Index Vakbarát Hírportál

Videón, ahogy rakétát lő a nézők közé a 19 éves fiatal a Fradi meccsén

2022. augusztus 15., hétfő 08:26

A budapesti rendőrök azonosították és kihallgatták azt a szurkolót, aki a júliusi Ferencváros–Slovan Bratislava Bajnokok Ligája-selejtezőn életveszélyes módon rakétázott a Groupama Arénában.

A 2022. július 20-án megrendezett labdarúgó-mérkőzésen a vendégszektorból egy szurkoló úgy lőtt ki egy pirotechnikai eszközt, hogy az az egyik terasznál álló emberek között csapódott be. Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg.

A ferencvárosi nyomozóknak aztán sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt: a 19 éves szlovák állampolgárt augusztus 11-én Győr-Moson-Sopron megyei tartózkodási helyén fogták el.

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a fiatalt, közölte a hatóság. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését; állítása szerint azt hitte, csak füstgyertya van nála, írja a police.hu oldalon megjelent közlemény.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egyébként 79 ezer eurós pénzbüntetéssel és részleges szektorbezárással büntette a magyar bajnokot a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtező mindkét mérkőzésen tapasztaltak miatt.

Rovatok