Index Vakbarát Hírportál

Egy tankolás változtatta meg a magyar edzőlegenda életét

shula sb
2021.09.22. 14:02
A magyar származású Don Shulánál a mai napig nincs eredményesebb vezetőedző a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban, pedig utolsó meccsét még az 1995-ös idényben vezényelte le az NFL-ben. A tavaly májusban, 90 éves korában elhunyt tréner kapcsán a szeptember 22. különleges jelentőséggel bírt, hiszen épp ezen a napon szerezte meg az első, és a 300. sikerét is.

Az NFL történetének egyetlen hibátlan szezonja fűződik a nevéhez

Don Shula 328 (a rájátszást is beleszámolva 347) győzelmével minden idők legeredményesebb NFL-edzőjeként vonult be a történelemkönyvekbe, és ha ezt a rekordot egy nap el is veszik tőle, azt már biztosan nem, hogy ő volt az első (és mindmáig egyetlen!) tréner, aki úgy tudott Super Bowlt nyerni, hogy csapata, az 1972-es Miami Dolphins az idény minden találkozóját (17–0) győztesen zárta.

Az 1967 előtti érában az Akron Pros 1920-ban nyolc győzelemmel és három döntetlennel, a Canton Bulldogs 1922-ben 10 diadallal és két remivel, egy évvel később 11 sikerrel és egy iksszel, a Green Bay Packers pedig 1929-ben 12 győzelemmel és egy döntetlennel lett bajnok veretlenül, a hibátlan mutató viszont egyiküknek sem jött össze.

A rivális ligák közül az All-America Football Conference néven futó szériában az 1948-as Cleveland Browns az alapszakaszban szerzett 14 győzelem (közte a 12–2-es San Francisco 49ers elleni kettővel) után a döntőt is megnyerte, de ezt az NFL nem, csupán a Hírességek Csarnoka ismeri el tökéletes szezonként, viszont még leginkább ezt a teljesítményt lehet elővenni riválisnak akkor, amikor a legjobbakat keressük.

Két évvel ezt követően a Browns csatlakozott az NFL mezőnyéhez, egy évre rá pedig Paul Brown – akit cikkünk egy későbbi kiválósága, Bill Belichick egész egyszerűen csak az NFL történetének legjobb edzőjeként jellemez – kiválasztotta Don Shulát az 1951-es játékosbörze 9. körében.

De mindez könnyen lehet, hogy teljesen máshogy alakul, ha nincs az az 1947-es nyári nap és az autója egyre jobban apadó benzinszintje.

No, azért ne rohanjunk ennyire előre.

Magyar bevándorlók gyermeke

Donald Francis Shula 1930. január 4-én született az ohiói Grand Riverben, egy kisvárosban az Egyesült Államok és Kanada határán elhelyezkedő Erie-tó partján. Édesapja Süle Dénesként látta meg a napvilágot, majd lett belőle Dan, amikor kiskorában szüleivel hazánkat elhagyva az ígéret földjére mentek egy jobb élet reményében, a katonai kartonjára már Danielként írta a nevét.

Egy családi legenda szerint azért változtatták meg a Süle nevet, mert ezt nem tudták helyesen kiejteni a helyiek, így lett Süléből Shula, amely jobban hasonlított már kiejtésben az eredetire.

Édesanyja a magyar származású amerikai Mary Miller hithű katolikus volt, a házasságkötésük során Dan is áttért a vallásra, rendkívül vallásos fiuk pedig katolikus iskolákban végezte tanulmányait, mielőtt a John Carroll Egyetemre ment – ahol később a futballcsapat pályáját róla nevezték el.

Nemcsak hogy tisztában volt magyar gyökereivel, hanem alapszinten a nyelvet is beszélte, ahogyan erről később még ejtünk szót.

Tengeribetegség, szülői tiltás és egy hamisított aláírás

Mary Shula igyekezett erélyesen nevelni gyermekeit – összesen hat született, köztük az 1936-ban világra jött hármasikrekkel, akik Don Shula első „edzői munkáját” is jelentették, legalábbis így emlékezett vissza később erre az időszakra a legendás tréner.

Ahogyan a család gyarapodott édesapja a rózsaültetvény helyett a víz felé fordult, halászattal kereste meg a betevőt, ebbe pedig besegített a cseperedő Don is, aki nem rajongott a hajózásért.

Grand River egy kis halászfalu volt, mintegy 500 lakossal. Voltak olyan halászhajók, amelyek kimentek az Erie-tóra, kivetették a hálójukat és tonna számra hozták be a halakat. Az én apám is ezzel foglalkozott. Az egyik első nyári munkám vele volt, mentem a hajóra, megtanultam kifilézni a halakat és mindent, ami ezzel a szakmával kapcsolatos volt. Sohasem szoktam hozzá a kemény vizekhez. Rengetegszer lettem tengeribeteg, amikor a tóra mentünk. Amikor később Miamiba kerültem, mindenki el akart vinni a nyílt tengerre horgászni. Mondtam nekik, hogy kösz nem, voltam már épp elégszer tengeribeteg

– idézte a Herald a visszaemlékező Shula szavait még a 2010-es évek elején.

Szerette viszont az amerikai futballt, amelyet szívesen is játszott, igen ám, de egy napon édesanyja megtiltotta neki a játékot – miután egy méretes sebet sikerült szereznie az arcára a szomszédok közötti meccsen.

Ez mondjuk kevéssé szegte kedvét, nyolcadikos korában inkább ő maga írta alá szülei helyett a beleegyező nyilatkozatot, hogy futballozhasson az iskolában.

Tüdőgyulladással jött le a pályáról.

Amikor felépült, visszatért a csapathoz, de egészen addig titkolta a játékot a szülei elől, amíg kezdővé nem avanzsált.

A legelső meccsén, amit a szülei a helyszínen tekintettek meg, egy 75 yardos punt utáni visszahordott touchdownt szerzett.

Az utolsó középiskolai évében az állam egyik legkiválóbb irányítójának vélték, de ez sem volt elég ahhoz, hogy ösztöndíjat ajánljon fel neki egy egyetem.

Egy tankolás változtatta meg az életét

Az élet egyik csodája, hogy sohasem tudhatod, mi fog történni, és mi lehet olyan pillanat, amely mindent megváltoztathat számodra – és itt érkezünk meg a bevezetőben citált 1947-es esethez.

Az érettségi elvégzését követően egy nyári napon az ő élete egy benzinkúton vett új fordulatot.

Amikor elvégeztem a középiskolát, akkor a második világháborúból hazatérő veteránok kapták meg az ösztöndíjakat. Jó végzős évem volt a Harveyn, de nem kaptam egy ösztöndíjajánlatot sem, úgyhogy elhatároztam, hogy munkába állok, és dolgozom egy évet, aztán majd utána próbálom meg a főiskolát. Egy nap lehúzódtam egy benzinkútnál, és Howard Bauchman, aki Painesville-ben volt edző, majd a Cleveland Heightsbe ment, meglátott, és kérdezte, hogy mik a jövőbeli terveim. Elmondtam neki, erre azt felelte, hogy »ne tedd. Van egy barátom, Herb Eisele, aki most kapott edzői állást a John Carrollon. Összehozok neked egy interjút vele, és meglátjuk, mit tud tenni azért, hogy segítsen anyagilag«. Összehozta a beszélgetést, és Herb azt mondta, hogy egyéves ösztöndíjat tud adni a tanulmányokra, ha jól teljesítek, akkor a későbbiekre ez a szobára, könyvekre és a taníttatásra is kiterjedhet. Jó újoncidényt zártam, és az első évem után megkaptam a teljes ösztöndíjat az egyetem hátralévő idejére. Sokat gondolok arra a napra, amikor tankolnom kellett. Csodálatos, hogyan befolyásolhatják bizonyos események az életed

– mondta Shula.

Döntések: pap legyen, tanár és edző vagy NFL-játékos?

Merthogy ezek mind felvetődtek hősünk esetén.

Voltak kiemelkedő mérkőzései az egyetemen, ilyen volt, amikor a kezdőfutó sérülése után 175 yardot és két touchdownt futott a Youngstown State ellen, vagy amikor végzősként 125 yarddal járult hozzá csapata sikeréhez a sokkal esélyesebb Syracuse ellen.

Fontolgatta azt is, hogy felhagy a játékkal és katolikus papnak áll, de végül a futball iránti elkötelezettsége erősebbnek bizonyult.

1951-ben szociológia alapszakon diplomázott matematika szakiránnyal, azzal a céllal, hogy tanárként és futballedzőként helyezkedhessen el. Miután végzett, kapott is egy állásajánlatot a Canton-Lincoln középiskolától, ahol matematikát taníthatott volna, valamint edzhette volna az együttest.

NFL, labdamágnes, döntők, koreai háború, gigacsere, fővárosi zárás

Végül az 1951-es játékosbörzén a Browns a 9. körben kiválasztotta Shulát, majd a 22. körben egyetemi csapattársát, Carl Taseffet is, leginkább Eisele edző személye miatt, aki részt vett Paul Brown mindegyik edzői oktatásán, és hasonló rendszert futtatott az övéhez a John Carrollnál, így biztos volt benne, hogy két okos srácot kap, akik hamar elsajátítják az együttes taktikáját. Mindketten be is kerültek a keretbe.

A Canton-Lincoln ajánlata évi 3750 dollár volt, a Brownsé 5000, úgyhogy amondó voltam, hogy adjunk neki egy esélyt. Nem akartam úgy leélni az életemet, hogy azon elmélkedem, hogy lehettem-e volna profi, vagy hogy miért nem próbáltam meg.

Megpróbálta, és egyáltalán nem teljesített rosszul, méghozzá a védekezés utolsó vonalában helyezkedve, defensive backként szerepelve.

Újoncként négyszer halászta le az ellenfél irányítójának passzkísérletét (interception) a címvédőnél, amellyel rögvest döntőbe jutott, de a Los Angeles Rams felülmúlta a Clevelandet.

Az Ohiói Nemzeti Gárda egységének tagjaként őt is aktiválták a koreai háború idején, Ohióban és a louisianai Fort Polkban teljesített katonai szolgálatot, ami távol tartotta őt a futballpályától, amíg az egységét deaktiválták.

A Brownshoz visszatérve 5500 dolláros szerződést kötött egy évre, a sérülések miatt pedig kezdővé vált az utolsó öt meccsre, majd újra döntőzhetett, de ezúttal a Detroit Lions kerekedett felül az együttesén.

1953 ELEJÉN EGY ÓRIÁSI CSERE EGYIK RÉSZTVEVŐJEKÉNT TASEFF-FEL ÉS NYOLC CSAPATTÁRSÁVAL EGYÜTT A MEGSZŰNŐ DALLAS TEXANS HELYÉN ALAKULÓ BALTIMORE COLTSHOZ KERÜLT, ÖSSZESEN 15 JÁTÉKOS VÁLTOTT KLUBOT A MANŐVER SORÁN.

Az együttessel nem voltak kiemelkedő idényei, viszont neki kétszer is összejött öt labdalopás, mielőtt 1957-ben megköszönték a szolgálatait, ő pedig a Washington Redskinsnél töltött egy éve után a szögre akasztotta a sisakját. Összesen 21 interceptiont gyűjtött, ami kifejezetten szép mennyiség, de mégsem játékosként alkotott igazán.

Hanem trénerként.

Már 33 évesen NFL-vezetőedző volt – ezzel rekorder lett

Aktív pályafutása befejezése után a Virginia Egyetemen kapott állást, ahol 28 évesen a defensive backeket edzette, majd egy évvel később ugyanezt tette a Kentuckynál, 1960-ban pedig már az NFL-ben szereplő Detroit Lionsnál is.

A következő két idényt a gárda védelemért felelős koordinátoraként töltötte már, 1963-ban, csupán 33 évesen pedig már korábbi csapata, a Baltimore Colts vezetőedzője lett, miután Weeb Ewbanket menesztették – aki anno a Brownsnál és a Coltsnál is a trénere volt.

Érdekesség, hogy később Paul Brownt, Ewbanket és Shulát is beválasztották a Hírességek Csarnokába (főszereplőnket 1997-ben, két évvel a visszavonulását követően szavazták be).

Kinevezésével Shula lett az NFL történetének addigi legfiatalabb vezetőedzője.

A legnagyobb favoritként nem sikerült a Super Bowl győzelem – Joe Namath garantálta, hogy ez lesz...

Az első idényében 8–6-os mérlegre vezette a Baltimore Coltsot, a következőben viszont 12–2-vel már döntőzött, ahol a Cleveland Browns felülmúlta Shuláékat. A gárdát akkor Blanton Collier irányította, aki játékosként Shula pozíciós edzője volt a Browsnál, majd a Kentucky egyetemre csábította ottani főedzőként Shulát, hogy a védőkkel foglalkozzon.

A találkozás nem sikerült fényesen hősünk számára, hiszen a Browns 27–0-ra kiütötte a Coltsot. A meccsen a „halhatatlan” Johnny Unitasnek csupán 95 passzolt yard jött össze két labdaeladás mellett, a túloldalon a szintén a Hírességek Csarnokába jutó Jim Brown 27 futásból többet szerzett ennél (114 yard), Frank Ryan pedig három touchdownpasszal vette ki a részét a sikerből.

Frank Ryannek, az irányítónak remek napja volt. Lenulláztak minket, nem tudtunk lendületbe jönni a meccs során. Négy évvel később visszavágtuk, és csúnyán megvertük őket (34–0-ra). Tom Matte nagy napja volt

– emlékezett vissza az 1964-es és az 1968-as NFL-döntőre Shula.

Utóbbi idején már harmadszor választották meg az év edzőjének, Unitas kétszer lett az idény legértékesebb játékosa (MVP), a megsérülő sztár helyére beugró Earl Morrall pedig regnáló MVP-ként várta a 3. Super Bowlt, bár akkor használták először ezt a kifejezést az AFL és az NFL bajnokának viadalára.

Az NFL-csapatok óriási tehetségfölényben voltak még ezekben az időkben, az első két döntő sima Packers-győzelme miatt is döbbenetesen magas, 18 pontos favoritnak számított a meccs előtt a Colts.

A legendás Broadway Joe, azaz Joe Namath azonban a meccs előtt garantálta, hogy együttesével legyőzik a Baltimore-t, és nagy meglepetésre 16–7-re valóban győzött a Jets. Aki esetleg felkapta a fejét Namath nevére, nem véletlenül hangzik magyarosan, hiszen nagyapja Németh András 1911-ben költözött az Egyesült Államokba, Joe édesapja, János már Namath-re angolosította a nevét.

Hiába na, mindenhol ott vagyunk!

MAGYARUL DISKURÁLT JOE NAMATH APJÁVAL

 Bár az említett vereségről sosem beszélgetett hosszasan Namath-tel, az irányítóval később is szívélyes kapcsolatban maradt. Az 1985-ös idény során a hétfő esti rangadón a Dolphins a 12–0-s mérleggel érkező Bearst fogadta.

A meccset közvetítő ABC-nél dolgozó Namath pedig bemutatta neki az apját.

„Elvittem az apámat a Dolphins edzésére, és hallottam, hogy Shula magyar származású. Az én apám Magyarországról származik, első generációs itt. Amikor a pályán voltunk, bemutattam az apámat Shula edzőnek. Pont az edzés előtt volt, és tudom, hogy sok minden járt ilyenkor már az eszében, de odajött, én mondtam neki, hogy Shula edző, ő itt az apám. Ebben a pillanatban Shula elkezdett vele magyarul beszélgetni. Lenyűgözte az apámat.”

A találkozót amúgy 38–24-re megnyerte a Dolphins, a Bears ezt leszámítva minden meccsén győzött az 1985-ös idényben (18–1), a Super Bowl-győzelemig tartó úton a rájátszásban a Giants (21–0) és a Rams (24–0) ellen pontot sem engedett, de a Patriots sem járt jobban (46–10)

A Miamival kétszer is bajnok lett

Az 1969-es idényben még egyszer nekifutott a Baltimore-ral, de a 8–5–1-es mérleg kevésnek bizonyult a rájátszáshoz. A Coltsnál töltött időszaka alatt 71 győzelem, 23 vereség és négy döntetlen volt a mutatója, de a rájátszásban csak 2–3-ra végzett, köztük az 1964-es NFL-döntő és a Super Bowl elvesztésével.

A vezetéssel is megromlott a viszonya, így kapóra jött a Miami Dolphins ajánlata, ami igencsak kecsegtető is volt, hiszen túl az évi 70 ezer dolláros fizetésen garantálták számára, hogy ügyvezetőként a csapat felépítéséért is felelős lehet, valamint tízszázalékos tulajdonrészt is kap az NFL-be 1970-ben csatlakozó gárdánál.

A többi pedig, ahogyan mondani szokás, már történelem.

Az első idényben a konferencia elődöntőjében még alulmaradt a gárda, egy évvel később már döntőzött, és bár a Cowboys még erősebbnek bizonyult, a következő évben hibátlanul lett bajnok az együttes, a fináléban a Redskinst legyőzve.

Shula megkapta a negyedik év edzője kitüntetését is, majd a címvédés is sikerült, ezúttal a Minnesota Vikingsot két vállra fektetve a 8. Super Bowlban.

Dan Marinóval nem jött össze

Ezt egy visszaesés követte, de a játékossztrájk miatt kilencmeccsesre rövidült 1982-es alapszakaszt követően a Patriots ellen megtört a rájátszásbeli átok, majd a Chargers és a Jets legyőzésével újra Super Bowlba jutott a Miami, de itt visszavágott a Redskins.

Ezek után kisebb pofátlanságnak tűnik, hogy az 1983-as drafton az első kör utolsó előtti választási lehetőségig bent hagyták a riválisok Dan Marinót, amit persze a Miami Dolphins köszönt is szépen. 

A fiatal irányító a második idényében 5084 yarddal és 48 TD-passzal 27 és 20 évig fennálló bődületes rekordot hozott össze, természetesen az MVP is ő lett ebben az idényben.

Viszont Marinóval már nem jött össze az újabb bajnoki cím, hiába verték meg a playoffban a Seahawksot, majd a Steelerst is, a Super Bowlban a San Francisco 49ers örülhetett.

Ez volt Shula hatodik, egyben utolsó Super Bowlja, két győzelem mellett pedig a negyedik veresége.

1985-ben a már említett Bears elleni nagy siker ellenére a konferenciában a Patriots jobbnak bizonyult végül, ezt követően pedig négy, legjobb esetben is közepes év jött, közte Shula 33 éves pályafutásának csupán második negatív mérlegűjével (6–10). Az 1992-es idényben egy konferenciadöntő még összejött, sima vereséggel a Billstől, majd ugyancsak a Buffalo jelentette a végállomást az utolsó meccsen, az 1995-ös idény wild card körében.

Szeptember 22.

Elérkeztünk cikkünk apropójához, az edző szempontjából kiemelkedő szeptember 22-i naphoz. 1963-ban ugyanis ezen a napon a San Francisco 49ers otthonában a záró felvonást 10–14-ről kezdő gárda Unitas vezérletével 20–14-re fordítani tudott, megszerezve Shula első sikerét a profik között vezetőedzőként.

Napra pontosan 30 éve, 1991. szeptember 22-én pedig a 300. győzelem született meg, George Halas után másodikként. Az első negyed után két Pete Stoyanovich-mezőnygóllal 6–0-ra vezető együttes a nagyszünet előtt 13 pontot kapott a Packerstől (6–13), de a záró felvonásban a gárda 16–13-ra fordítani tudott, Shula pedig a csak a Super Bowlokon látható Gatorade-fürdőt kapott a játékosaitól.

Soha nem voltam Gatorade-srác. Hideg volt, de én mondom nektek, minden pillanatát élveztem

– mondta az eset után Shula.

Fiai követték a pályáját

Még a középiskolában jött össze az ugyancsak ohiói Dorothy Bartishsal, akivel visszavonulását követően, 1958. július 19-én házasodott össze, és akitől öt gyermeke született, Dave, Donna, Sharon, Anne és Mike, a két fia ugyancsak amerikaifutball-edzőnek állt.

Dave a Miaminál, a Dallas Cowboysnál és a Cincinnatinél volt pozíciós edző, mielőtt 1992 és 1996 között vezetőedző lett (19–52-es mérleg után menesztették), majd bő két évtized után a pályára visszatérve, 2018 óta a Dartmouth elkapóit segíti.

Mike dolgozott a Tampa Baynél, a Miaminál és a Chicagónál, mielőtt az Alabama egyetemen főedző lett, azóta pedig volt irányítóedző a Jacksonville-nél, a Carolinánál, most pedig a Denver Broncosnál, utóbbi kettő között pedig a Panthers és a Giants támadó koordinátora is volt.

Párja 1991. február 25-én mellrák következtében elhunyt, még ebben az évben létrehozott egy alapítványt, amely a mellrák elleni kutatásokat támogatja. Második feleségét, Mary Anne Stephenst 1993. október 15-én vette el.

Don Shula 1995-ös visszavonulását követően segített üzemelni a Shula's Steak Housest, az étteremláncot, amelyet 1989-ben indított útjára.

Megismétli-e valaki a Miami csodáját?

Bill Belichick Shula egy rekordjához már nagyon közel került 14 évvel ezelőtt, amikor Tom Brady irányításával a Patriots a liga történetében egyedüliként mind a 16 meccsét megnyerte az alapszakaszban, de hiába jutott Super Bowlba 18–0-s mérleggel a New England, végül elképesztő végjátékban a New York Giants örülhetett.

Ezzel pedig továbbra is az 1972-es idényben remeklő Miami Dolphins mondhatja el magáról, hogy a Super Bowl érában minden meccsét meg tudta nyerni egy évadon belül!

A floridai együttesnek akkor 14 meccset kellett sikeresen abszolválnia az alapszakaszban, ezt pedig remek futójátékának hála meg is tette. Az ugyancsak magyar származású Larry Csonka (1117), valamint Mercury Morris (1000) duója lett az első tandem, amelynek mindkét tagja elérte egy idényen belül az 1000 futott yardot, ez azóta is csak hatszor fordult elő az NFL-ben.

Az idei évtől kezdve ehhez már 17 sikerre van szükség az alapszakaszban, további háromra a rájátszásban (aligha fordul elő egy konferencián belül két 17–0-s mérleg, így ez minden bizonnyal első kiemelést és ezzel pihenő hetet eredményezne a rájátszás első körére, ahol még három meccset, köztük a Super Bowlt kell megnyerni a hibátlan idényhez), így pedig már 20 győzelem kell egymás után egy csapattól ahhoz, hogy hibátlanul legyen a legjobb.

Az NFL történetének leghosszabb győzelmi szériája a New England Patriotshoz köthető (21 meccs egyhuzamban), a 2003-ban a negyedik forduló után 2–2-vel álló Hazafiak az alapszakaszban 12 (14–2), a rájátszásban a Super Bowllal együtt még három (17–2), a következő idényben pedig újabb hat (6–0) meccset nyertek meg egymás után, mielőtt a Ben Roethlisberger vezette Pittsburgh Steelers megállította 21-nél a szériát.

Meddig maradhat az élen? Könnyen lehet, hogy már csak 3-4 évig

Ami a győzelmek számát illeti, a 328 alapszakaszbeli siker, valamint a rájátszást is beleszámolva aratott 347 diadal is a liga legjobbjának számít, bár csak a playoffot nézve Bill Belichick (31) és Tom Landry (20) is megelőzi, illetve hamarosan Andy Reid (17) is elé kerül, ha így folytatják Patrick Mahomesszal.

Mindkét listán az ugyancsak magyar gyökerekkel is bíró George Halas követi (318 és 324), és Bill Belichick (281 és 312) a harmadik.

A Patriots trénerének 47 sikerre van szüksége az alapszakaszban ahhoz, hogy beérje ebben a kategóriában, és 35-re összesen ahhoz, hogy minden találkozót figyelembe véve az első helyre kerüljön.

Ha a Mac Jones-projekt elődjéhez hasonlóan jól sül el New Englandben, akkor ez utóbbi akár három éven belül is összejöhet, az alapszakaszban azért négy masszív idény is kellhet még a 69 éves trénernek, aki vezetőedzőként hat, védelmi koordinátorként pedig még két Super Bowl-győzelmet szerzett a csapataival.

Ha a horvát felmenőkkel bíró szakember kellően sokáig edzősködik még az NFL-ben, egy napon minden bizonnyal megelőzi majd Shulát az örökranglistán, de főszereplőnk örökségén ez aligha ejt majd bármiféle csorbát.

Volt szerencsém Marylandben, Baltimore Colts-szurkolóként felnőni, az az együttes Shula edző alatt a korszak egyik legkiemelkedőbb csapata volt

– mondta Don Shula halálát követően Bill Belichick, hozzátéve, hogy először a szintén korábbi amerikaifutball-edző édesapján keresztül került kapcsolatba a legendás trénerrel, akivel még Ohióból ismerték egymást.

# edző csapat(ok) gy v d gy/m%*
1. Don Shula Baltimore Colts, Miami Dolphins 328 156 6 0,677
2. George Halas Chicago Bears 318 148 31 0,682
3. Bill Belichick Cleveland Browns, New England Patriots 281 136 0 0,674
4. Tom Landry Dallas Cowboys 250 162 6 0,607
5. Curly Lambeau Green Bay Packers, Chicago Cardinals, Washington Redskins 226 132 22 0,631
6. Andy Reid Philadelphia Eagles, Kansas City Chiefs 221 130 1 0,629
7. Marty Schottenheimer Cleveland Browns, Kansas City Chiefs, Washington Redskins, San Diego Charers 200 126 1 0,613
8. Chuck Noll Pittsburgh Steelers 193 148 1 0,566
9. Dan Reeves Denver Broncos, New York Giants, Atlanta Falcons 190 165 2 0,535
10. Chuck Nox Los Angeles Rams, Buffalo Bills, Seattle Seahawks 186 147 1 0,558
A csapatok után sorrendben a győzelmek, vereségek és döntetlenek száma következi, valamint a győzelmi hatékonyság
*1972 előtt a döntetleneket nem számították bele a mérlegbe, így az 1972 előtti döntetleneket nem számítják bele a győzelmi mutatóba, az azóta lévő döntetleneket pedig egy fél sikernek és egy fél vereségnek számítják
# edző alapszakasz rájátszás összesen
1. Don Shula 328 19 347
2. George Halas 318 6 324
3. Bill Belichick 281 31 312
4. Tom Landry 250 20 270
5. Andy Reid 221 17 238
6. Curly Lambeau 226 3 229
7. Chuck Noll 193 16 209
8. Marty Schottenheimer 200 5 205
9. Dan Reeves 190 11 201
10. Chuck Nox 186 7 193

(Borítókép: Don Shula a játékosok vállán a hibátlan szezon végén – Focus on Sport/Getty Images)



Rovatok