Index Vakbarát Hírportál

Fordulat a Budapestről eltűnt iraki focista ügyében: zsarolás miatt nyomoz a rendőrség

2024. január 5., péntek 21:16

Tavaly augusztusban tűnt el Budapestről a Zalaegerszeg korábbi focistája, Abdullah Hameed Talal iraki–svéd játékos, akit néhány nappal később megtaláltak a rendőrök. A férfi apja már a rejtélyes eltűnés bejelentésekor is bűncselekményre gyanakodott, most kiderült, hogy valóban zsarolás miatt nyomoz a rendőrség.

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a még augusztusban Budapesten rejtélyes körülmények között eltűnt Abdullah Hameed Talal iraki futballistának az ügyében – tudta meg a 24.hu

A 28 éves, svéd és iraki papírokkal is rendelkező Hameed Talal, a Zalaegerszeg korábbi focistája a horvát első osztályba, a HNK Goricába igazolt tavaly nyáron. Az irataiért Magyarországra utazott, beszélt az ügynökével, majd nyoma veszett. Miután nem érkezett meg a horvát csapathoz, a családja bejelentette az eltűnését. A fiú apja a történtek után Budapestre utazott, és egy garázsban megtalálta a fia Porschéját. Pár nappal később a rendőrség megtalálta a férfit is.

Az apa kezdettől fogva bűncselekményre gyanakodott

Abdullah Hameed Talal apja már az eset után bűncselekményre gyanakodott, elmondta, hogy a fiának előző nyáron is ajánlottak egy szerződést, ám ő az utolsó pillanatban visszalépett a szerződéskötéstől, mert nem tartotta elég komolynak a csapatot. Az apa szerint a fiának ez a lépése nem tetszett a meg nem nevezett klubnak. Arról is beszélt az Aftonbladet nevű svéd lapnak, hogy a fiát megfenyegették.

Ketten jöttek a szállodába, ahol a fiam megszállt, egyikük megfenyegette, hogy megkéseli. A szálloda egyik dolgozója ezt hallva kihívta a rendőröket, akik pár perc múlva elvitték a két férfit. Ezután kezdett félni a fiam

– idézte fel. 

A svéd lap szerint a ZTE egykori focistájától 50 ezer eurós kártérítést követeltek, amit ő – mivel semmilyen megállapodás nem volt közöttük – nem volt hajlandó kifizetni.

A BRFK a nyomozással kapcsolatban azt közölte a 24.hu-val, hogy nem merült fel emberrablásra utaló adat az ügyben.

A körözési eljárás során beszerzett adatok alapján a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, gyanúsítotti kihallgatás a válaszadásunkig nem történt

– közölték. 

Rovatok