Az öttusázó Balczó András csapatban megszerzett aranyérmei után 1972-ben egyéniben is győzött Münchenben, pedig a harmadik tusa után veszni látszott minden. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Balczó András 1938. augusztus 16-án született Kondoroson, majd másfél év múlva evangélikus lelkész édesapját áthelyezték Nyíregyházára, ezért ott nőtt fel, a városban is tanult meg úszni. A csepeli öttusa apostola, Benedek Ferenc fedezte fel egy országos versenyen. 

Fantasztikus elszántság látszott verseny közben az arcán, hihetetlen akaraterő a szemében. Vékonydongájú gyerek volt, aki szemre nem ígért sokat, de a futása nem hagyott nyugodni

– így elevenítette fel Benedek első találkozását Balczóval, aki az érettségi után a Csepelhez igazolt. 1959-ben robbant be a sportágba egyéniben szerzett világbajnoki ezüstérmével. Az 1960-as olimpián a győztes csapat tagja volt, de egyéniben leszorult a dobogóról. Ha harmadik lett volna, akkor mindhárom magyar ott áll a dobogón, hiszen Németh Ferenc nyert, Nagy Imre lett a második. Az 1964-es olimpiára politikai megfontolásból nem engedték ki, majd a '68-as olimpia előtt mindhárom egyéni világbajnokságot megnyerte, de az olimpián a svéd Ferm 11 ponttal megelőzte. Igen sportszerűen azonnal gratulálni ment neki, és elkezdte a felkészülést a négy évvel későbbi müncheni olimpiára.

1969-ben Budapesten rendezték a világbajnokságot, és a Hármashatár hegyen ezrek futottak vele, meg is nyerte a vb-t. Az olimpiáig már vb-aranyat nem szerzett, sőt, a magyar bajnokságokon is volt jobb nála, de akkor már elsősorban az olimpia érdekelte. Balczó önmagát sanyargatva élt a felkészülése alatt. 10 kilós ólommellényt vett magára, és abban edzett, aztán amikor bevérzett a veséje tőle, a lábára helyezett súlyokat, azokkal erősített.

Az egyénileg gazdálkodó paraszt mintapéldánya lettem. A tsz-paraszttal ellentétben az egyénileg gazdálkodót nem vekker ébreszti, úgyis felkel önmagától, mert dolga van. Nekem is dolgom volt, egyéni olimpiai bajnok akartam lenni. Ha jól esett, 10 kilométerrel többet futottam, mint a többiek. Az akaraterőt ajándékba kaptam a Jóistentől, nem lehetek rá büszke

– mondta az Indexnek. Az olimpián augusztus utolsó öt napján rendezték az öttusát, és tényleg nem volt túlzás, hogy a teljes ország szorított érte, hogy képes legyen megkoronázni kivételes pályafutását egyéni aranyéremmel. Nagyjából ő volt az egyetlen a teljes mezőnyben, akinek csak veszítenivalója volt, mert 1976-ban, a következő olimpián már 38 éves lett volna, és egyre nehezebben tudta volna tartani a lépést a fiatalokkal.

A lovaglásban negyven pont hiányzott neki a maximumhoz, vagyis 1060 ponttal kezdett. Az egyik szovjet, Lednyev ugyanennyivel indított, a másik, Onyiscsenko több verőhibával ért végig a pályán, és 955 ponttal zárt. Vagyis az első lépés jobban nem is sikerülhetett volna. Jöhetett a vívás, és Balczó egy kisebb hullámvölgy után a végére belejött. 44 győzelmet ért el, eggyel maradt csak le Onyiscsenko mögött. Amikor egymással szemben álltak a páston, a magyar nyert.

Onyiscsenko kiválóan célzott, és mindössze három lövőhibája volt, így a maximális 200 körből 197 kör került a neve mellé. Balczó 192 körös teljesítménnyel fejezte be, és amikor már eljött a lőtérről, akkor érkezett a hír, a szovjetek óvtak. A rádió ugyan ezt bemondta, de nem volt igaz. Az viszont igen, hogy a versenybíróság jelentést kapott, és ki kellett vizsgálnia Balczó lövészetét. Akkoriban 20 lövést kellett leadni, egy lövésre három másodperc jutott. A lövészetet felügyelő egyik kiskatona azt észlelte, hogy a harmadik sorozatban Balczó az első lövésnél elmulasztotta a lövést, a harmadik lövésnél viszont duplázott az automata fegyverrel, kétszer húzta meg a ravaszt, és így pótolta be az első kimaradt lövést. A szabályok szerint ezt nem lehetett.

A versenybíróság összeült, és nagyon hosszan, négy órán át tanácskozott. Volt olyan pillanata a tárgyalásnak, amikor nagyon közel álltunk ahhoz, hogy Balczót kizárják. (Ez nem csak az egyénire, a csapatra is tragikus hatással lett volna.) Nagyon sok kérdést kellett mérlegelni: megtehetik-e azt a világ legjobbjával, hogy egy ilyen nem százszázalékosan igazolt hiba miatt elvegyék tőle a lehetőséget, és ne lehessen egyéniben olimpiai bajnok. A nemzetközi szövetség akkori főtitkárának magyar felesége volt, egyébként is kedvelte Balczót, ő kérdezte azt meg a jelentést tevő katonától, hogy biztosan jól látta-e. A katona fenntartotta álláspontját.

A sztori ennyivel nem ért véget, mert berendelték a filmfelvételt, ami viszont használhatatlan volt. A versenybíróság végül a pályán elért eredményt érvényben hagyta, így a verseny folytatódhatott. Balczót viszont megviselte a hercehurca, és a soron következő számban, úszásban gyengén teljesített. Csak huszonötödik lett, Onyiscsenkótól nyolc másodperccel maradt el.

• Négy tusa így festett az élmezőny: 1. Onyiscsenko 4215 pont, 2. Lednyev 4193, 3. Balczó és Ferm 4133

Átszámítva: Balczónak 28 másodperccel kellett jobban futnia a 4 ezres távon az éllovasnál, és ott volt még Lednyev is, akit szintén nem szabadott figyelmen kívül hagyni. A hangulatot így festette le a helyszínről tudósító Dávid Sándor: Balczó esélyeinek teljes temetésétől a fölényes győzelemig minden árnyalat előjött, amikor a magyar szakemberek egymás közt beszélgettek, mi lesz a futáson. Maga az érintett annyit mondott: „Abban bízom, hogy a vészreakció legutolsó tartalékaim felhasználását is kihozza belőlem, többet, mint amit józan fejjel most elképzelek. Hajszálakon múlik minden. Nem vagyok ideges, most már csak futni kell.”

Mexikóban Balczó valamelyest gyengébben futott, most azonban mindent bele kellett adnia. Abban nem lett igaza, hogy hajszálon múlt az arany. Emlékezetes futással, 12:42-vel ért célba, ami egyrészt remek idő volt, másrészt nyomást rakott a később kezdő Onyiscsenkóra, akinek nem tetszett a negyvenméteres emelkedő már a pályabejáráson sem. Azt jósolta, hogy a harmadik lesz, mert Balczó garantáltan jól fog futni, valamint még Lednyev is.

Ahogy az óra Onyiscsenko futásánál 13:10 fölé jutott, már lehetett örülni. Balczó akkor még nem mert. Amikor riválisa célba ért, és 13:35-öt mutatott az óra, akkor sem mert örülni. Amikor viszont kiírták a végeredményt az eredményjelzőre, hirtelen eltűnt a lába alól a föld, mert aki ott volt, dobálta, mindenki szerette volna kivenni a részét az ünneplésből. 

A végeredmény:

1. Balczó András – 5412 pont
2. Borisz Onyiscsenko – 5335
3. Pavel Lednyev – 5328 

Balczó ezt mondta a vívásról Kocsis L. Mihálynak: 

Mexikóban és Münchenben is volt a vívás során egy-egy pillanat, amikor kész voltam, amikor teljes lelki görcs kötözte a karom, Mexikóban még nem tudtam azt mondani magamnak, hogy nem érdekel, ezért aztán erőlködtem tovább, gyötrődtem, csikorogtam: legyűrt a kudarctól való gyávaságom, Münchenben viszont éppen a gyávaságtól való félelem bátorított fel, mert mindig úgy kell versenyezni, hogy a végén bármivel vádolhassa magát az ember, csak azzal ne, hogy gyáva volt, ez a mottó.

Aztán az 1972-es célba érése után így nyilatkozott: „A müncheni stadionban húsz percnek kellett eltelnie Onyiscsenko feltűnése nélkül, hogy győztesnek tudhassam magamat, ez a húsz perc a tétlenségre kárhoztatott ember várakozása volt, hiszen a győzelem érdekében ekkor már nem tehettem semmit, kínos 20 perc volt. A müncheni stadionban az a húsz perc volt a célba érkezésem után, amikor levették rólam azt a roppant felelősséget, amit amiatt éreztem, hogy legalább 3 millió magyar ember öröméért (vagy bánatáért) vagyok felelős.”

A győzelme után számvetésre vonult egy erdészházba, hogy érdemes-e folytatni, ha csak egy törött agyarú öreg elefánt lesz a csordában, nem a vezér. Végül úgy döntött, hogy abbahagyja. Kanadába hívták edzőnek, nem ment, és méltósággal viselte, hogy belovaglói állást kapott csak. A kapitányságot nem bízták rá, pedig megvolt a végzettsége hozzá, a rendszer azonban nem kedvelte.

A Küldetés című filmben, amit a rendszerkritika miatt később betiltottak, drámai volt látni, ahogy rakosgatja a rudakat, amikor a kezdő lovasok leverik. Félelmetes volt látni, milyen tartással és odaadással végezte munkáját.

Az olimpia után három évvel családot alapított, 12 gyereket nevel Császár Mónikával, aki a '72-es olimpián a bronzérmes tornászcsapat tagja volt. Rendszeresen jár közönségtalálkozókra, ahol szívesen beszél hitéről, akaraterejéről.

(Borítókép: Balczót ünneplik csoporttársai a győzelem után - fotó: Bettmann Archive / Getty Images)