Index Vakbarát Hírportál

Gyulay Zsolt megpályázza a MOB elnöki posztját

2022. január 13., csütörtök 08:29 | aznap frissítve

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége úgy döntött, hogy a közgyűlés január 29-én választ új elnököt a szervezet élére. A kétszeres kajakozó olimpiai bajnok Gyulay Zsolt már be is jelentette, hogy megpályázza a MOB elnöki posztját.

Ahogy arról az Index is beszámolt, a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián a december 30-i közgyűlés keretében maga ellen kezdeményezett bizalmatlansági szavazás elvesztését követően mondott le január 31-i hatállyal.

A február 4-én rajtoló pekingi téli olimpia miatt különösen fontos, hogy mihamarabb új vezető kerüljön a szervezet élére,

ezért a MOB a hivatalos honlapján közölte, a jelenleg 56 tagú közgyűlés január 29-én, 10 órától választ új elnököt. A szerdai ülésen azt is megvitatták, hogy a MOB honlapján január 13-án megjelenik az elnöki pályázati felhívás, amelyre január 19-én 16 óráig lehet jelentkezni.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére bármely, a tisztújító közgyűlés napján tagsági jogviszonnyal rendelkező MOB-tag nyújthat be pályázatot – megválasztottnak az a jelölt tekinthető, aki a közgyűlésen jelen lévő MOB-tagok több mint felének „igen” szavazatát megszerezte.

A Nemzeti Sportnak  nyilatkozó  kétszeres kajakozó olimpiai bajnok Gyulay Zsolt már be is jelentette, hogy 

megpályázza a MOB elnöki posztját.

A hatszoros világbajnok sportember, aki jelenleg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, azt mondta, hogy már korábban eldöntötte, hogy visszatér az olimpiai mozgalomba. Hozzátette: „addigra kifut a Hungaroring fejlesztése". A sportvezető azt is elmondta, hogy a tagságból sokan megkeresték, hogy vállalja el a munkát. Fontos feladatának tekinti, hogy visszaintegrálja a MOB-ba azokat a szervezeteket, így a Magyar Edzők Társaságát, az Olimpiai Bajnokok és a Halhatatlanok Klubját, a Sportkórházat, a Testnevelési Egyetemet, a Magyar Sportújságírók Szövetségét, amelyek Kulcsár Krisztián regnálása alatt kiszorultak a tagságból.

(Borítókép: Gyulay Zsolt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a túraautó-világbajnokság  magyarországi versenyhétvégéjéről tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazárban 2015. április 30-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok