2007 februárjában Budapesten rendezték a világkupát, és akkor történt, hogy a Liu fiúk édesapja, Liu Shilin – egy kínai üzletember, aki akkor Magyarországon élt a családjával, még nem vált el a feleségétől, a srácok édesanyjától – felvette a kapcsolatot az éppen itt szereplő kínai csapat vezetőjével. A gyerekek már gyorskorcsolyáztak, de épphogy elkezdték, Sanyi 11 éves volt, Shaoang 8, a kishúguk pedig talán másfél. Tehát a papa azt akarta, hogy a fiúk menjenek ki Kínába, és ott folytassák a versenyzői pályafutásukat.

Kínában akkor jóval magasabb szinten művelték ezt a sportágat, mint nálunk.

Szóval a papa azt akarta, hogy a fiai menjenek ki Kínába, és ott egy kínai edző foglalkozzon velük. A szövetségük eleget tett a kérésnek, a kínai csapatvezető azt mondta Liu Shilinnek, hogy ha bajnokot akar nevelni a gyerekeiből, akkor Linához – teljes nevén Csang Csing Linához – adja be őket tanoncnak.

Lina Csilin tartományban, Csangcsun városában élt, ami északon, a történelmi Mandzsúriában van. Az az edzőnő szülővárosa, és amikor Liuék megérkeztek Kínába, itt, Csangcsunban kezdték meg az edzéseket. Kínában fantasztikusak a körülmények, az infrastrukturális feltételek, nem is lehet összehasonlítani a magyarországi helyzettel, már legalábbis a jégcsarnokok terén.

Akkoriban még igazán kezdők voltak a fiúk, Sanyi ideje 500 méteren 58 másodperc volt, amikor megérkeztek Linához, és amikor 15 hónap múlva visszamentek Magyarországra, már 47 másodpercet tudott az idősebb Liu fiú, ami országos csúcs volt. Egy év és három hónap leforgása alatt 11 másodpercet javult, de az öccse, a későbbi egyéni olimpiai bajnok is megtáltosodott, 1 perc 6 másodpercről 51 másodpercre faragta le az egyéni rekordját.

Linával a 2018-as phjongcshangi téli olimpia után beszélgettünk, amikor a fiúk váltóban aranyérmesek lettek. Amikor megkérdeztem az edzőnőtől, vajon látta-e már bennük – és hát elsősorban Ádóban – a majdani olimpiai bajnokot, mosolyogva legyintett:

Á, dehogy, nem mondhatnám. Viccesek voltak, a külsejük is, meg a habitusuk is. Sanyi olyan puha, plöttyedt volt, semmi izom, semmi erő, csak egy egyszerű kisfiú, rá sem ismert volna, ha a mai, csupa izom fiatalemberből indul ki. Az öccse, Ádó valamivel sportosabb volt, nem volt olyan puha, keményebb volt, izmosabb a három év korkülönbség ellenére. Nagyon különbözőek voltak. Szóval befogadtam őket, és elkezdtünk dolgozni Csangcsunban. Kezdetben alig tudtak kínaiul, hiszen végtére is Budapesten születtek és nőttek fel, az anyanyelvük a magyar, s amit az apjuktól hallottak, csak az ragadt rájuk. Írni pedig egyáltalán nem tudtak, mármint kínai írásjelekkel. Akkor még együtt volt a család, a papa nem vált el a mamától. Amikor 15 hónappal később visszatértek Kínából, akkor váltak el.

De akkor már jók voltak Liuék, jók bizony. 2008-ban hazatértek Magyarországra, és mindenkit megvertek. 2009-ben megint kimentek Linához, akkor Sanyi további három másodpercet lefaragott a rekordjából, majd 2010-ben még kettőt, és lement 42 másodpercig. Lina akkor, 2010-ben járt először Magyarországon. 

Ádóék kezdetben nagyon rosszul bírták a gyűrődést odakint Csangcsunban, két hónapba tellett, mire fel tudták venni a ritmust. De aztán annyira belejöttek, hogy elkezdték élvezni a munkát, Linát is megszerették, és ő is őket. Roppant szoros kötelék alakult ki közöttük. Tehát az edzőnő 2010-ben járt először Magyarországon, végleg pedig 2012-ben telepedett le, egy kőhajításra az edzőcsarnoktól, a Thököly útnál.

A munkamorált, a fanatikus munkabírást kínai apjuktól örökölték, a bohém természetüket, a vicces habitusukat pedig az anyjuktól. A kínai és a magyar mentalitásnak is a legjavát örökölték a szüleiktől.

Négy éve nem ment könnyen az újrakezdés a phjongcshangi diadalt követően. Sanyiék csak június 18-án vágtak bele az újabb felkészülésbe, plusz az olimpia után Sanyinak megoperálták a szemét. A srácoknak rengeteg reklámfelvételük volt, egyéb kötelezettségeik, élménybeszámolók, motivációs beszédek, miegyéb. (Még belegondolni is hátborzongató, hogy most mennyi médiaszereplés vár rájuk!) Hiszen olimpiai bajnokok lettek Phjongcshangban, Magyarország első téli olimpiai bajnokai! Nem lehet azt mondani, hogy könnyen ment nekik az újrakezdés, hónapokig nem edzettek, a testük zsírszázaléka nagyon felszaladt ahhoz képest, ahol tartottak az olimpia idején. 

Lina arra is vállalkozott, hogy jellemezze a két fivért. 

Mindent megcsinálnak alázatosan, amit kérek tőlük. Tény és való, nehezen vették fel azt a tempót, amit diktáltam nekik. Sanyi a családban a »csapatkapitány«, igazi vezér. Amikor munka van, a csapat élére áll, és a többiek követik. Sohasem panaszkodik, mindent megcsinál, amit kérnek tőle.

Négy éve jósolt az edzőnő, és ami azt illeti, nem fogott mellé:

Pekingben fogják elérni a csúcsformájukat. (Ádó esetében tényleg így történt, és Sanyi is valamilyen szinten a csúcsra ért, hiszen a jégen megnyerte az 1000 métert, csak a zsűri másképp döntött.). Sanyi mindegyik távon jó, de ezer méteren a legjobb. (Tényleg így volt, ezer méteren ért célba elsőnek.) A képesség megvan benne, és Ádóban is, utóbbinak az 500 méter a csúcsszáma. A legnehezebb fenntartani az intenzitást, mert bizony ebbe bele lehet fáradni. Sanyiban még egy olimpia van, több már nincs. 

Lina nem szokott tévedni. Legalábbis nem gyakran. Azért nem ártana, ha ez utóbbi jóslatával melléfogna. Hiszen 2026-ban Sanyi még csak 30, Ádó 27 éves lesz. A legjobb sportolói korban...

(Borítókép: a férfi 500 méteres döntő, élen Liu Shaoanggal. Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters)