Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a nyomozást Szilágyi Liliána bántalmazási ügyében

2023. december 21., csütörtök 19:07

Továbbra sem kapott elégtételt, a rendőrség a cselekmények elévülésére hivatkozva lezárta a nyomozást Szilágyi Zoltán után, akit lánya, a korábbi úszó, Szilágyi Liliána vádolt meg fizikai és lelki bántalmazással – tudta meg a Bors. Ráadásul apja az elmondottak miatt rágalmazással vádolta meg, ezért a korábbi sportolónak hamarosan újra a bíróságon kell bizonyítania állításainak valósságát.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána 2021 decemberében az Elviszlek magammal című műsorban beszélt először azokról a testi és lelki borzalmakról, amelyek őt, édesanyját és húgát érték a korábbi olimpikon úszó édesapja részéről.

Szilágyi később több interjúban és saját közösségi felületein is beszélt a bántalmazás hatásairól – mint fogalmazott, mindezt azért tette, hogy saját tragikus sorsán keresztül segíteni tudjon mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, járhatnak, és hogy hasonló bántalmazás áldozataiként kiálljanak önmagukért.

Apja ezt követően rágalmazás miatt feljelentette a lányát, azonban az ügy részleteinek megismerése miatt a bíróság ezzel párhuzamosan Szilágyi Zoltán ellen is a feljelentés eszközével élt. Ez utóbbi ügyben pedig nemrég a döntés is megszületett, azonban a korábbi úszónő aligha örülhet ennek. 

A rendőrség lezárta a nyomozást, az a döntés született, hogy a szóban forgó, Liliána által elmondott cselekmények elévültek

– mondta el a Bors megkeresésére Szilágyi Liliána jogi képviselője, Keviczki István. 

Rágalmazás miatt Szilágyi Liliána lesz a vádlott 

Így továbbra sem kaphat elégtételt az Európa-bajnoki ezüstérmes, sőt a csörte tovább folytatódik édesapja és közte, hiszen a rágalmazási és becsületsértési ügy továbbra is folyamatban van, ahol Szilágyi Liliánának kell bizonyítania azt, hogy az állításai megállják helyüket. 

A bulvárlap információi szerint jogi képviselője több tucat tanút tervez beidézni a bizonyítási eljárás keretében, ám azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor folytatódik a tárgyalássorozat. 

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

(Borítókép: Szilágyi Liliána a tárgyaláson 2022. szeptember 16-án. Fotó: Szollár Zsófia / Index)

Rovatok