35 találat az Indexről, és a környékéről.
Vasárnap hajnalban történelmet írt az NFL-drafton a német amerikaifutball-tehetség, Moritz Böhringer, aki a liga első külföldről draftolt játékosa lett. Ha pár éven belül megragad a profik között, az NFL-ben is jöhet az NBA-ben és NHL-ben régóta fennálló nemzetközi roham. A profi amerikaifutball élő emberkísérletével interjúztunk.
Állítólag a következő Lawrence Taylor is lehetett volna belőle, de január 1-én egy brutális sérülésben szanaszét szakadt a térde. 2016-ban biztosan nem játszik, de lehet, hogy később sem.
Az egyetemi amerikaifoci történetének legpontosabb rúgója Roberto Aguayo, és korán el is kelhet a drafton.
Hunter Henry messze a legjobb tight end-tehetség az idei drafton, és nem is kell hozzá sok, hogy olyan szörny legyen belőle, mint Travis Kelce.
2015 után 2016-ban és két irányítóval indult a draft. Drogpara, nagy csalódások az első körben.
A Clemson cornere két év alatt egy interceptiont sem hozott össze, de főleg azért, mert labdát sem mertek felé dobni.
Jarran Reedre kevesen figyeltek, ami érthető is, ha A'Shawn Robinson játszott mellett, pedig lehet, hogy belőle még pusztítóbb védő lesz.
Myles Jack az utolsó szezonját szinte teljesen kihagyta. Mégis elsőkörös lesz az NFL-drafton.
Az idei NFL-draft leghasznosabb védője, Joshua Perry az egyetemi programok tökéletes reklámja.
Paxton Lynch minden évben egyre jobb lett az egyetemen, de egyből kezdetni az NFL-ben talán korai lenne.
Ryan Kelly nem véletlenül az ország legjobb centere: hatodik érzéke van arra, honnan jön a blitz, és ebből minden társa profitál.
Taylor Decker a 2014-ben bajnok Ohio State legjobb falembere volt, azóta pedig csak fejlődött.
Shaq Lawson volt a Clemson védelmének legfontosabb tagja, az NFL-ben is nagyra viheti. Főleg, ha bekapcsolja a pusztító lefordulását.
Emmanuel Ogbah játékok felén teljesen alibizik, a többin viszont 150 százalékon pörög. Szóval van mit matekoznia miatta az NFL-csapatoknak.
Corey Coleman gyors, olyan testcselei vannak, mint senkinek, és úgy állcsúcson vágja a védőjét, hogy az csillagokat lát. De akkor miért nem ő a legjobb idei draftolható elkapó?
Noah Spence-t drogproblémái miatt kivágták az Ohio State-ről, de akkora védőtehetség, hogy az FCS-ből is vinnék az első körben.
Kevin Doddnak egy jó szezonja volt a Clemsonban, mégis úgy emlegetik már most, mint aki megfelelő mentorálással akkora sztár lehet, mint Watt.
A szintén a Michigan State-en végzett Cousins megcsinálta, hogy cserének vitték az NFL-be, de nyert magának egy pozíciót. Cook lehet a következő.
Az NFL-draftra készülő A'Shawn Robinsont 15 évvel idősebbnek nézik. Akkora, mint egy hegy.
Talán nincs is idén jobb fizikummal rendelkező elkapó, mint Will Fuller, de óriási beégés lehet belőle a profik között, mert elkapó létére komoly gondjai vannak az elkapásokkal.
Soha nem voltak ilyen fontosak az NFL-ben a safety-linebacker hibridek, mint most, úgyhogy Darron Lee a lehető legjobbkor van a legjobb helyen.
Az alabamás Derrick Henry mindent megnyert egyetemi szinten, de mire megy majd az NFL-ben?
A Notre Dame bal tackle-je klasszisokkal jobb a passzjátékban, mint a futásoknál, de ettől még nem sok csapat fog elriadni tőle.
Alabamából gyártósoron jönnek a tökéletes linebackerek. Ez alól Reggie Ragland sem kivétel, akit vész esetén még a védőfal szélére is be lehet tolni.
Laquon Treadwell egy horrorsérülés után jött vissza, és az első körben már el is mehet.
96 touchdownnal tart az NFL-be a kaliforniai szupersztár, akit egy másodosztályú rivális előzhet.
Az Ole Missből érkező védő kiszúrt magával a pályán kívüli viselkedésével. De az adottságaival kilóg ebből a draftosztályból.
A Georgia-védő Leonard Floydban óriási lehetőség van, de rettenetesen fel kell pumpálni, hogy ne dobálják ide-oda az NFL-ben.
Leszokott az NFL arról, hogy a top 10-ben draftoljon futót, de az Ohio State szörnye talán hozza, amit Todd Gurley is.
A másodosztályból a legjobb öt választás közé? Wentznek sikerülhet, ami után már egy nappal kezdhetik is forgatni a filmet erről.
Az Ohio State Buckeyes defensive endje az egyetemen feltartózhatatlan erő volt.
Az Arkansas Razorbacks futója zsinórban három évben végzett ezer yard fölött. Gyors, harcos és kedvelhető a stílusa.
A Stanford-edző csak olyan játékosokra építene, mint amilyen DeForest Buckner, aki a második, frissített verzió a Ducks kétméteres, 130 kilós védőiből.
Persze sosem fordul elő, hogy egy defensive backet vigyenek a draft első helyén, de jó rég nem volt ennyire sokoldalú és atletikus védő a Drafton.
195 centis, 140 kilós támadófalember lehet Marcus Mariota legjobb barátja.