Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka: A sportban az egyéni érdekek megelőzik a szakmai érdeket

2023. június 27., kedd 21:02

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó nyílt levélben jelentette be, hogy nem kapta meg a lehetőséget, hogy elkezdhesse a saját úszóakadémiáját.

Hosszú Katinka közösségi oldalán tette közzé azt a nyílt levelet, amelyben arról ír, hogy elkészült a több mint egy év munkáját és szaktudását tartalmazó akkreditációs anyag, amelyet a Hosszú Katinka Nemzeti Úszóakadémiához készítettek.

Sajnálatos módon, úgy látszik, a sportban az egyéni érdekek még mindig megelőzhetik a szakmai érdekeket. Így nem kaptam meg a lehetőséget, hogy az Úszóakadémiámat elkezdhessem. A sportvezetésben sokan a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését

– fogalmazott levelében a háromszoros olimpiai bajnok úszó.

Úgy véli, hogy ez a fajta mentalitás az úszósportot is károsítja, ami már a közeljövőben érzékelhető lesz. Majd hozzátette, hogy ezt az idejétmúlt elképzelést, módszert nem tudja támogatni.

„Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul” – folytatta Hosszú Katinka.

Levele végén megjegyezte, hogy bár a nagy projekt nem jött össze, de az akadémiai anyagot felhasználja saját egyesületében, az Iron Swimben, ahová továbbra is várja azokat, akiknek „legfontosabb, hogy a képzés nem a sportpolitika, nem a klub, hanem a versenyző érdekeit és a sport szeretetét tartsa szem előtt”.

Csakis ilyen értékekre alapuló rendszerben tudom saját megszületendő gyermekemet is elképzelni

– zárta bejegyzését Hosszú Katinka.

Rovatok