Index Vakbarát Hírportál

Mi az igazság Peyton Manning szexuális zaklatásából?

2016.02.15. 11:13

Egy Tennesseeben beadott vádirat, illetve egy váratlanul felbukkant bírósági dokumentum miatt újra téma lett Peyton Manning, a február elején a Denver Broncos csapatával Super Bowl-győztes irányító állítólagos húszéves szexuális zaklatási ügye, amit még egyetemistaként követhetett el.

Az ügy egyáltalán nem számít újdonságnak. A rendre felmerülő vádak szerint Peyton Manning 1996-ban, a Tennessee Volunteers egyetemi csapatának harmadéves sztárjaként egy, az egyetem amerikaifutball-csapata mellett segédkező orvosnő arcára rakta a nemi szervét. Az ügyet az egyetem eltussolta.

Csakhogy Manning neve most előkerült egy Tennesseeben beadott keresetben, majd pár nappal később a New York Daily News tényfeltáró cikkében foglalkoztak a témával. A Tennessee államban indított ügyben Manning mellett kilenc másik korábbi Volunteers-játékos, köztük a nemi erőszakkal vádolt, jelenleg tárgyalásra váró A. J. Johnson és Michael Williams is érintett. Ezt a keresetet hat, neve elhallgatását kérő korábbi tanuló nevében adta be egy ügyvéd.

Óriási gond a nemi erőszak kezelése az amerikai egyetemeken

Szintén a IX. cikkely értelmében adta be Erica Kinsman azt a keresetet a Florida Állami Egyetem ellen, amiért az nem megfelelő módon vizsgálta ki Kinsman korábbi vádjait, amikor nemi erőszakkal gyanúsította meg az FSU korábbi, mára az NFL-ben játszó irányítóját, Jameis Winstont. Winstont az ügyben soha nem mondták ki bűnösnek, Kinsman viszont az egyetem ellen indított keresete lezáráséért cserébe közel 1 millió dolláros fájdalomdíjat kapott.

Az ESPN Outside the Lines (OTL) műsora évek óta cikkezik és tanulmányokat közöl a nagy egyetemi sportprogramok által eltussolt bűnügyekről, illetve nemi erőszakkal kapcsolatos esetekről. A legfrissebb, február eleji anyaguk szerint a texasi Baylor Egyetem ellen indítanak komoly vizsgálatot, amiért az egyetem képviselői szisztematikusan figyelmen kívül hagyták a hallgatók által nemi erőszakkal kapcsolatban tett bejelentéseket a futballcsapat védelmében.

Tim Rogers, a Tennesseei Egyetem korábbi, a tanulók életviteléért felelős kancellárhelyettese a „IX. cikkely” megsértése, illetve az egyetem vezetőinek a szexuális zaklatások iránti közönye miatt 2013-ban lemondott a posztjáról. A IX. cikkely annak a szövetségi törvénynek a része, amely kimondja, hogy az állami támogatásban részesülő egyetemeken tilos mindennemű diszkrimináció.

Manning éveken át tagadta, hogy bármi ilyesmi történt volna közte és az akkor 27 éves Dr. Jamie Naughright között, de a 2003-ban kiadott önéletrajzi könyve, a Manning: A Father, His Sons, a Football Legacy (Manning: Egy Apa, a fiai, egy futballörökség) egyik fejezetében viszont kitért az esetre, ami szerinte „nyers, de teljesen ártalmatlan” volt, és nem is úgy történt, ahogy azt dr. Naughright felelevenítette.

A kétszeres NFL-bajnok játékos verziója szerint az eset valóban egy lehetséges lábsérülés vizsgálata közben történt, de szó sem volt erőszakról.

Ő csak az őt cukkoló sportolótársát, Malcolm Saxont akarta megtréfálni azzal, hogy a meztelen fenekét mutatja neki, az orvos pedig eközben olyan szerencsétlenül mozdult, hogy Manning nemi szerve az arcát érintette.

Ezt később Saxon tagadta, és azt állította, hogy Manning sosem mutogatta neki a fenekét.

A könyv megjelenése urán Naughright beperelte Manninget és az apját, Archie Manninget, illetve a szellemíró John Underwoodot is, amiért megsértették azt az 1996-ban kötött megállapodást, melyben vállalták, hogy nem nyilatkoznak nyilvánosan az akkor történtekről.

Kövesse a 120 yardot Facebookon!

A könyvben Manning mocskos szájúként írja le az orvost, amit aztán a megjelenés után indított perben megerősített. Manning vallomását viszont több tanú cáfolta.

Naughright egyébként az 1996-os eset után azonnal jelentést tett a knoxville-i szexuális zaklatásokkal foglalkozó krízisközpontban, viszont az egyetem képviselői megpróbálták elbagatellizálni az ügyet. Sőt, Naughright állítása szerint arra is megpróbálták rávenni, hogy kenje az egészet a csapat egyik fekete játékosára.

Az orvos állítása szerint Manning a későbbiekben többször is zaklatta és nyilvánosan megalázta, ezért végül megegyezett az egyetemmel, amit utána pénzügyi kártérítésért cserébe otthagyott.

A könyv megjelenése után indított rágalmazási pernek aztán szintén peren kívüli egyezség lett a vége.

Manning ügyére visszatérve: sem 1996-ban, sem a Naughright által említett másik, 1994-es zaklatási ügyben nem történt vádemelés, de még belső vizsgálat sem az egyetemen, ugyanakkor ez a tény, illetve az sem igazolja Manning állítólagos bűnösségét, hogy 2003-ban peren kívüli egyezséget között Naughrighttal, hiszen számos híresség próbál inkább peren kívül megegyezni, amivel egy tárgyalás jelentette esetleges negatív hírverést előzne meg.

Manning-módszer

Az, ahogy 1996-ban megpróbálta hiteltelenné tenni az őt vádló személyt, összevág azzal, ahogy a 2015 decemberében az al-Dzsazíra dokumentumfilmje miatt kirobbant doppingbotrányt kezelte: Manning magánnyomozókat bérelt fel, hogy mindent tudjanak meg az őt vádló Charlie Slyról, akinek még a szüleit is felkeresték az irányító által felbérelt emberek, hogy valami kompromittáló dologra akadjanak. (Az ügyben Manning nem tagadta, hogy felesége, Ashley kaphatott postán növekedésihormon-készítményeket, azt viszont cáfolta, hogy ő valaha hasonló szereket használt volna; egyéb, jogi lépéseket viszont nem tett a dokumentumfilm készítői ellen.)

Tennessee államban az elévülés miatt semmilyen, a 1996-os hasonló esetet nem vizsgálhatnak, és az NFL sem kezd vizsgálatba egy olyan eset miatt, amiről egyrészt minden bizonnyal tudomása volt, másrészt Manning 1998-as profi karrierjének kezdete előtt történt.

Sőt, mivel az irányító várhatóan visszavonul, így sem a szexuális zaklatási ügy felelevenítése, sem a decemberben kirobbant növekedési hormonhoz kötődő botrány nem lesz kihatással a pályafutására. Az ügy tisztázatlan körülményei viszont, akárcsak Jamies Winston vagy megannyi más profi sportoló, köztük amerikaifutballista esetében, örökre nyitott kérdéseket hagyhatnak maguk után.



Rovatok