Index Vakbarát Hírportál

Robbant az átigazolási bomba, all-in Friscóban!

garoppolo
2021.03.29. 09:17
Őrült hétvége volt a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), hiszen néhány óra leforgása alatt két óriási cserét is lebonyolítottak.

Elsőként a San Francisco 49ers húzta meg a ravaszt, és mondott all-int. A kaliforniai együttes tavaly februárban percekre volt a bajnoki címtől, de a Chiefs fordítani tudott a Super Bowl végjátékában. Az új idényben aztán gyakorlatilag a kórház a város szélén feliratok villogtak az együttes neve helyén, így hiába a remek keret, az együttes a 12. legrosszabbként zárt, így 1/12-re húzhatott volna a 2021-es játékosbörzén.

Igen ám, de ezzel a játékosgarnitúrával igencsak jó esély van rá, hogy ennyire magasan mostanában nem húzhatnak, így pedig adta magát, hogy akár egy új irányító kiválasztása is képben lehet, mivel Jimmy Garoppolo nem a leginkább strapabíró passzmester a ligában – illetőleg azért abban sem teljes az egyetértés, hogy lehet-e rá franchise-irányítóként számítani.

Az idei drafton akár öt első körös irányítót is láthatunk (az fixnek látszik, hogy Trevor Lawrence lesz az 1/1-es, egyre jobb esély van rá, hogy Zach Wilson a Jets 1/2-ese, és még Justin Fields, Trey Lance és Mac Jones is bőven kimehet a játékosbörze első napján), de a 49ers, úgy tűnik, inkább a saját kezébe akarta venni a sorsát, és nem kockáztatni, hogy a kiszemeltjük bent marad-e 1/12-ig.

A San Francisco ennek érdekében ugyanis óriási ellenértéket beáldozva, a Miami Dolphinsszal cserélve feljött az 1/3-ra!

A 49ers az 1/12 mellett a 2022-es draft 1. és 3. körös választási jogát, valamint a 2023-as játékosbörze 1. körös húzási lehetőségét is adta az 1/3-ért.

Ezek után kissé meglepő lehet, de a kaliforniaiak edzője, Kyle Shanahan azt nyilatkozta, hogy továbbra is Garoppolo az ő emberük, persze ez lehet, hogy inkább csak marketingfogás, hogy valahová el tudják cserélni az irányítót (például korábbi együtteséhez, a New England Patriotshoz, bár ezt az ESPN értesülése rögvest cáfolta is).

Sokáig a Miami sem ült a babérjain.

Az 1/12-t és egy 2022/1-et postázta is Philadelphiába az idei 4/123-as választása mellett, hogy megkapja az 1/6-ot és az Eagles 5/156-os pickjét.

A Dolphinsnál így minden bizonnyal maradnak a tavaly 1/5-re kiválasztott Tua Tagovailoa mellett, jó eséllyel elvihetik 1/6-on azt a játékost, akit amúgy is választottak volna a Houstontól korábban kapott 1/3-as helyén, de szerzett pluszban egy 2023-as első és egy 2022-es harmadik körös választási lehetőséget.

Ha pedig azt nézzük, hogy a 2016-os drafton egy füvezős videó miatt csúszó Laremy Tunsilt anno 1/13-ra ki tudták választani, majd a Houstonnal és a San Franciscóval cserélve összesen négy első és egy harmadik kört szereztek az átigazolásokból, akkor elmondható, hogy remek üzleteket kötöttek a floridaiak.

A Miami idén a 6. pick mellett az első kör 18. választási lehetőségével is bírnak, valamint a 2. körben a negyedik helyen is húzhat a Houston helyett, jövőre egy plusz 3. körrel, 2023-ban pedig egy plusz 1. körrel rendelkeznek, így minden adott, hogy egy igazán erős csapatot rakjanak össze a Delfinek.

Hír még a ligával kapcsolatban, hogy a héten hivatalosan is bejelentik, hogy 17 meccsesre bővül az NFL alapszakasza a 2021-es idénytől kezdődően.

Borítókép Abbie Parr / Getty Images Hungary



Rovatok