Index Vakbarát Hírportál

Magnus Carlsen visszalépett a Hans Niemann elleni visszavágón a nyitó lépés után

2022. szeptember 20., kedd 07:25

A világbajnok a második lépése előtt visszalépett a Hans Niemann elleni online meccsétől, ezzel újra fellángolt a két játékos közötti viszály.

A két játékos hétfőn találkozott a Julius Baer Generation Cupon, ez volt az első mérkőzésük azóta, hogy az amerikai a hónap elején a Sinquefield Kupán győzött Carlsen ellen. Mindkét játékos videókapcsolaton keresztül volt látható a Chess24 élő közvetítése alatt.

Miután a világbajnok megtette első lépését a fekete bábukkal, azonnal feladta, és lekapcsolódott a játszmáról, Niemann – aki két lépést tett fehérrel – nem sokkal később követte őt. „Magnus Carlsen épp most adta fel. Felállt és elment. Kikapcsolta a kamerát, és egyelőre ennyit tudunk. Megpróbálunk friss információkat szerezni” – mondta a Chess24 sakknagymester kommentátora, Tanja Szacsdev.

A 19 éves Niemann megdöbbentette Carlsent azzal, hogy legyőzte őt a St. Louis-i 500 ezer dolláros versenyen, és a világbajnok drámai módon vissza is lépett a tornától. Döntését egy tweetben jelentette be, egy videó mellett, amelyen José Mourinho futballmenedzsert idézte:

Ha beszélek, nagy bajban vagyok.

A norvég nem nyilatkozott bővebben, de a világ legjobb blitzjátékosa, Hikaru Nakamura azt állította, hogy a visszalépés oka az volt, hogy Carlsen gyanúja szerint Niemann valószínűleg csalt, és nem is akárhogyan. A feltételezések szerint Nakamura azt is elárulta, hogy az amerikait korábban a világ legnépszerűbb sakkoldala, a Chess.com el is tiltotta.

Niemann tagadja a mostani bizarr trükközést, de elismerte, hogy csalt már korábban

Niemann határozottan tagadta a Sinquefield Kupán való csalás vádját, de elismerte, hogy a múltban már csalt a sakkban. Először 12 évesen egy online versenyen, majd 16 évesen, amikor streamelés közben játszott nem hivatalos meccseket – írja a Guardian.

„Soha nem csaltam a tábla mellett” – mondta Niemann, hozzátéve, hogy most „tiszta”, és még arra is hajlandó, hogy meztelenül, „zárt dobozban, nulla elektronikus közvetítéssel” játsszon, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

Bár mindkét játékos hétfőn visszatért, hogy lejátssza következő tervezett mérkőzését, Carlsen váratlan lépése máris felrázta a sakkvilágot.

„Ez példátlan. Egyszerűen nem tudom elhinni. Ez csak úgy megtörtént? Magnus egyszerűen nem hajlandó Hans ellen játszani. A tornán játszani fog, de azt mondja, hogy nem játszik ellene. Ez egy nagyon komoly kijelentés” – jegyezte meg Szacsdev. 

Rovatok