Index Vakbarát Hírportál

Mégsem kényszerül teljesen zárt kapuk mögé a magyar válogatott Szerbia ellen

2023. június 24., szombat 15:08

Csak részben lesz zárt kapus szeptember 7-én a Szerbia–Magyarország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező mérkőzés – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Korábban megírtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta, hogy az európai szövetség (UEFA) zárt kapus rendezést rendelt el a találkozóra, ezért jegyeket nem értékesíthetnek a meccsre. Ugyanakkor az UEFA rendelkezései szerint

a vendégcsapat részéről maximum 200 tiszteletjegyes vendég, valamint 20 VIP-vendég a helyszínen tekintheti meg az összecsapást.

Emellett a sajtó akkreditált munkatársai, valamint az UEFA képviselői és partnerei is ott lehetnek a stadionban. A csapatok saját küldöttsége – a játékosokat is beleértve – pedig maximum 55 főből állhat.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az UEFA fegyelmi szabályzata szerint ezúttal a házigazda szerbeknek ugyanúgy lehetőségük lesz arra, hogy meghívhassák és kísérettel beengedhessék a 14 évnél fiatalabb gyermekeket az iskolákból és akadémiákról, mint ahogy azt az MLSZ tette tavaly a magyar–angol mérkőzésen a Nemzetek Ligájában.

A magyar válogatott jobb gólkülönbségével a szerbeket megelőzve csoportelsőként várja a belgrádi rangadót, amely azért lesz zárt kapus, mivel márciusban a szerb szurkolók diszkriminatív rigmusokat skandáltak a Montenegró ellen 2–0-ra megnyert találkozón.

Rovatok