Index Vakbarát Hírportál

Először beszélt mentális problémáiról a világ legjobb úszója

2022. szeptember 5., hétfő 14:28 | aznap frissítve

Még jól emlékszünk, hogy Caeleb Dressel, a hétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok amerikai úszó kurtán-furcsán visszalépett a 100 méteres gyorstól, majd az egész vb-től június 22-én a Duna Arénában. Az eltelt két és fél hónapban semmit sem hallottunk a nagyszerű sportolóról, aki azonban most megtörte a csendet, és megígérte, hogy visszatér. Csak még azt nem tudja, mikor.

Caeleb Dressel legutóbb június 21-én a 100 méter gyors előfutamában úszott, Budapesten, a világbajnokságon, a Duna Arénában. Legalábbis versenyszerűen. Aztán hirtelen bejelentette, hogy az elődöntőben már nem ugrik vízbe, majd másnap nem részletezett okokra hivatkozva visszalépett a világbajnokság hátralévő részétől. Két aranyéremmel azonban már így is gazdagodott – pályafutása 14. és 15 világbajnoki győzelmével, az 50 méter gyorson és a 4x100-as gyorsváltó rajtembereként –, ennél több a jelenleg aktív úszók közül csak honfitársnőjének, Katie Ledeckynek van, szám szerint 19. (Azok közül, akik már visszavonultak, Michael Phelps a rangelső 26 vb-arannyal, Ryan Lochte-nak 18 van. Tehát Dressel az örökranglistán is már a negyedik. Amúgy hét olimpiai aranyérme is van.)

Akkor senki nem tudta, miért lépett vissza a 26 éves amerikai fiatalember. Volt, aki arra tippelt, hogy megijedt az új csodasprintertől, a román David Popovici-tól, mások szerint lelki problémákkal küzd. Meglehet, mindkettő igaz.

Most viszont, két és fél hónapi szünet után  Dressel újra életjelet adott magáról, méghozzá Instagram-poszt formájában.

A lényeg: jól van, azóta sem úszott, és boldog úszás nélkül is.

Nem úsztam versenyszerűen a vb óta, és nagyon őszintén mondom, boldog vagyok úszás nélkül – áll az üzenetben. – Boldog vagyok, ugyanakkor hiányzik is az úszás.

Csináltam egyet s mást. Végre elmehettem nászútra, méghozzá Izlandra, vásároltam egy traktort, bejártam az Appalache-hegység egy olyan szakaszát, ahol korábban még nem jártam. És úszkáltam tengeri tehenekkel. 

Most már tudom, hogy az úszás és a boldogság megfér nálam egymás mellett. Életem egy bizonyos pontján mindkettő megvolt, és most azon dolgozom, hogy újra meglegyen, egyszerre a kettő. De ha szükséged van egy kis szünetre, akkor lépj ki a taposómalomból. Visszatérek!

Visszatérve a pesti világbajnoksághoz, Dressel egyáltalán nem volt formán kívül a Duna Arénában. A hozzá közel állók azonban úgy vélik, komoly mentális problémák léptek fel nála. Igaz ugyan, hogy az amerikai 4x100-as gyorsváltó első embereként 47,67 másodperces jó időt úszott, de Popovici ennél lényegesen gyorsabb volt a 100 gyorson. Dressel előzőleg megnyerte az 50 méter gyorsot 22,57 másodperces idővel, azaz két aranyérem már a zsákban volt, amikor visszalépett.

Dressel a pesti vb óta nem adott életjelet magáról.

Hanyagolta a közösségi médiát, és csak most derült ki, hogy teljesen felhagyott az úszással, az edzésekkel, legalábbis átmenetileg. Arról nem beszélt, hogy mikor és hogyan akar visszatérni, de az ígéret (I’ll be back) ott van.

Ami a nászutat illeti, Dressel 2021 februárjában vette feleségül Meghant, de a jelek szerint az olimpiai és a világbajnoki felkészülés miatt nem volt idejük a mézeshetekre. És hát nyilván a pandémia okozta utazási korlátozások is bekavartak.

Dressel még májusban adott egy interjút Brett Hawke-nak. Ebben a podcastban arról beszélt, hogy mekkora nyomást jelentett számára az olimpia, illetve megküzdeni a rá nehezedő elvárásokkal. Ráadásul megoldhatatlan feladatot jelentett neki a magánélet és a versenyzés összeegyeztetése, februárban úgy kellett elszöknie egy versenyről, hogy megünnepelhesse feleségével egybekelésük első évfordulóját.

(Borítókép: Caeleb Dressel. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Rovatok