Index Vakbarát Hírportál

Tanulságos győzelem a válogatón: arannyal fordul a hazai Eb-re Galambos Péter

2024. március 19., kedd 09:21

Kétszeres Európa-bajnokunk, Galambos Péter magabiztos sikerét hozta a szegedi válogató a könnyűsúlyú egypárak versenyében. Az MTK Budapest 37 éves klasszisa majdnem három hajóhosszt vert az ezüstérmes, a táv nagy részén erős kihívónak bizonyuló Szigeti Ferencre.

„Nyerni mentem, sőt minél inkább szerettem volna egy jó pályát menni – nyilatkozta a sikert követően a Career Brand Managementnek Galambos. – Az előfutam magabiztos győzelmet hozott, ott már éreztem, hogy jól sikerült a felkészülés. A döntő szintén nagyon jól sikerült, ugyanakkor nem a megszokott koreográfia zajlott. Egy ifjú titán ugyanis a rajtban úgy ellépett a mellettem lévő pályán, hogy csak nagyjából 1400 méternél értem utol. Éreztem, hogy jól csúszik a hajó, jó volt a sebességem, mindenkitől távolodtam. Tudtam, hogy aki ennél is jobban tolja, az nem fogja végigbírni.”

Galambos elárulta, a szám sokszoros címvédőjeként csupán egyetlen eredményt tartott előzetesen elfogadhatónak, örül, hogy ezt végül taktikus versenyzéssel elérte.

A saját ritmusomat eveztem és a kéthajós hátrányomat féltávtól már rohamosan csökkentettem. Aztán az előzést követően a maradék 600 méteren tetemes előnnyel biztosítottam be az elsőséget, remek idővel. Külön köszönet a jó meccsért. Ébresztő jellegű volt ez a futam, rávilágított a hiányosságokra, amin még dolgoznom kell az előttem álló hetekben

– fogalmazott. 

A válogatóra rendhagyó időpontban, a szokásosnál mintegy egy hónappal hamarabb került sor idén.

„Most a viszonylag korai Európa-bajnokság miatt muszáj volt előre hozni ezt a versenyt, hogy időben formában lehessünk a hazai Eb-re. Ami az erőnlétemet illeti, szerintem nincs baj. Ahogyan az lenni szokott az év első vízi versenyén, már 72,5 kilóval kell bemérlegelnünk. A szezon további versenyein már könnyebb valamivel, de nekem az első »súlyhozás« mindig macerásabb. Most inkább tipikus szezon eleji hiányosságokat véltem felfedezni magamon és evezésemen. Például ilyen volt a rajtom gyengesége, vagy mondjuk az utazótempóm, ami az ideálistól két-három csapásszámmal alacsonyabb volt még” – mondta az időpont jelentette kihívással kapcsolatban.

Európa-bajnokunk hozzátette, igyekszik a szegedi kontinensbajnokságig hátralévő időben a lehető legtöbbet csiszolni a formáján. 

„Ez a győzelem elvárás volt mindenki szemében, de egyúttal fontos állomása volt a felkészülésünknek. A versenyhelyzetek a legjobb edzések. A válogató rávilágított a már említett elemekre, amin dolgozni, csiszolni kell. Az mindenképp biztató, hogy a normálsúlyú döntő győztes idejénél egy másodperccel jobbat jöttem. De azt is tudom, az előttünk álló bő egy hónapban még rengeteg meló vár rám annak érdekében, hogy a szegedi Eb-n tényleg a legjobb formámban állhassak rajthoz” – tekintett előre Galambos Péter.

Az olimpiai kvalifikációs regattát és Európa-bajnokságot az április 25–28-ai hétvégén rendezik meg, Szegeden.

Rovatok