Index Vakbarát Hírportál

„Nem ő választotta a halált, a halál választotta őt” – Suhajda Szilárdra emlékezett a hegymászószövetség

2023. június 8., csütörtök 07:12

Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke a szervezet honlapján osztotta meg gondolatait Suhajda Szilárd tragédiájával kapcsolatban. Mint írta, a tapasztalat, a tudás, az erkölcs, az együttérzés és némi közösségimédia-behatás sarkallta arra, hogy leírja, mit gondol.

Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke azt írta, nem titok, hogy Suhajda Szilárd története, valamint halálának „kizsákmányolása” indította ezt el benne. Kandrács Ildikó szerint ítélni és ítélkezni nem ildomos, főleg egy olyan halott emberrel kapcsolatban, akit nem is ismernek.

Szilárd élni akart, csak a maga módján. Ebben segítette őt párja, Timi. Szépen, egészségesen, példaértékű kapcsolatban éltek. Szilárdnak voltak álmai. Bizton állíthatom, hiszen húsz éve is megvan már, hogy ismertem. Ismertem benne az embert és a mászót, ismertem az álmait és a képességeit

fogalmazott az elnök.

Elmondása szerint Suhajda Szilárdnak minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a hegyek bizalmát kivívja magának. Az alázat, a szerénység, a tisztelet, a szenvedélyes érzelmek, az erő, a képesség, minden adott volt, mert ezek kellenek ahhoz, hogy az ember „eggyé válhasson” a hegyekkel. Mint írta, 

Szilárd szeretett élni, szerette a feleségét, a fiát, az életet. Nem ő választotta a halált, hanem a halál választotta őt.

Hozzátette, hogy Suhajda Szilárd bizonyítani szeretett volna magának, a családjának, a magyar embereknek. Hitte ő is és a felesége is, hogy képes rá, és megmássza az Everestet oxigén és serpák segítsége nélkül.

Kandrács Ildikó kiemelte, hogy Suhajda Szilárd soha nem szeretett volna hőssé válni, nem azért járta a hegyeket, nem azért ment el a „falig”. Egyszerűen csak rabul ejtették a hegyek. Hiszen, mint fogalmazott, a Himalája vonulatának monumentális világában olyan, mintha egy másik dimenzióba kerülne az ember, ahol átértékeli az élet minden mozzanatát, és rátalál önmagára.

Viszont ilyen fokú médiafigyelem mellett nehéz, szemlátomást elkerülhetetlen, hogy ne akarja őt mindenki minősíteni. Hirtelen a legtöbb ember expedíciós mászóvá képezi ki magát, mit sem értve és tapasztalva a hegyek világából

– írta a hegymászószövetség elnöke, hozzátéve, hogy pár hónap múlva már senki nem fog írni és találgatni a történtekről, de a családtagoknak, barátoknak és ismerősöknek nem mindegy, hogy Suhajda Szilárd, „egy igaz ember emléke”, a közhangulatban mit hagy maga után.

Nem találták meg Suhajda Szilárdot

Hosszas keresés után végül május 25-én este érkezett a hír, hogy egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére. 

Május 27-én érkezett a hír, hogy a mentőcsapat nem találta meg Suhajda Szilárdot, így befejezték a keresését. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mivel úgy gondolták, semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják.

A témával az Index is sokat foglalkozott. Többek között Pintér László, a Magyar Hegymászó Szövetség kommunikációs vezetője is vendége volt a múlt héten a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorunknak. A beszélgetést itt nézheti meg: 

A Suhajda Szilárddal kapcsolatos további híreinket ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Fotó Suhajda Szilárdról a hegymászó emlékére rendezett gyertyagyújtáson 2023. május 30-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok