Index Vakbarát Hírportál

A meccs még el sem kezdődött, de Szoboszlai Dominik már kifogott Pep Guardiolán

2023. november 24., péntek 21:03 | aznap frissítve

Szvolazi néven dicsérte meg Szoboszlai Dominikot Pep Guardiola, az angol első osztályban szereplő Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere. A spanyol mester mellett már másokon is kifogott a magyar válogatott játékos neve, aki emiatt nemrég egy videóban igyekezett segítséget nyújtani a pontos kiejtéshez.

Szombat kora délután, magyar idő szerint fél 2-kor mérkőzik meg egymással az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a címvédő és listavezető Manchester City, valamint a Szoboszlai Dominikkal felálló, második helyen lévő Liverpool.

A rangadót megelőző sajtótájékoztatón a 2023-ban a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodó Manchester City szakvezetője, Pep Guardiola alaposan megdicsérte a tabellán egy ponttal csapata mögött álló Liverpoolt.

A tréner jó néhány játékost kiemelt Jürgen Klopp együtteséből, megjegyezve, hogy már eddig is olyan futballisták alkották azt, mint Luis Díaz, Darwin Núnez vagy éppen Mohamed Szalah. Ennél a résznél hozzátette, hogy a közelmúltban ugyanakkor olyan játékosok csatlakoztak a Vörösök keretéhez, mint 

Szvolazi és Granvert, illetve Gravenbert.

Előbbinél természetesen a magyar válogatott csapatkapitányaként Montenegró ellen is szárnyaló Szoboszlai Dominikra, míg utóbbinál a Bayern Münchentől szerződtetett holland középpályásra, Ryan Gravenberchre gondolt.

Szoboszlai Dominik nevének kiejtése már többször is gondot okozott Angliában odaszerződése óta, ezért a napokban a Premier League hivatalos X-oldalán nyújtott ebben segítséget a 23 éves labdarúgó.

Rovatok