Index Vakbarát Hírportál

Egy kis csiszolás, és kész is az új JJ Watt

2016.04.27. 15:39

Miközben mindenki Joey Bosáról beszélt a draft előtt, mint az évfolyam legjobb defensive endje, a Clemson-védő Kevin Dodd szép lassan elkezdett felfelé kúszni az elemzőknél. Az persze vitán felüli, hogy jelenleg Bosa a jobb játékos, de úgy tűnik, hogy egy kis csiszolással Dodd lehet az NFL következő JJ Wattja.

Miért éppen ő?

Pro: A legtöbbet 4-3-as felállásban játszott endként, de passzjátékoknál simán beljebb tud tolódni, de a Clemsonnál már 3-4-es védelemben, állva is próbálgatták, nem is sikertelenül, nagyon sokoldalú tehát. A legnagyobb fegyvere a kézmunkája, tényleg olyan, mint egy cséphadaró, miközben az irányítóra tör. Persze a lábmunkája sem akármi, és alig találni olyan játékot, amikot a sípszó előtt feladta volna a dolgot. De nemcsak a passzjátékban remek, 44 szerelése volt futójátékoknál, ami a szélső védők között a második legtöbb az idei osztályban.

Kontra: Csak a védelem baloldalán vetették be, vagyis csak jobb tackle-ök ellen ment, és hát az a Clemson-védőfal sem volt akármi mellette, így félő, hogy a társak és a körülmények javították fel a teljesítményét. 2014-ben alig játszott (101 játékot volt pályán), csak 2015-ben robbant be a köztudatba. Emiatt elég nyers tehetség még, sok munka lesz vele, de ha képes fejlődni, akár sokkal jobb játékos is lehet belőle, mint a már említett Joey Bosából.

Ha csak egy videót nézel meg róla

 

Combine*

  • 40 yard: 4,86 mp

* a combine-on és a Clemson pro dayén is kihagyta a 40 yardos sprint kivételével az összes gyakorlatot.

Hol landolhat?

A 15. és a 31. választás között bárhol elmehet. Még nem elég érett tehetség ahhoz, hogy előtte kiválasszák, de amennyi potenciál van benne, aligha hagyják meg a második napra.

Egyetemi számai

Év   Szerelések   Ebből negatív   Sack   Fumble  
2012   7   0   0   0  
2013   5   0   0   0  
2014   8   2,5   0   0  
2015   62   24   12,5   1 kierőszakolt, 1 megszerzett  


Rovatok