Amikor augusztus 8-án elhagyták Magyarországot a Liu fivérek, követve szeretett edzőjüket, Csang Csin Linát, ön azt mondta, a ketten együtt három olimpiai érmet számláló fiúk magyarok maradnak, a magyar színeket fogják képviselni a jövőben is. Aztán kedden jelezték a szövetségnek küldött hivatalos levélben, hogy országot váltanak. Hogy is van ez? Sokak szerint ez a lépés borítékolható volt.

Amikor kimentek a kínai edzőtáborba, akkor abban maradtunk, hogy természetesen magyarok maradnak, magyar színekben versenyeznek tovább, miközben a kínai válogatottal készülnek, Lina irányításával, aki korábban a magyar válogatott vezetőedzője volt. És ezt a munkát a magyar szövetség alkalmazásában álló dél-koreai–amerikai edző, Dzse Szu Csun segíti. Úgy, hogy az edzőtáborozás költségeit mi álltuk.  

Mekkora összegről beszélünk?

Ez egy adott időszakra vonatkozó költségvetési előirányzat volt, erre az évre 180 millió forint volt a két versenyző edzőtáborainak a költsége. Kettejüknek összesen. Ebben a szállás, az utazás, Dzse Szu Csun költsége volt benne. És amikor a fiúk múlt héten hazajöttek…

Merthogy itthon voltak Magyarországon?

Igen, szóval, azt hittük, a szerződésük meghosszabbításáról jöttek tárgyalni, illetve azt aláírni. Csakhogy nem ez történt, szóban kérték a szövetségünket, hogy járuljunk hozzá az országváltásukhoz, majd a hét végén ezt írásban is közölték velünk. És azt is kérték, hogy a korábbi sportolói szerződésükben foglalt kötelezettségeik teljesítésétől tekintsünk el. Ez a szerződés az olimpia után részben lejárt, de néhány kötelezettség hatályban maradt.

Erre önök?

Csütörtökön, november 10-én lesz elnökségi ülésünk, ahol azt terjesztem az elnökség elé, hogy adjuk ki a versenyzői jogokat annak a bizonyos országnak, amelyet ugyan nem neveztek meg, de mindenki tudja, hogy Kínáról van szó. Ha majd erre sor kerül, akkor a kínai szövetségnek is kell írnia egy levelet nekünk és az ISU-nak, a nemzetközi szövetségnek, ugyanis vannak feltételei az országváltásnak. Először is el kell telnie legalább tizenkét hónapnak attól számítva, hogy legutóbb magyar színekben versenyeztek – ez Liu Shaolin Sándor esetében a pekingi téli olimpiától, Liu Shaoang esetében a montreali világbajnokságtól számítódik –, továbbá rendelkezniük kell a befogadó ország állampolgárságával, ami még nincs meg, hiszen ők magyar állampolgárok. Mi több, kell nekik egy nyilatkozat a magyar szövetségtől, amelyben hozzájárulunk az országváltáshoz.

És? Hozzájárulnak?

Persze. Különben is, ezt csak akkor tagadhatnánk meg, ha a korábbi szerződéses viszonyból fennmaradt kötelezettségeiknek nem tennének eleget.

Ez mit jelent?

A lejárt szerződésük értelmében, amennyiben a következő három évben más ország színeiben kívánnak versenyezni, akkor az előző hároméves ciklus felkészítési költségeit meg kell téríteniük. Mi mindent számlákkal tudunk igazolni. Mi költségvetési pénzből gazdálkodunk, ettől nincs is jogunk eltekinteni. Hiszen mi azért készítjük fel ezeket a sportolókat magyar költségvetési forrásból, hogy Magyarországnak hozzanak eredményeket. Nyilvánvaló, hogy az előző hároméves időszak felkészülésének a hatása masszívan benne lesz az elkövetkező három év eredményeiben, ezt könnyű belátni. Ezt a szerződést ők is aláírták, természetesen.  

Mekkora összegről van szó?

Körülbelül százötven millió forint per fő, nem teljesen egyezik meg a két fiú esetében, mert volt eltérés a versenyeztetésükben.

Amikor a múlt héten hazajöttek, ez már tudható volt?

Hát azért jöttek haza, hogy közöljék velünk az országváltási szándékukat. Természetesen megpróbáltuk lebeszélni őket, többször is feltettük a kérdést, hogy mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy maradjanak, de ők azt mondták, ez már eldöntött kérdés, semmit.  

Anyagiakról van szó?

Nem csak anyagiakról. Mi írásban kértük az elhatározásukat, és ők ezt megtették. Ismétlem: két dolgot kértek, az országváltást és azt, hogy tekintsünk el a korábbi szerződésbe foglalt kötelezettségeit teljesítésétől. Egyébként már csak az utolsó simítások voltak hátra az új szerződésük véglegesítéséhez, mi tényleg azt hittük, hogy ennek aláírására jöttek haza, erre jött a hideg zuhany, az országváltási szándékuk.

Milyen okot vagy okokat lát ön a testvérek bejelentése mögött?

Az egyik az, hogy mindig is nagyon erősen ragaszkodtak az edzőjük, Lina személyéhez. Ezt kerek perec kijelentették: ahol Lina van, ők ott akarnak edzeni. Másrészt az édesapjuk kínai, nemcsak állampolgár, hanem hazafi is, és Pekingben él. Ő korábban is szervezte már a fiúk kínai tartózkodását és felkészülését. És nyilván a kínai piac óriási mérete is szerepet játszik a döntésükben. Nem kell magyaráznom, mekkora a különbség egy 1,4 milliárdos és egy nem egészen tízmilliós ország üzleti potenciálja között. Mindkét országban létezik egy állami támogatási, jutalmazási rendszer, Magyarországon egy olimpiai aranyérem tarifája jelenleg 50 millió forint, ezzel szemben Vu Da-csing, a férfi 500 méter phjongcshangi győztese tudomásunk szerint körülbelül mai árfolyamon 700-800 millió forint között kapott. Ami körülbelül tizenhatszorosa Ádó pekingi 500-as olimpiai aranyérme „ árának”. Egyébként Ádóék már februárban megkapták az olimpiai jutalmukat. De ez a két szám szerintem mindent elárul a dimenziókról. De mondok mást. Sándor Instagramjának látogatottsága, akármit csinál, itthon nem megy száz-száztízezer fölé. A hasonló kínai platformon, a Weibón a tizenötmillió elérés még kudarcnak számít. Amikor Sanyit megkérdezték, mi a véleménye kínai vetélytársáról, Vu Da-csingről, és ő azt válaszolta, hogy „k..va gyors”, nos, ez a bejegyzés 30 millió lájkot kapott.

És az internetes elérés vastagon forintosítható, vagy ha úgy tetszik, dollárosítható.

Hát persze! Iszonyatos reklámérték. Ezzel nem tudunk versenyezni. És azt se felejtsük el, hogy a fiúknak kettős az identitásuk. Nekik az országváltás nem országváltás, hanem csak olyan, mintha a lakásuk egyik szobájából átmentek volna a másikba. És én nagyon büszke vagyok arra, hogy sporttörténelmet írtak Magyarországnak, igaz, mi minden tőlünk telhetőt megadtunk nekik. Egyensúlyban van a mérleg két serpenyője. Nincs harag, semmiféle rossz érzés a részünkről, de nem is lehet. Eszünkben sincs betartani nekik, nehogy már valaki azt higgye, hogy mi most megmutatjuk, hogyan csörög a magyarok kardja. Nem. A legjobbakat kívánjuk nekik a jövőre nézve. Ők hozták hazánknak az első téli olimpiai aranyat.

De lehet, hogy az utolsót is.

Meglehet, de azon dolgozunk, hogy ne így legyen. Hiszen most csak annyi történt, hogy ami egy-két olimpiai ciklus után szükségszerűen bekövetkezett volna, vagyis hogy Liuék visszavonulnak, azt most előbbre hozták. De a MOKSZ nem a Liu testvérek szövetsége volt, hanem a magyar korcsolyázóké. Ami azért dolgozik, hogy Liuék után is legyenek óriásaink, akik eredményesek lesznek az olimpiákon. Mint ahogy nem Liuék voltak egyedül magyar sikeres korcsolyázók. Elég csak Huszár Erikára és Knoch Viktorra gondolni, akik a 2006-os torinói téli olimpián negyedik és ötödik helyezést értek el.

Na jó, de Magyarországon jó, ha kétszázan vannak a short trackben…

És ebből a kétszázból lettek olimpiai bajnokaink! Ez a nagyszerű a sportban, hogy egy tízmilliós ország sarja is legyőzheti egy másfél milliárdosét.

Ebből is látszik, mekkora szükségük van a Liu fivérekre, nem?

Linára mindenképpen. Azt, hogy mi fog történni a fiúkkal, azt nem tudom megjósolni, ezért mondtam azt nekik búcsúzóul, hogy nem zárul be mögöttük az ajtó, bármikor visszajöhetnek. Nem szeretném, hogy két szék között a pad alá essenek. Ők nem a hazájukat tagadják meg, hiszen ők Kínához is kötődnek.

Mi a helyzet a Ferencvárossal, amelynek a sportolói?

Mi természetesen egyeztettünk a Fradival is, hiszen a zöld-fehérek adják a válogatottunk zömét, sőt Bánhidi Ákos, a vezetőedzőnk is a Fradi alkalmazottja. Nem hiszem, hogy a Fradi akadályt szeretne gördíteni a távozásuk elé.  

Beszéljünk még egy kicsit a gazdasági vonatkozásokról. Liuék a Huawei okosóra nagykövetei, a Li Ning sportszermárka arcai…

Bocsánat, a Li Ning a szövetségünket támogatta, és azon belül a fiúkat. Viszont ez egy faramuci helyzet, mert a kínai szövetségnek nem a Li Ning a támogatója, hanem az Anta, amely még a Li Ningnél is hatalmasabb sportszergyártó, bár Magyarországon kevéssé ismert. És ha Liuék kínai színekben akarnak versenyezni, akkor le kell takarniuk a Li Ning márkajelzést! Egyébként a Li Ning-szerződés már az olimpiai ciklus végén lejárt, nekünk is, meg a fiúknak is. Bonyolult az élet.  

Annyira, hogy a Cupra gépkocsijukat is vissza kellett adniuk.

Persze, de hát a Cupra is a szövetségünket támogatja.  

Kimondhatjuk, hogy nem jött el a világvége a sportágban?

Kimondhatjuk, de azért az tény, hogy két ekkora világklasszis távozását bármelyik sportág megérezné.  

Linával bánhattunk volna jobban? Hiszen végül is az ő távozása vezetett Liuék távozásához.

Amikor Lina jelezte, hogy javítani szeretne a szerződése feltételein, mi helyt adtunk a kérésének.

Mennyit keresett?

Azt hiszem, ebben a sportágban kevés edző keresett többet nála. Ezzel kapcsolatban nem is volt neki problémája. Amúgy határozatlan idejű szerződése volt. Végül ő jelezte, hogy van egy olyan ajánlata Kínából, amelyet nem tud visszautasítani. Ő kínai hazafi. De hogy mennyit kap, azt nem tudjuk. Közös megegyezéssel bontottuk fel a szerződését. De az ő esetében is többször feltettük a kérdést, hogy tudunk-e még valamit adni, amivel maradásra bírhatjuk. De azt mondta, nem tudunk.

Akkor hát Lina távozásával a fiúk sorsa is eldőlt, nem?

Abban az értelemben igen, hogy vele akartak készülni. De az országváltás még nem.

Mi volt az a pont, amikor eldőlt a kérdés?

Nézze, itt van ez a furcsa helyzet. Lina kint van, a kínai válogatott vezetőedzője, a kínai gyorskorcsolyázókkal győzni akar, ugyanakkor Sanyit és Ádót is edzi, és velük is győzni akar. A kettő együtt nem megy. Egész egyszerűen az van, hogy Lina nem segítheti egy olyan versenyen a magyar válogatott tagjait, amely versenyen a kínaiak is elindulnak. A két dolog kizárja egymást.

Lát még reményt a visszaútra?

Linának is azt mondtam, hogy dolgozik ő még velünk. Másfelől nem egyszerű egy másik ország válogatottjába beilleszkedni. Ők Magyarországon kínaiak, Kínában európaiak. A fiúk voltak kint már másfél évig Kínában tartósan, utána jöttek haza, és lettek a magyar válogatott színeiben olimpiai bajnokok. Visszatérve az alapkérdéshez: a mi ajtónk mindig nyitva lesz előttük, a magyar sport aranykönyvébe kitörölhetetlenül beírták a nevüket.

Még valami: amikor Miklós Edit visszavonult, drasztikusan csökkent a Magyar Síszövetség költségvetése. Ez az MOKSZ-szel is előfordulhat.

Mindenképpen előfordulhat. A támogatottságunk az eredményesség függvénye. Én nagyon bízom a fiatalokban, azon vagyunk, hogy a sikereket folytatni tudjuk. Az ifjúsági olimpián ezüst- és bronzérmet szereztünk, a lányok váltóban ugyancsak bronzérmesek voltak, szóval, van utánpótlásunk. Van élet a Liu fivérek után is. Nézze: miután kiöregedett a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatottunk, nem engedték le a vizet a magyar medencékből. Mit is mondhatnék mást, sok szerencsét a fiúknak a karrierjükhöz. Hajrá, magyarok!

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)