Hiába a lelkesedés és az elhivatottság, magyar sportolóként nehéz olyan sportágban érvényesülni, akár a legjobbakkal egyenlő félként küzdeni, közöttük húszezer néző előtt életre szóló élményt szerezni, amelynek szerepe marginális itthon. December elején női válogatottunk három rögbise összecsomagolt, és saját költségére Dubajba repült. Ott aztán az alkalmi holland csapat tagjaként saját mezőnyében ezüstérmesként végzett egy olyan multisporteseményen, amely idén a térségben a legnagyobbnak számított, és amelyen főszerephez jutott sportágukban száznál több csapat sorakozott fel.
Az Index megkeresésére a trió 28 éves korelnöke, Bády Angelika mesélt az előzményekről és az élményekről.
„Mi kedden utaztunk a helyszínre, szerdán és csütörtökön volt lehetőségünk edzeni 1,5-2 órát a torna előtt, ami mondjuk nem olyan sok. Júniusban viszont, egy hasonló amszterdami esemény előtt, egyetlen alkalmunk sem volt közösen gyakorolni a társakkal, tehát annál azért sokkal jobbak voltak most a kilátásaink... Mivel ez egy holland csapat, a magját hollandok alkotják, így náluk az összeszokottság, kommunikáció azért adott. Az viszont engem személy szerint kicsit meglepett, hogy ennek ellenére az egész csapat, mi és a többi külsős érkező, rajtunk kívül volt még osztrák, francia, orosz és moldáv játékos, elég jól kezelte az egészet. Nem igazán látszott rajtunk az, hogy alkalmi csapat vagyunk, még így is működött, hogy kinek hol a helye a pályán, és ott kinek mit is kell csinálnia. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy sokat beszéljünk egymáshoz, mert ezzel tudtuk kompenzálni az összeszokottságunk hiányát, és sikerült végül szép eredményt elérnünk.”
A klub 24 játékosát két csapatra bontották, és indították külön az összesen 15 együttesből álló női nyílt tornán, amelyen a magyar triót felvonultató sor öt győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel lett második.
Bády Angelika a színvonalat illetően elmondta: egyetlen rivális lógott ki a mezőnyből, méghozzá lefelé, ellenben a többi 14 közel egyenlő játékerőt képviselt, gyors és erős volt. Ennek megfelelően nagy küzdelemnek és szoros meccseknek lehettek részesei.
„A multisporteseményen krikett, netball, crossfitt volt még azon a területen, ahol nyolc pályán reggeltől estig folyamatosan ment a rögbi. A fő attrakciót nálunk az egyaránt profi férfiak és nők tornája jelentette, ezen kívül pedig több kategória és korosztály indult, csak a mi sportágunkban bőven száz felett volt az induló csapatok száma. A 20-25 ezres centerpályán mindig jó volt a hangulat, az esti, már téttel bíró villanyfényes meccseken pedig közel telt ház drukkolt. Azért ez magyar rögbisként óriási élményt jelentett.”
„Meghatározó sportági képviselőkkel, walesi, skót, ausztrál, de döntően angol, továbbá svéd játékosokkal kellett felvennünk a küzdelmet. Szembe találtuk magunkat olyan riválissal, aki az amerikai élvonalban szerepel, vagy éppen félprofiként az angol első osztályban játszik. Döntős ellenfelünk egyik tagja pedig a következő hétvégén már a brit válogatottal utazott Fokvárosba, a hetes szakág első számú, teljesen profikból álló éves sorozatának következő fordulójára. Az angolokkal válogatottként Európa-bajnoki meccseken is megmérkőztünk tavaly, jó volt, hogy ezúttal teljesen egyenrangú félként játszhattunk ellenük, nem pedig alárendelt szerepben.”
Nemzeti csapatunk tavaly a kétfordulós Eb zágrábi és budapesti tornáján is összemérte magát a sportági feltalálókat képviselő angol csapattal, amely aztán mindkét viadalon első, így összesítésben fölényesen aranyérmes lett. A magyarokat 70–0-ra és 85–0-ra múlta felül, egyszer a csoportkörben, egyszer a negyeddöntőben.
„A nagy különbség leginkább abból fakad, hogy amíg náluk már fiatalként megkapják a sportági alapokat, és felnőttként is sokan találnak félprofi lehetőséget, nálunk az a jellemzőbb, hogy más sportágakból kerülünk oda a rögbihez. 16–18 évesen vagy még később viszont már nagyon más megtanulni valamit, mint 8–10 évesen. És pár év múlva, amikor azért stabilan meglesznek ezek alapok, lehetne abból tovább lépni, akkor derül ki, hogy nálunk ez egy kiegészítés volt csupán, hogy mozogjunk, sportoljunk, mert a munka, az életpálya, illetve a párkapcsolat vagy éppen a család kerül fókuszba. Kint, ahol a merítési lehetőségek lényegesen nagyobbak, eközben a rögbi ebben a korban már életüknek olyan szerves és elengedhetetlen részét jelenti, hogy arra folyamatosan megmarad az igényük. Azt teljesen automatikusan viszik magukkal a civil életükbe, és nem erőlködve keresnek neki helyet. Nálunk profi, de akár félprofi státuszra eleve csak a fiúk gondolnak, és persze ott sem sokan, hogy aztán nagyon keveseknek sikerüljön a valóságban is megvalósítani ezt a tervüket.”
Bády Angelika küzdősportos és középiskolai röplabdás múlttal a háta mögött érkezett meg közel egy évtizede a rögbisek közé.
Ahogy elmondta: csapatsportágban hiányzott neki a kontakt, a bruszt, amire a röplabdával ellentétben a rögbiben pont rátalált.
A dubaji utazásban résztvevő másik két rögbist, a 22 éves Szűcs Katát és Lencsés Kirát a klubból és válogatottból is ismerte. Fiatalabb társainak azonban nála kevesebb idő jutott még a sportágban.
A három magyar rögbis Vitéz Georgina közreműködésével került a holland csapatba. A válogatott társ a ritka kivételt jelenti a magyar női szakágban – amelyben 2023-ban itthon éppen őt találta legjobbnak a sportági szövetség –, tekintve, hogy Spanyolországban félprofi rögbis karrierig jutott.
Közös alkalmi csapatuk, a Jordan Legacy Sistas Pink mögött fő szervezőként
egy angol úriember áll, aki korábban szintén rögbizett, innen a sportág iránti kötődés, és a vágy, hogy a mosodás Minarik Edéhez hasonlóan neki is legyen egy csapata.
Ahogyan az a Mándy Iván regényéből (A pálya szélén c.) készült Sándor Pál-filmben (Régi idők focija c.) történt.
Ő hívta életre azt az alkalmi együttest, amely nem állandó szereplője bajnoki kiírásnak, csupán rendezvényekre áll össze. Éppen ezért képviselteti magát benne több nemzet is.
„Az állandó tagok mellé mindig hívnak külsősöket, magyarként az első fecske Gina volt, akinek hívására júniusban én és Lencsés Kira csatlakoztunk a csapathoz egy amszterdami tornán. Ezúttal pedig pont Gina helyén, aki nem tudta vállalni az utazást és a játékot, Szűcs Kata tartott velünk.”
A klub mögött egy alapítvány áll, a fő szerevező pedig igyekszik szponzorokat találni, a segítségükkel tudtuk befizetni a nevezési díjat. Korábban az amszterdami tornán annyival voltunk előnyösebb helyzetben, hogy a holland csapattársainknál meg tudtuk oldani a szállást. Most viszont a szállást és a repülőjegyet magunknak kellett álljuk, arra már nem futotta a szponzoráció, de szívesen áldoztunk rá, hogy eljussunk, és rögbizzünk egy jót Dubajban, mert életre szóló élményt kaptunk mindhárman.