Index Vakbarát Hírportál

Vallomást tettek a tanúk Szalai Ádám verekedésének ügyében

2023. január 17., kedd 16:37

Vallomást tettek a tanúk a verekedési ügyben, amelyben Szalai Ádám 86-szoros válogatott labdarúgó is érintett. Információk szerint a jelenleg még a svájci bajnokságban szereplő Basel alkalmazásában álló támadó többször is belerúgott egy fiatalba, állítása szerint azért, mert öccse védelmére kelt.

Még december végén keveredett verekedésbe Budapesten Szalai Ádám, aki tavaly ősszel, 86 mérkőzés után vonult vissza a magyar labdarúgó-válogatottól. A korábbi információk szerint az összetűzés abból alakult ki, hogy egy buli után néhány fiatal megkérte a csatár öccsét, hogy készítsen róluk fényképet. 

A sportoló testvére ezt megtagadta, amiből szóváltás alakult ki. Ezután Szalai Ádám testvére védelmére kelve mellkason rúgta a 21 éves, Zsombor nevű fiatalt, aki a földön fekve is kapott egy rúgást a futballistától.

A Blikk nemrég arról értesült, hogy a sértett barátait tanúként hallgatták meg a rendőrök, akik a 21 éves sértett verzióját erősítették meg. A lap ezenkívül úgy tudja, hogy a nyomozók a szórakozóhely környékén lévő térfigyelő kamerák felvételeit is beszerezték.

„Megpróbálom a legrövidebben és legőszintébben összefoglalni a történteket. Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert” – nyilatkozta a korábban a Bundesligában légióskodó játékos a történtekkel kapcsolatban.

(Borítókép: Szalai Ádám 2022. szeptember 21-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok