Index Vakbarát Hírportál

A búcsúzó nagyágyúk nélkül is top 10-ben lehetünk a Los Angeles-i olimpián

2025. január 26., vasárnap 14:48

A nyári olimpiák mindig is egy négyéves történet végét jelentették, egyúttal egy újabb, négy esztendőig tartó hosszú menetelés, ahogy az ókori görögök mondták, egy olimpiász kezdetét. A sportvezetők ilyenkor veszik számba, hogy kikre számíthatnak a következő olimpián, kik lehetnek éremszerzők, hányan gyűjthetnek pontokat, ugyanakkor azt is összegzik, hogy hányan vonultak vissza vagy léphetnek hátra az újabb „ötkarikás” megméretésig.

Így van ezzel az ismétlődő feladattal a sportlegenda Fábián László, a MOB 61 esztendős olimpiai, világ- és Európa-bajnok főtitkára is, aki versenyzői és sportvezetői minőségében, illetve nézőként 15 nyári és téli olimpián vett részt. Két alkalommal pedig a magyar csapat vezetője lehetett.

Az öttusázóként és vívóként egyaránt sikeres karriert befutott sportember most már öltönyös és nyakkendős, a számítógép előtt ülő „irodai emberként” azt reméli, hogy négy év múlva Los Angelesben a top 10-be is bekerülhet a magyar olimpiai csapat.

Ehhez viszont az kellene, hogy a párizsi 6 aranynál, 7 ezüstnél és 6 bronznál több érmet hozzanak össze a nemzeti színek képviselői.

Azzal is számolva, hogy az eddigi nyerőemberek közül tucatnál is többen tettek pontot versenyzői pályafutásuk végére, mások pedig abba a „billegő” kategóriába sorolhatók, akik most talán még kitartanak, de a Los Angelesbe vezető út végéig várhatóan nem érnek el.

Akár a kotlós a kiscsibéket

„A jó hír az, hogy a nemzetek versenyében Párizsban a 14. helyen végzett magyar küldöttség éremszerző kiválóságai kevés kivétellel négy év múlva Los Angelesben is bizonyítani szeretnének. Ahogy az el is várható, megújult tudással, még erősebb motivációval. Az sem mellékes, hogy tavaly az olimpiai csapatunk gerincét 20-25 éves fiatal sportolók alkották, akik teljesítőképességük csúcsára Los Angelesben érhetnek fel – ezzel kezdte az Indexnek nyilatkozó Fábián László. – Igaz ez a megállapítás az olimpiai bajnokainkra, az úszók sikertrióját alkotó Kós Hubertre, Milák Kristófra és talán még a sok csatát megért Rasovszky Kristófra is, ugyanúgy a párbajtőr-csapatversenyben az első helyen végzett Andrásfi Tiborra, Koch Mátéra, Nagy Dávidra és Siklósi Gergelyre, valamint a tekvandós Márton Vivianára és természetesen az öttusázó Gulyás Michelle-re is. Nem lehetünk viszont egészen biztosak abban, hogy a két 35 éves sporthősünk, a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara, valamint a három aranyéremmel büszkélkedő Szilágyi Áron – eltérő okok miatt – még egy olimpiai szereplést kész lenne bevállalni, ezért őket inkább a »billegő« kategóriába sorolnám.”

„Ha Tamara letenné a lapátot, és kiengedne, nem hiszem, hogy ezt azért tenné, mert rekordösszegű jutalomban részesült a párizsi szereplése után. Inkább arra gondolok, hogy jó anyuka szeretne lenni, új dolgokat megtanulni, lemaradásokat behozni. Nemcsak foggal-körömmel küzdő és sok mindenről lemondó nagy bajnok volt eddig, hanem a szememben egy jóságos »tyúkanyó« is, aki a négyes többi tagját úgy terelgette, bátorította és fogta össze, akár a kotlós a kiscsibéket. Ha elbúcsúzna, nem tudom, hogy ki léphetne a helyére. Ami Szilágyi Áront, a másik »billegőt« illeti, a minden közegben és mindenkor a kiválóságát és a nemes erényeit mutató kardvívó jövőjével kapcsolatban még árnyaltabban kell fogalmaznom. Vannak ugyan elképzeléseim, merthogy egy ideje a több lábon álló emberek közé tartozik, így vállalkozásba is kezdett, sportpályafutásának alakulását mégis az fogja meghatározni, hogy a műtétje után hogyan halad a regenerációval, miként tud erőt gyűjteni, majd feltöltődve visszakapcsolódni a világversenyek forgatagába.”

Danuta hallgat, de már nem sokáig teheti

Az olimpiai játékok magyar főszereplői közül a három aranyérmet „összeúszó” Hosszú Katinka és a nála kétszer több első helyet „összelapátoló” Kozák Danuta sem került be a 2024. évi párizsi nyári játékokon szereplő magyar csapatba. Harcoltak érte, de kudarcot vallottak, mellőzésüket nem vették jó néven. Amit viszont korábban letettek az asztalra, az egész Magyarország dicsőségére vált, sporttörténelmi sikerekkel ért fel.

„Nem könnyű kilépni a rivaldafényből, lemondani mindarról, ami egy sikeres élsportolónak jár. Katinka bizonyára minden eshetőséget számba vett, amikor úszópályafutásának véget vetett három olimpiai, 26 világbajnoki és 35 Európa-bajnoki éremmel a szinte páratlan gyűjteményében. Elég csak a világcsúcsaira emlékeztetni, így arra a kivételes bravúrsorozatra, amelynek köszönhetően egyidőben mind az öt vegyesúszószámban az ő nevéhez fűződött a világ legjobb eredménye. Még csak néhány napja, hogy bejelentette a visszavonulását, úgy tudni, hogy a tudását az úszóklubjában fogja kamatoztatni” – folytatta Fábián László, aki úgy értesült, hogy Hosszút néhány héten belül Kozák Danuta fogja követni.

„Danuta minden idők egyik legsikeresebb kajakozónője a hat olimpiai bajnoki címével, 15 világbajnoki és 17 Európa-bajnoki aranyérmével. Nem vitás: sportága ikonikus alakjai közé tartozik. Olyan nagyságok társaságában versenyzett, mint amilyen például Szabó Gabriella, Kovács Katalin, Csipes Tamara, Janics Natasa és Fazekas-Zur Krisztina. Kilencévesen kezdett el kajakozni, idén már 37 éves, bizonyára benne és edző férjében is tudatosult, hogy elérkezett a váltás ideje, a kérdés csak az, hogy ezt miként fogják publikálni.”

Nem csak a boldogságtól nehéz búcsút venni

A kalapácsvető olimpiai bajnok Pars Krisztián esete ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak a boldogságtól nehéz búcsút venni, ahogy azt az Apostol együttes dala hirdeti, hanem a versenyzői évektől, a válogatottságtól, annak anyagi előnyeitől, a pénzdíjaktól, nem mellesleg a dicsőségtől is. Pars nem egyszerűen csak egy olimpiai bajnok.

A tavaly novemberben a pályán maradás lehetőségéért folyó küzdelmét feladó dobóatléta a 2012-es londoni aranyával, két-két világbajnoki ezüstjével és Európa-bajnoki első helyével minden idők legeredményesebb magyar atlétája, igen ám, de egyben sportága műtétrekordere is.

Tizenhét alkalommal operálták meg, drótozták össze, szabadították meg a fájdalmaitól, voltak tökéletes, de félresikerült műtétjei is.

Újra és újra kellett kényszerszünetet tartania, aztán felépíteni magát és a vetélytársak nyomába eredni. Pályafutásának utolsó évei már nem a sikerektől voltak hangosak, csapongott, zsörtölődött, egykori támogatói ügyet sem vetettek rá. Már nem a versenyzői eredményessége, hanem családja biztonsága volt számára a tét. Amire rábeszélték, abból semmit sem profitált, míg végül rájött arra, hogy olyan munkát kell vállalnia, amivel nincs kudarcra ítélve. Így lett a londoni olimpiai bajnokból – remélhetően csak átmenetileg – a szombathelyi utcákon cirkáló futár.

Jöhet még hosszabbítás is

„Nehéz számba venni mindazokat, akik már bejelentették a visszavonulásukat, vagy közel állnak ahhoz, hiszen mindig is vannak olyan válogatott sportolók, akik maguk sem tudják biztosan, hogy meddig tudnak kitartani, hozni azt a szintet, amiért érdemes keményen megdolgozni. Idesorolnám az olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes 33 esztendős Keszthelyi Ritát és a 32 évesen kétszeres világ- és Európa-bajnok Vámos Mártont, akik még kivárnak, talán csak a következő világversenyig, de mindenki azt reméli, hogy ennél is hosszabb lesz a hosszabbítás.

Eldöntötte viszont a menni vagy maradni kérdést kellő határozottsággal pólós társuk, a hamarosan a 38. évét is betöltő Varga Dénes, akinek a dicsőséglistáján olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki győzelmek sorakoznak. Nem láthatjuk már a világversenyeken a világbajnok és hétszeres Eb-aranyérmes Telegdy-Kapás Boglárkát, akit a búcsúversenyének számító, tavaly decemberi rövidpályás világbajnokságon felállva ünnepelt a publikum. A tavalyi „viharok” után lelépett a pástról a 41 éves kardvívó Decsi Tamás, Szilágyi Áron egykori csapattársa, és az a hír járja, hogy a honosított Iszmail Muszukajev sem fog már sokáig újabb érmekért harcolni a szabadfogású birkózók világversenyein, de ezt a jóslatot a szívóssága még felülírhatja” – mondta a MOB főtitkára.

Külföldi legendák is választóvonal előtt

A magyar sportolók mellett a sportvilág számos külföldi világhírességének számára is választóvonalat húzott a párizsi olimpia.

Távozik a világversenyek arénájából többek között a skót Andy Murray, azaz Sir Andrew Barron Murray, aki 28 ATP-versenyt nyert meg, köztük három Grand Slam-tornát, és ma már a szerb Novak Djokovics új edzője, a 38 éves jamaicai atlétanő Shelly-Ann Fraser-Pryce, Peking és London 100 méteres versenyének aranyérmese, aki Tokióiban a 4×100-as váltó tagjaként húzta be a harmadikat.

Még változhat a helyzet, de hozzájuk csatlakozhat a tornászvilág egészen különleges alakja, a hatszoros olimpiai és 23-szoros (!) világbajnok Simone Biles a maga 142 centiméteres testmagasságával, valamint a hozzá képest óriás, 206 centiméteres, háromszoros olimpiai aranyérmes, négyszeres NBA-bajnok kosárlabdázó LeBron James is, aki már a negyvenedik életévét is betöltötte.

(Borítókép: Tom Cruise átveszi az olimpiai zászlót Karen Basstól, Los Angeles polgármesterétől és Simone Bilestől az USA csapatából a párizsi 2024-es olimpiai játékok záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. Fotó: Rene Nijhuis / BSR Agency / Getty Images)

Rovatok