Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András felháborodott, Szijjártó Péter intézkedett a Fradi-szurkolók ügyében

2023. március 9., csütörtök 14:53

Mint megírtuk, a német rendőrök a cseh határon megállították a Fradi-szurkolókat szállító vonatot, így most versenyt futnak az idővel a 18:45 órakor kezdődő Bayer Leverkusen–Ferencváros labdarúgó-Európa-liga-nyolcaddöntőre utazó drukkerek. A hírre Schiffer András, az LMP korábbi alapítója és társelnöke, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is reagált.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a minisztérium nyomban felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal és a német vasúttársasággal, így a vonat folytathatta útját. „A folyamatos megkeresések hatására valamit sikerült gyorsítani az ellenőrzésen, ami így is 1,5 óráig tartott, ami nehezen elfogadható és nehezen tudható be valamilyen baráti, konstruktív együttműködésnek” – jegyezte meg a tárcavezető.

A magyar diplomaták közbenjárására a vasúttársaság illetékesei megadták a prioritást a különvonatnak, így a jelenlegi várakozások szerint valamikor 17:48 és 18:00 óra között fut be a vonat a leverkuseni pályaudvarra. Ha ez így történik, akkor a magyar szurkolók már a kezdő sípszókor ott lehetnek a stadionban, segítségükre a városba rendelt magyar konzulok sietnek, tájékoztatott Szijjártó Péter. „Zajlik a versenyfutás az idővel, reméljük, ezt a versenyt mi nyerjük” – tette hozzá.

Schiffer András eközben a közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének.

„Mennyiben baráti ország az, ahol két évvel ezelőtt a nemzeti válogatott, most pedig a bajnokcsapat szurkolóit vegzálják a hatóságok?” – tette fel a kérdést az egykori politikus.

Az államtitkár is kiakadt

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Twitter-oldalán fejtette ki véleményét az akcióról.

„Most biztos csak vicceltek velem: német rendőrök tartóztatták fel két órán keresztül a Ferencváros szurkolóit szállító vonatot. Azt állították, hogy a vonat veszélyt jelent Németországra. És még a nyugati »barátaink« oktatnak ki minket a »demokráciáról és a jogállamiságról«...” – írta.

You must be kidding me: German police held up the train carrying Ferencváros fans traveling to tonight's @EuropaLeague clash with @Bayer04_en for two hours. They said that the train "poses danger to Germany." And our Western "friends" dare lecture us on "democracy" and "rule of… https://t.co/6CzbSBGSq8 pic.twitter.com/6c53VXNBMQ

— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) March 9, 2023

(Borítókép: A Ferencváros szurkolóit szállító különvonat induláskor a Keleti pályaudvaron 2023. március 8-án. A vonat a németországi Leverkusenbe viszi a drukkereket a Bayer Leverkusen és a Ferencváros labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésére. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok