Lőrincz Attila a közelmúltban lépett szintet a magyar evezősöknél: az utánpótlás-válogatott szakmai munkáját irányító tréner tavaly októbertől már a felnőttek kapitányaként – két segítőjével – hosszú távú programot indított el. A hosszú távból aztán jóformán még rövid sem lett... Csupán bő fél év telt el az indulás óta, és a kapitány az őszi/téli felmérők után úgy érkezett el tavasszal az első válogatóig, hogy terveiken részben máris módosítani kényszerültek. Őket is utolérte a magyar sport egyik nagy, azon belül az evezősöket különösen érzékenyén érintő problémája: a lemorzsolódás, a pályaelhagyás. Lőrincz Attilát arról is kérdeztük: hogyan lehet évekre előre eredményességben gondolkodni, célokat kitűzni közép, hosszú, de akár rövid távra, ha közben ennyire kiszolgáltatott?
Lőrincz Attila 1995 óta él az evezős sportágban, 2009-től pedig edzőként tevékenykedik. Miközben a válogatottakat adó és a hazai versenyeken meghatározó szerepet betöltő Külker EK Óbuda versenyzőit edzette, 2017-től már az utánpótlás válogatottat is vezette, majd tavaly október óta a felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett. Korábbi feladatait ifj. Pergel László vette át, míg Szögi László a sportágfejlesztői igazgató szerepkört tölti be.
A Magyar Evezős Szövetség hármukat olyan koncepció és szakmai program kidolgozásával bízta meg, melynek célja, hogy átalakítsák az utánpótlásképzés irányelveit, és olyan felfogásban alakítsák, tervezzék a jövőt, amellyel sokkal jobb szakági eredményeket érhetnek el versenyzőink például az ötkarikás játékokon.
Lőrincz Attila többek között arról beszél az evezéssel kapcsolatban:
Mi kell ahhoz, hogy a fiatalok megmaradjanak az evezésben, és ne távolodjanak el a sportágtól?
Jelenleg ez az egyik leginkább aktuális kérdésünk, ami komoly problémát jelent, mert így lehetetlen hosszú távon előre tervezni. Vegyünk egy példát: adva van egy ígéretes négypárevezős csapat, de az utóbbi évek tapasztalata alapján sajnos nagyon könnyen előfordulhat, hogy az egyik tag abbahagyja az evezést, így viszont borul vele együtt az egész projekt.
Ennek okát leginkább a fiatalkori sikertelenségben látom. Az evezés olyan sportág, amelyben serdülő korosztályban még alig lehet említésre méltó eredményt elérni, sőt
NAGYJÁBÓL 16 ÉVES KORIG MEG SEM LEHET MONDANI A GYEREKEKNÉL, HOGY MEKKORA POTENCIÁL REJLIK BENNÜK, ÉS MIRE LEHETNEK KÉPESEK A JÖVŐBEN.
Amennyiben fiatalon nincsenek sikerélmények, hamar elkedvtelenedik a versenyző, továbbá szülői részről is azt a visszajelzést kapja, hogy hagyja abba, ha nem leli benne örömét, és nincs sikere. Így rengeteg tehetségünk elveszik, és hamar eltávolodik az evezéstől.
Erre ugye a korábbiakban az volt a megoldás, hogy olyan számokban indították a fiatal versenyzőket, amelyben viszonylag kevés induló van. A színvonal és az erőviszonyok ott alacsonyak, így könnyebben lehetett sikereket elérni. Ez azonban valamilyen szinten önmaguk becsapása volt. Ezt azért mondom, mert ha ilyen versenyeken jó eredményeket értek el evezőseink, akkor már azt gondolhatták, hogy az olimpiai számokban is fel tudják venni a versenyt a mezőnnyel. Mondanom sem kell azonban, hogy ez közel sincs így, hatalmas a különbség a két szint között.
Meglátásom szerint az olimpiai és nem olimpiai számokat lényegesen meg kell különböztetni. Amellyel persze sportágon belül nem leszek a legnépszerűbb, de hogyha jelentős eredményeket szeretnénk elérni a jövőben, akkor nem olyan számokban kell versenyeztetni a fiatalokat, amelyek nem kompatibilisek az olimpiai szinttel.
És persze ez adja magával a következő problémát, hogy az olimpiai számokban nem az összes versenyzőnk marad meg. Miként azt is nehéz megemészteni, hogy ezeken a versenyeken eleinte egészen biztosan a mezőny végén végez. Ezt el kell fogadni, ezzel együtt kell tudni élni és dolgozni, napról napra keményen edzeni, mert más útja nincs annak, hogy olimpiai számokban eredményt érjünk el.
Milyen egy ideális életpályamodell hazánkban evezősként?
Ez fontos témakör, mivel jellemző probléma, hogy van például a húszas évei elején járó sportoló, aki egyetemista, de részben már el kell tartania magát, emellett pedig edzésekre, versenyekre jár, ami nagyon nehezen összeegyeztető. Főként úgy, hogy ne menjen az edzés, a felkészülés minőségének és mennyiségének rovására. A sportági finanszírozás is egyre kevesebbet bír el, aminek következtében újabb létszámcsökkenéssel kell számolni. Így fordul elő az, hogy többen inkább abbahagyják az evezést.
A KORÁBBI időszak JELLEMZŐ PROBLÉMájA VOLT, HOGY A RENDSZER OLYAN TERÜLETEKRE IS ELKÜLÖNÍTETT ANYAGI ÉS EMBERI ERŐFORRÁST, AMELYEK NEM OLIMPIAI SZÁMOK VOLTAK, ÍGY EZEN IS VÁLTOZTATTUNK.
Ha egy ideális életpályamodellt nézünk, jó és követendő példa lehet Bertus Kittié. Vele kapcsolatban az a helyzet, hogy most 28 éves, a legjobb korban van, egypárban gőzerővel készülhet a párizsi olimpia kvalifikációjára, de közben számára is megmaradnak a civil élet kihívásai.
Az lenne a legjobb, ha tudnánk olyan munkát biztosítani versenyzőinknek, amelyek végzése mellett elegendő idejük jutna az élsportolói szinten megkövetelt edzésmennyiség elvégzésre és energiaszint befektetésére. Ideális, ha a sportoló elvégez egy egyetemet, és vannak közben számára támogatási programok, amelyekkel sajnos a korábbiakban nem annyira foglalkoztak.
Bizakodásra adhat okot, hogy a szövetség élén erre megfelelő elnök áll, Cseh Ottó üzletemberként, vezetői tapasztalatait kamatoztatva jól kezeli a támogatási programokat, és ennek köszönhetően hosszú távon talán egyre több fiatalt sikerül a sportágban tartanunk, amely pozitív jövőképet adhat a magyar evezésnek.
Milyen helyzetben vette át a felnőttválogatott irányítását, és színre lépésével milyen irányba indult el a magyar evezősport kirakatcsapata?
A munkámat az evezősöknél még utánpótlásedzőként kezdtem, amely számomra építő jellegű munka volt, aztán lettem a felnőttek szövetségi kapitánya. Utóbbiaknál az elmúlt években folyamatosak voltak a rendszeri és vezetőségi változások, többször cserélődött a szövetségi kapitány személye, ezzel párhuzamosan az is változott, hogy milyen szakmai program alapelvei szerint dolgozzanak az edzők. Miután folyamatosan követem a nemzetközi trendeket a sportágban, azt tapasztaltam, hogy a korábbi vezetőség olyan régi rendszert alkalmazott, amely abszolút idejétmúlt. Ezen mindenképpen változtatni akartam.
Jelentős generációs és gondolkodásbeli különbségek voltak. A mi elképzeléseink szerint a sportolót nem az aktuális eredmények fényében kell megítélni, hanem a folyamat alapján, amelyben részt vesz. Ennek szellemében dolgoztuk ki a felkészülési tervet, egymásra épülő folyamatok alapján.
Odafigyelünk arra is, hogy a fiatal reménységeinket ne versenyeztessük agyon. Természetesen a fiatalok számára is kell a verseny, de csak egészséges mértékben. Ennek több oka van. Az egyik ilyen az úgynevezett fejlesztési virágkorok. Mindig ezeknek megfelelő gyakorlatokat kell végezniük a fiataloknak, hogy a jövőben meglegyen az esélyük olimpikonná válni. Ez is olyan fontos változás volt, amelyet az új szakmai programban dolgoztunk ki, és ezáltal igyekszünk sokkal sikeresebb utánpótlás-korosztályt nevelni.
Hogyan néznek ki a sportágon belüli támogatások – versenyszámokra osztva?
Itt fontos megjegyeznem, hogy nemzetközi szinten már sokkal hamarabb történt változás a támogatások terén, mint nálunk, a hazai szövetségben. Amint kivették ugyanis az olimpiai programról a könnyűsúlyú négypárevezős számot, a nemzeti szövetségek nagy része azonnal megvonta támogatását ennek a számnak a képviselőitől.
Ez természetesen azt vonta maga után, hogy nagyon sokan hagyták abba az evezést, de ez a lépés nálunk csak sokkal később következett be, amit hibának tartok. Ennek ugyanis az lett a következménye, hogy a támogatások jelentős része huzamosabb ideig a nem olimpiai versenyszámokra koncentrálódott,
így viszont nem irányult elég anyagi és szakmai erőforrás az olimpiai versenyszámokra ahhoz, hogy szemmel láthatóak legyenek az eredményeink ezen a szinten.
A nem olimpiai versenyszámok finanszírozását leállítottuk, és teljesen önköltségessé tettük annak érdekében, hogy a jövőben az olimpiákon is eredményesek legyenek a versenyzőink. Jelenleg ugyanis elég nagy a lemaradásunk, akár a környező nemzetekhez képest is. Említhetnénk példaként Romániát, ahol olimpiai érmes evezősök vannak, de mivel náluk az evezés a második kiemelt sportág a torna mögött, teljesen más lehetőségekkel és forrásokkal rendelkeznek, mint mi. Ők azonban, ahogy mondtam, olimpiai érmekkel rá is szolgálnak erre a kiemelt finanszírozásra.
Ahogyan azt korábban már említettük, a múlt hétvégén sor került az első hazai válogatókra. Hogyan látja jelenleg evezőseink esélyeit akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban?
Muszáj lenne lehetőleg minél több olimpiai kvótát szereznünk, mert nem alapozhatunk kizárólag Pétervári-Molnár Bendegúzra, több egységünkben bízunk. Készítettem mezőnyelemzést, átnéztem a kvalifikációs szabályrendszert, kikértem szakmabeliek véleményét, és ennek megfelelően alakítottam ki az elképzeléseimet, mely egységeinkre alapozhatunk az olimpiai kvalifikációs versenyeken.
Egyelőre az erőviszonyokat tekintve úgy látom, hogy elég nagy különbségek vannak. Európai nemzetek dominálják a könnyűsúlyú kétpárevezős versenyszámokat, és mivel eléggé telített a mezőny, nehéz olimpiai kvalifikációra számítok. Inkább az egypár- és kétpárevezős számokban vagyunk erősebbek. Vannak olyan edzőink, akik hatékonyan tudnak felépíteni kisebb csapatokat, az egypár meg abszolút egy mester-tanítvány viszony. Utóbbiban amikor egy jó edző és egy tehetséges versenyző talál egymásra, akkor bízhatunk az eredményes szereplésben.
A sportágunkban nagyon fontos szerepe van továbbá az evezési technikának. A francia versenyzők például rendkívül szép technikával eveznek, amelynek köszönhetően a versenyeken is egyre jobb eredményeket tudnak elérni. Ennek is követendő példának kell lennie evezőseink számára. És persze akkor még nem is említettem a rutint, amely szintén fontos tényező a sportágon belüli sikerességhez vezető úton.
Több példát is tudnék említeni a múltból, amikor az edzéseredmények alapján papíron esélyesebb, de rutintalanabb evezős mondhatni simán kikapott a nála lassabb, de sokkal tapasztaltabb vetélytárstól.
Ez hogyan történhet meg?
Úgy, hogy edzéskörülmények között lehet akármilyen gyors egy evezős, és lehetnek jó időeredményei, versenyeken előfordulhat, hogy ez szinte semmit nem ér. Edzésen elért időeredményből nem feltétlen kaphatunk teljes képet arról, hogy az egységnek az mire lehet elég a versenyen. Sportolóink jelentős része nem rendelkezik sok versenytapasztalattal, így a mentális felkészülés is rendkívül fontos. Fel tudja dolgozni, elbírja azt a terhet a versenyző, amikor a mellette lévő hajóban nem az edzője, segítője követi őt, hanem a vetélytársai haladnak? Vajon képes-e ennek tudatában a maximumot nyújtani? Úgy tapasztalom, hogy sokszor ez a rutintalanság bizonyul döntő faktornak, amiben ugyancsak szintet kell lépnünk.
Milyen felkészülési és edzésmódszerbeli változásokat emelne ki, amelyek irányításával jöttek be a hazai evezősport vérkeringésébe?
Az elmúlt hónapokban több olyan változás jött létre a sportágon belül, amelyek reményt adnak azért a jövőre a nézve: az olimpiai számokban sokkal eredményesebben szerepelnek majd versenyzőink, mint tették azt a közelmúltban. A legtöbb különbséget szakmai oldalról tudnám megközelíteni, mivel jelenleg már profi dietetikus csapat foglalkozik evezőseinkkel, kiválóan mérik fel sportolóink állapotát, mindenkit személyre szabott tanácsokkal és táplálkozási irányelvekkel támogatnak, amely felkészülésük szempontjából hatalmas segítség.
Sőt, nekünk, edzőknek is részletes jelentéssel szolgálnak, ami szintén elősegíti az eredményes munkánkat. Ez a korábbi időszakban nem volt meg, nem álltak a kollégák rendelkezésére ilyen adatok. Talán ez az egyik legfőbb változás.
Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kiváló orvossal és csapatával dolgozunk együtt, akik szintén egyénileg foglalkoznak versenyzőinkkel, mérik fel fizikai állapotukat, és ennek megfelelően személyre szabott edzéstervet készítenek mindenkinek. Mert, bizony, előfordul, hogy teljesen más területen kell fejlődnie egyik evezősünknek, mint a másiknak. A jövőben ezzel a jelentős szakmai segítséggel is növelhetjük a hatékonyságot.
Ezenfelül edzői szemszögből is szemléletet váltottunk. Amikor átvettem a szövetségi kapitányi tisztséget, azt közvetítették felém, hogy világkupaversenyeken kizárólag a legjobb evezőseink induljanak. Értettem az eredményközpontú hozzáállást, meg egyébként én is abszolút ilyen vagyok a mindennapokban.
De közben meg azt kell megértenie mindenkinek, hogyha van egy 22 éves versenyzőnk, aki nem kezd el versenyezni egy olyan magas színvonalú mezőnyben, amelybe szeretnénk, hogy a későbbiekben beleerősödjön, akkor soha nem is fogja elérni azt a szintet, hogy a legjobbak között eredményes legyen.
El kell fogadni azt, hogy eleinte tényleg a mezőny végéről indulnak a versenyzőink. Ez teljesen rendben van, és hosszú távon kell gondolkozni, annak szellemében, hogy a jövőben az erősebb mezőnyben is legyenek eredményes evezőseink.
Jövő áprilisban Magyarországon rendezik az evezős Európa-bajnokságot, amelyen az érmek mellett olimpiai kvótákért is harcba lehet szállni. Milyen lehetőségeket biztosít ez a magyar versenyzőknek?
Fantasztikus, hogy hazai pályán, egészen pontosan Szegeden rendezhetjük ezt a fontos kontinensviadalt. Az Európa-bajnokság hazai megrendezése rendkívül fontos a magyar evezősközösség számára, ugyanakkor sportágunk népszerűsítése szempontjából is. Ez kontinentális kvalifikáció lesz, ahol az a szabályrendszer, hogy azok az országok, amelyeknek már van legalább két olimpiai kvótájuk, nem is állhatnak rajthoz. A hazai pálya előnyével együtt így óriási esély kínálkozik versenyzőink számára az olimpiai kvóta szerzésére. Például Pétervári-Molnár Bendegúz is így kvalifikált Tokióra, még 2021-ben, Varesében az európai pótkvalifikációs versenyen.
Ami meg a rendezés oldalát illeti, tisztában vagyunk azzal, hogy jóval kevesebb időnk lesz, nagyjából egy évünk van a felkészülésre. De hiszünk abban, hogy világszínvonalon tudjuk megrendezni a kontinenstornát, és az új rendszer hatására hazai versenyzőink eredményesebben szerepelnek, akár több olimpiai kvótát szereznek. Ezek ismeretében is izgatottan tekintünk a hazai evezősport jövőjére.
(Borítókép: Lőrincz Attila. Fotó: Németh Kata / Index)