Index Vakbarát Hírportál

Szilágyi Áron megszólalt a világkupán aratott győzelemről

2023. április 6., csütörtök 18:17

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron szerint már a fiatalok nevelésében is fontos a fair play szellem átadása. A győzelmével kapcsolatban elmondta: nem gondolja ritka dolognak, hogy valaki visszaad egy találatot, azt viszont már annál inkább, hogy egy döntőben, vesztes állásnál történik ez meg.

Tavalyi győzelme után Szilágyi Áron idén ismét megnyerte a budapesti Gerevich–Kovács–Kárpáti-férfikard-világkupát. A tavaly nyáron az egyéni világbajnoki aranyérmet is begyűjtő magyar vívó a döntőben az elmúlt évben Európa-bajnok Sandro Bazadzéval mérkőzött.

A döntőben jobban kezdett a világranglista georgiai éllovasa, aki 8–4-re vezetett.  Az egyperces szünet után megvágta Szilágyit, és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot, az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt. A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni, Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit.

„Ritka, hogy nem jelez a rendszer, de ilyenkor a versenybíró sem tud mit tenni, nincs a kezében olyan lehetőség, hogy megadja a tust, ha én bemondom” – erről beszélt az ATV Start+ műsorában Szilágyi Áron. A kardvívó számára egyértelmű volt, hogy mivel ő is, az ellenfele, a zsűri, a helyszínen lévők is tudták, hogy találat volt, ezért úgy tisztességes, ha ezt a tust visszaadja. Azért sem dönthet ilyenkor máshogyan a zsűri, mert minél kevesebb döntési jogot szeretnének adni nekik, amivel egyetért Szilágyi, hiszen minél automatikusabb az egész, annál igazságosabbnak tartja a döntéseket.

A mi sportágunkban egyértelműen benne van a fiatalok nevelésében a fair play szellemnek az átadása

– folytatta, hozzátéve, hogy ha ebben a mentalitásban nő fel egy versenyző, akkor ilyen helyzetekben ez a morális iránytű bekapcsol.

Elmondása szerint nem olyan ritka, hogy valaki visszaad egy-egy találatot, mert a rendszer nem jelez, csak nem a döntőben vagy vesztes szituációban. A fair play díjas mozdulat után hátrányból fordított Szilágyi Áron a döntőben, és ezzel ő állt fel a budapesti világkupán a dobogó tetejére. A kardvívó érezte, hogy a hátán viszi a közönség.

szerinte nem biztos, hogy meg tudta volna fordítani a mérkőzést, ha nem hazai közönség előtt játszik.

Végezetül arról beszélt, hogy ez volt az utolsó verseny, ami nem a párizsi olimpia kvalifikációs versenye, áprilistól már ez lesz a tét. Mint mondta, egyetlen aranyérem hiányzik a vitrinjéből, az pedig a csapat olimpiai bajnoki cím, így fontos számára, hogy a magyar kvartettel ott legyenek Párizsban.

(Borítókép: Szilágyi Áron. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok