Index Vakbarát Hírportál

Magyarországon eltiltották, most német színekben versenyez a világ- és Európa-bajnok sportoló

2023. április 29., szombat 19:08

Sidi Péter, világ- és Európa-bajnok sportlövő még 2021-ben került doppingbotrányba, ami miatt két évre eltiltották a versenyzéstől itthon. Ezt követően felvette a román állampolgárságot, és Romániában versenyzett, de mindenkit meglepett, hogy most német színekben teszi ugyanezt.

Sidit a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) korábban két évre eltiltotta a versenyzéstől, mert versenytársa, Péni István az újdelhi világkupán pozitív doppingmintát adott, azonban a magyar szövetségnek bemutatott egy videófelvételt, amelyen az látszik, hogy Sidi bemegy a szobájába, és csak 45 perccel később jön ki.

Az esetet a hazai és a nemzetközi szövetség is kivizsgálta, mindkét szervezet arra jutott, hogy szabotázs történt, így Péni nem kapott eltiltást, a világ- és Európa-bajnok 

SIDIT VISZONT AZ MSSZ ELSŐ FOKON EGY ÉVRE ELTILTOTTA.

Az továbbra sem bizonyított, hogy Sidi Péter keverte bele a Furosemid nevű vízhajtót Péni D-vitaminjába, a büntetés azért járt, mert illetéktelenül hatolt be más szobájába.

Ezt követően román állampolgárságot kapott Sidi Péter világ- és Európa-bajnok sportlövő. A román állampolgárság odaítéléséről a bukaresti kormány döntött. Sidi Péter azonban most újabb ország színeiben tűnt fel. Ugyanis országos csúccsal nyert meg egy berlini versenyt, német színekben – vette észre a Magyar Nemzet.

A verseny jegyzőkönyvében Sidi Péter németként szerepel. Sidi „németté válása” meglepetést okozott a Magyar Sportlövők Szövetségénél is. 

A román szövetség korábban megkeresett bennünket Sidi Péter esetleges országváltása ügyében, de nyugvópontra került az ügy. A németek nem kerestek meg bennünket, így számomra mindenképpen meglepő a neve mellett a GER felirat, a magam részéről nem igazán tudom hova tenni. Az biztos, hogy az 595 kör nagyon jó eredmény

– fogalmazott a lapnak Molnár László kommunikációs igazgató.

(Borítókép: Sidi Péter 2019. június 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok