Index Vakbarát Hírportál

A Los Angeles-i olimpia és a profi karrier az álma a sporttörténelmet író magyar fiatalnak

2023. december 2., szombat 09:31

Sporttörténelmet írt Endrefi Zalán, aki első magyar versenyzőként vett részt a Nemzetközi Szörfszövetség (ISA) égisze alá tartozó junior-világbajnokságon Rio de Janeiróban, ahol a vigaszság jelentette számára a végállomást. A 16 éves sportolóval a brazíliai verseny tapasztalatain kívül a kezdetekről, a kijutási nehézségekről és a jövőbeli célokról is beszélgettünk, ez utóbbiakból igencsak nagyot is mer álmodni ifjú honfitársunk.

Mivel még fiatalkorú sportolóról beszélünk a rendkívül szerény és visszafogott attitűddel bíró Endrefi Zalán esetében, így elsőként arról faggattuk, hogyan tudja összeegyeztetni a Mexikóban élő fiatal az iskolai tanulmányait a szörfözéssel. 

„Egy online végezhető iskolába iratkoztam, ami tetszés szerint bármikor abbahagyható, így a mostani brazíliai viadal során például lehetett szüneteltetni a tanulmányaimat, ahogyan az edzések és a versenyek idején is” – felelte kérdésünkre.

A láthatóan nagyon sportos felépítésű fiatal számára messze nem a szörf az első szerelem, korábban úszott és futballozott is, de elmondása szerint jelenleg már csak a hullámlovaglás létezik a számára.

A sportág pontozása a laikusok számára nem egyszerűen követhető, tekintve, hogy itt nincs egy fix idő vagy távolság, esetleg gól-/pontmennyiség, ami alapján objektíven össze lehetne hasonlítani a teljesítményeket. A csúszásokból egyébként minden versenyző esetében az adott futamban teljesített két legjobbat veszik számításba az összpontszám megállapításakor (amúgy az adott időszak alatt mindenki annyiszor próbálkozhat, ahányszor csak akar), és ez alapján alakulnak ki a futam végeredményei. Zalán esetében ez az első alkalommal a negyedik helyre volt elég, így nem tudott egyenes ágon továbbjutni, majd a vigaszágon is voltak nála jobban teljesítők. A fejlődést viszont épp az erős riválisok segíthetik:

„Próbálom az ügyes srácoktól a különböző fortélyokat ellesni, és beépíteni a versenyzésembe. Ami elmondható általánosságban, hogy intenzívebben versenyeznek, több hullámot fognak meg, és azokon is aktívabbak, ebben kell majd fejlődnöm” – vélekedett a 16 éves versenyző.

A sportággal két és fél éve kezdett fel foglalkozni, de reményei szerint a szörf nem csupán egy hobbit jelent majd számára.

Annak ellenére, hogy ebben a sportban egyre kevesebb a pénz, ezért egyre nehezebb megélni belőle. A magam részéről próbálok minél többet gyakorolni, heti ötször edzeni teremben és kint is, illetve amikor van lehetőség, akkor menni a hullámokra. Évente két-három alkalommal van lehetőségünk elutazni, ilyenkor Salvadorban vagy az Oaxaca államban lévő Barra de la Cruzban szoktam szörfözni

– tekintett a jövőbe.

A fiatal magyar szörfös elmondta: egy ecuadori profival szokott edzeni, tőle sok szakmai segítséget kap, ami segíti a fejlődését.

És, hogy mi lehet a karrier kifutása?

„Jövőre szeretnék ismét elindulni a junior-világbajnokságon, igaz, akkor már nem az U16-os, hanem az U18-as korosztályban. Ami pedig a távlati célokat illeti: a 2028-as olimpiára nagyon jó lenne bejutni, addig van időm még fejlődni és persze erősödni is.”

A versenyre való kijutása önmagában sem volt zökkenőmentes, hiszen kevéssel a viadal előtt vált biztossá, hogy Zalán elindulhat. Ezzel kapcsolatban édesanyja, Endrefi Orsolya elmondta, gyűjtést hoztak létre, hogy Zalán kiutazhasson Rio de Janeiróba:

„Maga a kvalifikációt illetően két lépcsőről kell beszélni, egyrészt a Hungarian Surf Festival nemzetközi versenyében szerzett harmadik helyéről, illetve 2022-ben Quintana állami bajnok lett a korosztályában. Az indulásához fiatalkorúként az előírás szerint kötelező volt egy felnőtt kísérő, és én csapatmenedzserként is funkcionáltam a viadalon. Saját magunk csináltattunk és nyomtattunk pólót, létrehoztunk egy GoFundMe-alapot, amelyen keresztül 48-an támogattak minket abban, hogy Zalán részt tudjon végül venni a viadalon. Személyes fájdalmam, hogy Zalán tábláján nem volt egyedül országos matrica, mert ilyet nem kaptunk, és alkoholos filccel írtuk fel rá a HUN országkódot, mert e nélkül nem lehetett volna versenyezni. Arról is beszélhetünk még, hogy minden csapatnak volt a parton edzője, a parton a futam előtti felkészülésben egy olyan tréner azért sokat tud segíteni, aki a gyereket és a helyi körülményeket ismeri” – összegzett Endrefi Orsolya.

A riói viadallal kapcsolatban is érdeklődtünk természetesen a fiatal sportolónál.

„Nagyon jó hangulatú verseny volt, egy hatalmas nemzetközi viadal, ami remek tapasztalatot jelentett a számomra. A saját teljesítményemmel nem vagyok teljesen elégedett, mert tudtam volna ennél jobban teljesíteni. Ahogy jönnek a versenyek sorban, és jön egyre több tapasztalat, ezek az elizgulások is egyre kevésbé lesznek jelen, és akkor talán még jobban tudok teljesíteni” – felelte érdeklődésünkre.

Miközben Zalán szemei előtt már a 2028-as ötkarikás játékok lebegnek, a jövő évi olimpia sportági helyszínéről a napokban egyre több problémát lehetett hallani.

Röviden összefoglalva a helyzetet: az ötkarikás versenyre kellene építeni egy háromszintes, fémszerkezetű tornyot Tahitiben, ami a zsűri, az operatőrök és a nézők elhelyezésére szolgálna. Ez viszont veszélyeztetheti a korallzátonyt, ami miatt már több mint százezren(!) írtak alá petíciót ennek megakadályozására. A szervezők egy kisebb és könnyebb szerkezettel próbálnák feloldani a problémát, de a helyiek erre sem hajlanak, mondván, a versenyeket eddig is meg lehetett tartani, a faszerkezetű létesítménnyel.

Ennek a helyzetnek a sportpolitikai vonatkozása viszont egyáltalán nem ért el a riói versenyre, ahol a fiatalok csak a junior-világbajnoksággal foglalkoztak. Amelyen egyébiránt az indulók közel fele lány volt, és olyan országok képviselői is elindultak, amelyek az óceánoktól teljesen elzárt területekről érkeztek, viszont megmutathatták magukat a nagyvilágnak – a szervezők nagy örömére.

És ha minden jól megy, hamarosan lehet, hogy már nem csak egy Endrefi testvérnek szurkolhatunk a nagy versenyeken, ugyanis öccse, Endrefi Keve a Quintana állambeli U14-es korosztályban diadalmaskodott, az U16-osok között pedig a harmadik helyen végzett.

(Borítókép: Endrefi Zalán, fotó: Endrefi Orsolya)

Rovatok