Index Vakbarát Hírportál

Sztárok, akik nem azzal a névvel vonultak be a sporttörténelembe, amivel születtek

2024. március 6., szerda 18:05

1964. március 6-án, vagyis kereken hatvan évvel ezelőtt nevet változtatott a valaha élt egyik legnagyobb ökölvívó, Cassius Clay – azon a napon ismerte meg a világ Muhammad Alit, aki az egész világon óriási hatást gyakorolt az egyetemes sportra. Az évforduló apropóján összegyűjtöttünk néhány sportlegendát, akik nem azzal a névvel váltak ismertté, amivel világra jöttek.

Az 1942-ben született Clay mindössze 18 éves volt, amikor aranyérmet nyert az 1960-as nyári olimpián. Abban az időben az amerikai polgárjogi mozgalom egyre nagyobb teret nyert, az olimpiai bajnokot pedig 1964-ben (mindössze 18 nappal az első profi világbajnoki címmérkőzése előtt) bevették maguk közé a fekete muszlimok.

Clay már 1961-ben szeretett volna csatlakozni a híres polgárjogi harcos, Malcolm X által vezetett Iszlám Nemzet (Nation of Islam) nevű vallási-politikai mozgalomhoz, de a fekete nacionalista szervezet először elutasította őt, mondván, hogy egy bokszoló nem tud megfelelni a tagoktól elvárt szigorúan fegyelmezett életmódnak. Amikor Clay nehézsúlyú bajnok lett, az Iszlám Nemzet már tart karokkal fogadta őt.

A belépésnek volt egy feltétele: aki csatlakozni akart, annak meg kellett változtatnia a nevét, amennyiben az bármilyen formában összefüggésbe hozható volt a rabszolgatartókkal. Ali fejében a Cassius Clay név annak ellenére összekapcsolódott a rabszolga-kereskedelemmel, hogy az apja után nevezték el, aki pedig egy 19. századi abolicionistáról, Cassius Marcellus Clayről kapta a nevét. Vagyis egy olyan emberről, aki éppen a rabszolgaság eltörléséért küzdött többedmagával.

A Cassius Clay egy rabszolganév. Nem én választottam és nem is akarom viselni. Én Muhammad Ali vagyok, mert ez egy szabad név. Ragaszkodom hozzá, hogy az emberek ezt használják, amikor velem beszélnek

nyilatkozta Ali a névváltoztatás után.

Érdekesség, hogy a 2016 júniusában elhunyt Ali állítólag soha nem nyújtott be kérelmet a névváltoztatásra az arra illetékes okmányirodánál, ennek ellenére minden hivatalos, számára kiállított dokumentumban az általa választott név szerepelt.

Még egy kis adalék a névváltoztatáshoz: 1967-ben Ali katonai behívót kapott, ő azonban vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot, nem akart harcolni a vietnámi háborúban. „Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást” – mondta.

A szolgálat megtagadása miatt az Egyesült Államok kormánya megfosztotta címeitől az ökölvívót, akit le is tartóztattak. Ezenfelül ötéves börtönbüntetésre és tízezer dolláros pénzbüntetésre ítélték őt. A Legfelsőbb Bíróság csak három évvel később adta vissza neki a sportolói engedélyét.

A Los Angeles Lakers klubikonja is áttért az iszlámra

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) történetének második legtöbb pontot szerző játékosa Ferdinand Lewis Alcindor Jr. néven született New Yorkban. Még egyetemre járt, amikor áttért az iszlám vallásra, de csak a második profi idénye után, 1971. május 1-jén vette fel a muzulmán nevét, amely mélyen beégett az emberek emlékezetébe. Többen talán már kitalálták, hogy Kareem Abdul-Jabbarról van szó. Nevének jelentése a következő:

Az egyetlen Isten nemes szolgája.

Abdul-Jabbar még 1969-ben kezdte NBA-pályafutását a Milwaukee Bucksnál, két évvel később pedig első bajnoki címét ünnepelhette. Karrierje további részében, a Los Angeles Lakers mezében öt bajnoki gyűrűt nyert, míg 34 éven keresztül vezette 38 387 ponttal az NBA örökös pontlistáját. Idén februárban LeBron James előzte meg őt, a Los Angeles Lakers játékosa azóta a 40 ezer pontos határt is átlépte.

Maradva picit a kosárlabdánál, egy ilyen listáról nem hiányozhat Ron Artest. Az NBA történetének egyik legőrültebb figurája 2011. szeptember 16-án változtatta meg a nevét Metta World Peace-re. A vezetékneve nem szorul magyarázatra, a szó jelentése világbéke. A keresztneve, vagyis a Metta egy tradicionális buddhista szó, ami azt jelenti:

Szerető kedvesség és barátságosság minden és mindenki felé.

„Azért változtattam meg a nevemet, hogy inspiráljam és összehozzam a fiatalokat az egész világon” – magyarázta Artest a névváltoztatás után.

Itt azonban még nem volt megállás, Artest 2020 májusában bejelentette, hogy Metta Sandiford-Artestre változtatta a nevét, miután felvette második felesége családnevét. Artest 2004-ben az NBA legjobb védőjátékosának választották, hat évvel később, 2010-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a Los Angeles Lakersszel.

Chad Javon Johnson neve hallatán nem biztos, hogy mindenkinek elsőre beugrik az NFL. Pedig a 2000-es évek elején a korábbi kiváló sportoló volt a profi amerikaifutball-liga egyik legnagyobb csillaga. Aztán a Cincinnati Bengalsnál viselt 85-ös mezszáma miatt 2006 októberében kitalálta, hogy legyen Ochocinco (Nyolcöt – spanyolul) a neve. Hivatalosan meg is változtatta a vezetéknevét. Utána az is megfordult a fejében, hogy Hachi Go (Nyolcöt – japánul) lesz inkább a neve, de erről végül letett.

2012. július 23-án, miután Ochocinco a Miami Dolphinshoz igazolt, visszaváltoztatta a nevét Johnsonra, mert elmondása szerint „vissza akart térni korábbi önmagához”.

Később több botrányba is belekeveredett, emiatt kétszer is utcára került. Végül 766 elkapással és 67 elkapott TD-vel fejezte be pályafutását, de sokkal nagyobb karriert is befuthatott volna, ha csak a sportra koncentrál.

Az első kakukktojás

Akiről viszont szinte biztos, hogy senki nem hallott, az Abdul-Karim al-Jabbar, aki véletlenül sem összekeverendő a fent említett kosárlegendával. A korábbi futó eljutott az NFL-ig, a Miami Dolphins, a Cleveland Browns és az Indianapolis Colts csapatában is megfordult, 33 TD-vel a háta mögött vonult vissza a profi sporttól.

Eredetileg Sharmon Shah néven anyakönyvezték 1974-ben, aztán 1995-ben a Karim Abdul-Jabbar nevet kapta az imámjától. Néhány kommentátor tévesen azt hitte, hogy ő Kareem Abdul-Jabbar fia, aki szintén a UCLA-re járt. Ráadásul ugyanúgy a 33-as számot viselte, mint Kareem Abdul-Jabbar.

A vita végül oda vezetett, hogy a kosárlabdázó 1997-ben beperelte az amerikai futballistát. A per hatására Shah megváltoztatta a nevét Abdul-Karim al-Jabbarra. Így már mindjárt más… Legendának azért nem nevezhetjük őt, szóval kakukktojás a listán.

A második kakukktojás

Folytassuk egy olyan sportolóval, aki még nem változtatott nevet, de rajta van az ügyön, és szintén kiérdemelte a sztár jelzőt. A hétszeres Formula–1-es világbajnok Lewis Hamiltonról van szó, aki négy évvel ezelőtt lovagi rangra emelkedett, ezért sok helyen Sir Lewis Hamiltonként van feltüntetve a neve.

A brit pilóta 2022 márciusában elárulta, hogy folyamatban van a nevének törvényes megváltoztatása. A célja az, hogy a Hamilton név mellett ott szerepeljen édesanyja leánykori családneve, a Larbalestier is.

Hamilton szülei, Anthony Hamilton és Carmen Larbalestier 1987-ben váltak el, amikor a fiúk még kisgyermek volt. Hamilton erős kapcsolatot ápol mindkettejükkel, 12 éves koráig – mielőtt édesapjához költözött volna – az édesanyja nevelte őt.

Az egyik leghíresebb művésznév Brazíliában született

Senkinek nem kell bemutatni Pelét, a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnokát, akinek eredeti nevét – Edson Arantes do Nascimento – talán a többség nem is tudja.

A legenda szerint az emberek kigúnyolták a kisfiút, aki rosszul ejtette ki gyermekkora kedvenc focistájának, egy Bile nevű kapusnak a nevét, így született meg a Pelé művésznév, amivel óriási hírnévre és elismerésre tett szert, miközben az Edson Arantes do Nascimento név a feledés homályába merült. Persze a brazil labdarúgásban amúgy is nagy népszerűsége van a felvett vagy kapott futballneveknek.

A magyar sportolók között is vannak példák a névváltoztatásra

Tavaly novemberben volt 70 éves a londoni 6:3, a magyar labdarúgó-válogatott történetének egyik legnagyobb győzelméről még azok is hallottak, akik életükben nem néztek futballt. A legendás Aranycsapatból hárman is nevet változtattak : Purczeld Ferencből Puskás Ferenc, Bednarik Lászlóból Budai László (avagy Budai II), míg Lipovics Gyulából Lóránt Gyula lett.

Gerevich Aladár hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres bajnok vívó, edző tagadhatatlanul a magyar sport egyik legnagyobb legendája.

Azt viszont sokan nem tudják, hogy az 1936-os berlini olimpia – amit Adolf Hitler náci diktátor nyitott meg – előtt elvárás volt a sportolóinkkal szemben, hogy az ötkarikás játékokra magyarosítsák a nevüket. Gerevich ezért vágott neki Gerei néven annak az olimpiának, ám előtte és utána is Gerevichként lépett pástra a kiválóság, árulta el néhány éve Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum akkori igazgatója.

Hajós Alfréd neve a sportkvízekben többször előkerül, ugyanis ő volt Magyarország első olimpiai bajnoka. Eredetileg Guttmann Arnoldnak hívták, egy budapesti szegény zsidó családból származott. Érettségije évében (1895) a Markó utcai főreáliskola megtiltotta diákjainak a sportversenyeket, ezért onnantól Hajós Alfréd álnéven versenyzett. A Hajós nevet korábban is használta, az Alfréd utónevet Dreyfus kapitány tiszteletére vette fel.

Gyerekek, ne legyen már WTF a nevünk!

Lezárásként jöjjön egy vicces sztori: 2017-ben a Nemzetközi Taekwondo Szövetség (World Taekwondo Federation, rövidítve WTF) úgy döntött, nevet változtat.

Erre azért volt szükség, mert az 1973-ban létrehozott szervezet nevéből képzett betűszó, a WTF az angol szlengben a „What the fuck” kifejezést takarja, ami magyarul így fordítható: „Mi a f.sz?!”

Végül úgy döntöttek a szervezet vezetői, hogy elengedik a Federation (Szövetség) szót, és a jövőben World Taekwondo néven működnek tovább.

(Borítókép: Muhammad Ali. Fotó: Bettmann / Getty Images)

Rovatok