaposan ráijesztett a toronymagas esélyesnek kikiáltott amerikai Caeleb Dresselre, már a középfutamban ment az adok-kapok a két sportoló között, egymás olimpiai csúcsát megdöntve. Ha pedig nem 100, hanem mondjuk 105 méteres a táv, alighanem két arannyal tért volna haza 21 éves klasszisunk, az Egyesült Államok kiválóságától azonban így is világcsúcs kellett a magyar fiú legyőzéséhez. Az Indexnek azonban már ő is boldogan nyilatkozott: „Nagyon közel volt... Sokan azt mondták az olimpia előtt, hogy meg tudom csinálni, megnyerhetem a 100-at is. Én azt mondtam, hogy biztosan nem.
Most viszont már látom a lehetőséget magamban ebben a számban, látom a realitását.
Remélem, nem okoztam csalódást az ezüstéremmel. A távolabbi jövőn egyelőre nem gondolkodom. Ha 2020-ban lett volna az olimpia, ezt az időt nem úszom meg, nincs ez az ezüstérem. Kellett ez a plusz egy év, hogy megerősödjek, dinamikusabb legyek.”
Talán majd 2024-ben, Párizsban...
Álomszerű lett volna, ha egy nappal bátyja, Tamás aranyérme után a 31 esztendős Viktor is csúcsra ér, ám a döntőben 5:1-re kikapott az ukrán Zsan Belenyuktól. A küzdelem és a díjátadó ceremónia után azonban az ő arcán is is örömet lehetett felfedezni, amelyet később az Indexnek mondott szavai csak megerősítettek. Elmondta:
mérhetetlenül büszke arra, hogy testvérével egy olimpián szereztek érmeket, illetve abban is biztos volt, hogy több van benne, mint a Rióban öt évvel ezelőtt elért ötödik hely.
Azt is elárulta, tavaly született kislánya hatalmas motivációt jelentett a számára, és óriási szerepe volt ebben a remek tokiói szereplésben. „Ez egy megnyert ezüst, mert ha majd visszagondolok, akkor az fog eszembe jutni, hogy jól birkóztam a döntőig, és ez volt a célom.”
1968, vagyis több mint ötven év után lett magyar olimpiai bajnoka a királyszámnak, ráadásul egyenesen kettő: az olimpiai bajnok Kopasz Bálint mögött ugyanis a táv másik magyarja, Varga Ádám végzett a második helyen. Ez is egy mosolygós ezüst volt, már csak azért is, mert a 21 éves versenyző szerint Kopasz verhetetlen volt a döntő napján, ennél a második helynél pedig álmában sem kívánhatott volna szebbet.
Magaménak is éreztem a himnuszt az eredményhirdetésnél, hiába egyéni verseny, mindketten őszintén tudtunk örülni a másik sikerének. Ha valaki azt mondja az olimpia előtt, hogy felállhatok a dobogóra, azonnal aláírtam volna már a harmadik helyet is, nemhogy a másodikat
– értékelt az Indexnek a döntő után Varga a vegyes zónában.
Titkon talán mindannyian bíztunk abban, hogy rutinos, világ- és Európa-bajnok vitorlázónk szép eredményt érhet el az olimpián, a 35 éves sportoló pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket: ezüstérmes lett. Berecz napokon át nyújtott kiegyensúlyozott versenyzéssel, az éremfutamot megnyerve állhatott fel a dobogó második fokára, amelyet gyermeki örömmel ünnepelt a szám olimpiai bajnokával, a brit Giles Scottal.
„Szerintem még én sem láttam nálam boldogabb ezüstérmest. Beérett a munka és a sok áldozat, amit a családom és én hoztunk azért, hogy itt lehessek. Örülök magamnak és minden embernek, aki támogatott, bebizonyosodott, hogy jó helyre rakták a támogatásukat” – nyilatkozta kollégánknak Tokióban Berecz, már éremmel a nyakában.
Hozzátette, semmit nem csinálna másként, minden futamával elégedett volt, és gyakorlatilag a visszavonulását is bejelentette, elmondása szerint ugyanis:
Nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek versenyzőként! elég sokat nélkülözött a családom, fontos éveket hagytam ki a gyerekeim életéből, úgyhogy itt az idő, hogy velük legyek, és élvezzem az életet.
24 éves úszónk történelmet írt Japánban, a szám első olimpiai érmét nyerte, méghozzá a német Florian Wellbrock mögött célba érve ezüstöt. Sportolótársaihoz hasonlóan ő is úgy vélekedett, nem az első helyet veszítette el, hanem megszerezte a másodikat, amelyben óriási szerepe volt a hévízi felkészülésnek:
elmondása szerint ugyanis az ottani vízhőmérséklethez képest tokióban az első öt köre olyan volt, mint egy jeges fürdő.
Azt is elárulta, Szilágyi Áronnak is köze volt a második helyhez, ugyanis a vívókhoz költözött be az olimpiai faluba, a háromszoros olimpiai bajnok pedig annyit mondott neki: ez a szoba legalább egy ezüstöt ér. Szerencsére igaza lett...
Úristen, ebben annyi munkám van, hogy el sem hiszitek
– mondta könnyeivel küszködve az M4 Sport kameráinak a női egyéniben Lisa Carrington mögött második helyen célba érő Csipes, ez pedig tökéletesen tükrözi, mit jelentett a Budapest Honvéd kajakozójának az ezüstérem. Az Indexnek azt is elárulta, élete legnagyobb lehetőségeként tekintett Tokióra, és hogy ha elszúrja – az ő szavaival élve –, totális idióta...
„Nekem mindig a mentális felkészülés volt a legnehezebb, egy ötszörös olimpiai bajnokkal, Kozák Danutával nőttem fel, mindig egymás ellen versenyeztünk, 18 éves korom óta gyakorlatilag mindig mögötte értem célba. Talán már én sem hittem el, hogy képes lehetek őt legyőzni.
Most viszont olyan tökéletes pályát mentem, mint még soha életemben. Elmondhatatlanul boldog vagyok!”
Kiegészítenünk csak annyival kell az elhangzottakat, hogy az egyéniben negyedik Kozák immáron hatszoros olimpiai bajnok, a női kajak négyes 500 méteres futamát ugyanis Bodonyi Dórával, Kozák Annával és persze Csipes Tamarával a hajóban ellentmondást nem tűrően megnyerte.
Összességében tehát kijelenthetjük: ezek az ezüstérmek bizony aranyosan csillogtak!
(Borítókép: Olivier Morin / AFP)