Index Vakbarát Hírportál

Hihetetlen pech miatt kellett feladnia a küzdelmet az év női sportolójának

2024. január 10., szerda 19:05

A vitorlázó Érdi Mária kilencedik helyen jutott be kedden az éremfutamba az ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságán.

A Mar del Platán címvédőként versenyző magyar vitorlázó a hazai szövetség weboldalának beszámolója alapján a keddi első futamban a 16. helyen zárt, majd a másodikban saját bevallása szerint nem vitorlázott jól, és végül a 24. pozícióban végzett.

Az előző kettőhöz hasonlóan változó, bizonytalan szelekben rendezett harmadik futamban hatodik volt, amikor csavarok lazultak meg a hajóján, emiatt fel kellett adnia a küzdelmet.

Méltányossági kérelmet nyújtottunk be, a tárgyalásra megidézték a hajók szállítóját is, akitől mindenki bérelte az eszközt. Ő nem tagadta, hogy kiderült még a világbajnokság előtt a hajók típushibája, mindegyikben kicserélték ezt a két csavart, kivéve éppen az enyémben

– idézte az M4 Sport - Az év sportolója gálán hétfő este az év női sportolójának választott Érdit a hunsail.hu.

Az MVM SE hajósa elmondta, így ugyan kilencedikként ott van a döntőben, de ha az utolsó, végül feladott futamban hatodikként befut, akkor ötödikként került volna az éremfutamba és lett volna esélye akár a dobogós helyezésre is.

A női egyszemélyes olimpiai hajóosztály világbajnokságán 46 ország 102 sportolója indult. Ott van a mezőnyben a hajóosztály négy világbajnoka és legutóbbi két olimpiai bajnoka is. Szerdán az első tíz helyezett számára éremfutammal, a többieknek zárófutammal ér véget a világverseny, írja az MTI.

Frissítés: Érdi Mária a hetedik helyen végzett az ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságán.

A szerdai éremfutamban, melyben a legjobb tíz vitorlázó vett részt, a viadal honlapja szerint első lett az MVM SE hajósa. Ez az eredmény duplán számított, így összesítésben két helyet lépett előre a magyar sportoló.

Rovatok