Index Vakbarát Hírportál

Gyulay Zsolt: Fürjes Balázst simán bevettük volna az olimpiai bajnok négyesünkbe

2023. október 17., kedd 14:01

Fürjes Balázst simán bevettük volna az olimpiai bajnok kajaknégyesünkbe is – fogalmazott Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A magyar sport és közélet kiemelkedő egyéniségei méltatták Fürjes Balázst, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új magyar tagját, aki szerintük a legalkalmasabb személy e fontos poszt betöltésére.

Fürjes Balázst hétfőn megválasztották a NOB állandó tagjának. Az 51 éves politikus-sportdiplomata a tizedik magyar a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban a szervezet 129 éves történetében Kemény Ferenc, gróf Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád, Schmitt Pál, Aján Tamás és Gyurta Dániel után. 

Az Index megszólaltatott néhány legendás magyar sportolót, sportvezetőt, edzőt, sőt, még egy világhírű, ezer szállal a sporthoz kötődő operaénekest is Fürjes megválasztása kapcsán, az ő méltató mondataikból kötöttünk egy csokrot.

Gyurta Dániel NOB-tag, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó: 

Öröm, hogy a magyar sportdiplomácia egyre szélesebb körben erősödik, sokat fejlődött az elmúlt évtizedben, egyre több helyen képviselik magyar versenyzők és diplomaták a világ sportolóit. Fürjes Balázs megválasztása is egy ilyen momentum, sok sikert kívánok neki a NOB-ban!

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok kajakos: 

Mi, mármint a MOB elnöksége, javasoltuk Fürjes Balázst a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai közé, miután ő maga jelentkezett. A levelet tiszteletbeli elnökünk, a NOB-ban is tiszteletbeli tagságot betöltő Schmitt Pál ajánlásával küldtük el Lausanne-ba. Balázs rátermett ember, biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz a tagsága a magyar sport számára. Régóta dolgozunk együtt, hatalmas a munkabírása, az elhivatottsága. Olyannyira megbízom benne, hogy az elnökségünk előtt is elmondtam: Balázs olyan ember, akit bevettünk volna magunk közé a Szöulban olimpiai bajnokságot nyerő kajaknégyesünkbe. 

Kovács Ágnes olimpiai és kétszeres világbajnok úszó:

Örülök, hogy a hagyomány nem szakad meg, hiszen a NOB csaknem 130 éves történetében mindig volt magyar tag, mindössze két évet leszámítva. Fürjes Balázs tökéletes választás, nagyon szereti a sportot és ezen belül az úszósportot, óriási tapasztalata van a nagy nemzetközi sportesemények és a sportlétesítmények menedzselésében. Balázs a nemzetközi úszósportban már betöltött fontos pozíciót, két éve bekerült a FINA, a későbbi WA vezető testületébe, a Bureau-ba. Csak ismételni tudom önmagam: NOB-tagsága telitalálat, gratulálok!

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke:

Érdekes helyzetben vagyunk, ugyanis az olimpiát és a paralimpiát olyan szerződés köti össze, amely 2028-ban lejár; Los Angelesig még ugyanabban a városban, egymást követően rendezik meg a két sporteseményt. Utána viszont meg kell újítani a szerződést, és mivel pontosan tudom, hogy Fürjes Balázs mennyire elkötelezett az egy városban történő rendezés mellett, a parasport szempontjából is létfontosságú az ő szerepvállalása a NOB-ban. Balázsnak szívügye a parasport, képben van, ismeri a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, az IPC vezetőit. A kettőnk között fennálló személyes jó kapcsolat garancia arra, hogy a parasport a jövőben is megkaphat minden szükséges támogatást. 

Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok férfivízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a WA vízilabda-edzőbizottságának elnöke:

Az állandó NOB-képviselet alapvető érdeke a magyar sportnak, és ez jár is nekünk. Magyarország tett annyit a modern olimpizmus majd' 130 éves történetében, hogy legyen reprezentánsa a testületben. A MOB elnöksége jelölte, meggyőződésem, hogy Fürjes Balázs alkalmas erre a posztra. Az eddigi teljesítménye, a hatalmas munkabírása predesztinálja erre a feladatra. Vannak, akik szerint egy volt sportoló alkalmasabb lenne a NOB-tagságra, ami szintén érthető álláspont.

Balázs megannyi építkezésnek, hazai rendezésű nemzetközi sporteseménynek volt a kormánybiztosa a Budapest Sportcsarnoktól kezdve a Duna Arénán át a Puskás Arénáig és a Nemzeti Atlétikai Központig, és valamennyi projektet irigylésre méltó profizmussal menedzselte, egyik felépülése után sem volt mit számonkérni rajta.  Bár politikusként tekintünk rá, az utóbbi időben kilépett ebből a szerepből, így pályázta meg és vállalta el a NOB-tagságot. 

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke: 

Fürjes Balázs személyében a sport iránt elhivatott, sokoldalú szakember lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagja. Kinevezéséhez szívből gratulálok a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében! A Puskás Aréna építésekor kormánybiztosként elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az azóta számos alkalommal megcsodált világszínvonalú létesítmény időben készüljön el. Biztos vagyok benne, hogy érdemben tudja majd segíteni az olimpiai mozgalom fejlődését, és hatékonyan fogja képviselni a magyar érdekeket.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya:

Fürjes Balázzsal a Puskás Aréna építése közben és az atlétikai vb kapcsán találkoztam személyesen. Elismeréssel gratulálok új tisztségéhez. Biztos vagyok benne, hogy az azzal  járó új feladatokat az egyetemes sport érdekében ugyanolyan odaadóan és sikeresen fogja ellátni, mint ahogy azt eddig a magyar sport esetében tette.

Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó:

Balázs megválasztása remek hír a magyar sportnak és a magyar sportolóknak! Mi Rióban ismertük meg egymást, a párbajtőrverseny vége után, friss olimpiai bajnokként Balázs azonnal bevont engem a pályázati munkába. Bár ő maga nem volt élsportoló, olyan vezetőt ismertem meg személyében, aki nagyon is odafigyel a sportolókra, meghallgatja őket, törődik velük. Megválasztásával jól jár Magyarország!

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó:

Az elmúlt hónapokban lehetőségem volt némileg belelátni a NOB működésébe, döntéshozatali rendszerébe és abba az elképesztő versenybe, ami egy-egy tagsági helyért folyik. Balázs sikere egyértelmű, ugyanakkor megérdemelt, és úgy érzem, az elismerés személyének és a magyar sportnak egyaránt szól. Sok sikert kívánok neki az olimpiai mozgalom építésében! A magam részéről azért dolgozom tovább, hogy a párizsi játékok után már ne csak ő legyen magyar NOB- tag… Ebben Fürjes Balázs immáron mint NOB-tag támogat   a megválasztása utáni percekben beszéltünk telefonon és elmondta, hogy már el is kezdte a munkát annak érdekében, hogy Gyurta Dani mandátumának lejártával újra legyen majd magyar tagja a NOB sportolói bizottságának.

Miklósa Erika, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekes, a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja:

Drukkoltam Fürjes Balázsnak. Drukkoltam a magyar sportdiplomáciának. Fürjes Balázs személyében remek szakembert választott ma tagjai közé a tekintélyes Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ez nemcsak az ő személyes elismerése, hanem a magyar sportélet rangos kitüntetése is. Egykori atlétaként is megtapasztaltam: a sport párbeszédet nyit, az olimpia a megbékélést közvetíti, a versenyek fair play szabályai mégiscsak együttműködésre is késztetnek. Magyarország most ebben is komoly szerepet kapott. Gratulálok Fürjes Balázsnak!

Arról, hogyan zajlik a NOB-tagságra való kandidálási folyamat, milyen kritériumoknak kell megfelelniük a jelölteknek, és mi a jelentősége annak, hogy valaki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagja, ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

(Borítókép: A NOB ma megválasztott állandó tagjai Thomas Bach elnök társaságában. Fotó:  Indranil Mukherjee / AFP)

Rovatok