Index Vakbarát Hírportál

Tom Brady visszatér New Englandbe, hogy történelmet írjon

brady sb
2021.10.03. 12:18
Tom Brady magyar idő szerint hétfő hajnalban a 135. alkalommal lép pályára a Gillette Stadiumban, de először új csapata, a Tampa Bay Buccaneers színeiben, vendégként. A New England Patriotsszal hat, új együttesével egy bajnoki címet szerző legenda minden bizonnyal régi otthonában dönti meg a passzolt yardok rekordját, az új csúcshoz ugyanis csupán 68 yardra van szüksége – márpedig ebben az idényben közel háromszázzal átlagol többet (362,3). Egész Amerika és kicsit mi is tűkön ülve várjuk a „hazatérést”.

Ki ez a Brady, és miért érdekes?

Azok számára, akik kevésbé ismernék az NFL-legendát: a 2000-ben csupán a 6. körben kiválasztott irányító egy évvel később kapott lehetőséget kezdőként a ligában, 2008-ban az első meccsén súlyos térdsérülést szenvedett, de így is már 19 évet teljesített a profik között.

A 19 idényéből 18-szor jutott rájátszásba (2002-ben hármas körbeverésnél 9–7-tel lemaradt a Patriots), 14-szer került be együttesével a konferenciadöntőbe, 10 Super Bowlon vett részt, hetet megnyert.

A második legjobb mutató kezdő irányítóknál négy Super Bowl-győzelem, ő csak a 37. születésnapja után nyert négy bajnoki címet. Kezdő éveinek 73,7 százalékában jutott el a konferencia döntőjébe, ha ez újra összejönne neki, akkor 75-re nőne ez a szám – az irányítóknál egy szezon során a legjobb passzpontosság 74,4 százalék, Drew Breestől...

Ennek túlnyomó részét New Englandben érte el, ahol hat bajnoki címet szerzett Bill Belichick vezetőedző ténykedése mellett – ezzel a hattal a Patriots holtversenyben vezeti az örökranglistát a Steelersszel (6), majd tavaly a Tampa Bayhez igazolt, ahol döcögős kezdés (7–5) után a pihenőhetet követően mind a nyolc meccsét megnyerte a Buccaneers, így Brady egymaga több Super Bowl-gyűrűt szerzett, mint bármelyik együttes a liga történetében.

A pihenőhetet követő, Vikings elleni 26–14-es siker után a Buccaneers sorozatban kilenc meccset nyert meg legalább 30 szerzett ponttal, amivel megdöntötte a szintén Brady vezetésével felállított nyolcas rekordot még a Patriots-érából (amit kétszer is sikerült anno összehozni).

Brady lehet a negyedik, aki mind a 32 csapatot kipipálta

Érdekesség, hogy a profikarrierjének kezdetén még csak 31 csapat volt, a Houston Texans kevesebb ideje van a ligában, mint Tom Brady.

A New England Patriots irányítójaként minden együttes ellen szerzett már legalább egy győzelmet – a legtöbbet a Bills ellen (32–3-as örökmérlege van a buffalóiakkal szemben) –, és most, hogy a Buccaneers játékosaként pályára lép a „hazafiak” ellen, meglehet az utolsó hiányzó gárda is.

Eddig csak Brett Favre, Drew Brees és Peyton Manning volt arra képes, hogy mind a 32 NFL-csapatot két vállra fektesse, így Brady negyedikként mutathatja be ezt a bravúrt.

Rajta kívül még Aaron Rodgers, Ben Roethlisberger és Alex Smith nyert 31 csapat ellen kezdő irányítóként, előbbi kettő természetesen csak saját csapata, a Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers ellen volt erre esélytelen, a San Franciscóban, Kansas Cityben és Washingtonban is játszó Smith pedig a Chiefs ellen nem tudott soha győzni ellenfélként sem.

Ehhez a csúcshoz győznie kell Bradynek, egy másik dolog viszont gyakorlatilag fixre vehető:

Brady lesz minden idők legtöbb passzolt yardot szerző irányítója

Persze ha a rájátszásbeli teljesítményt is figyelembe vesszük, akkor ez eddig is így volt, de mivel itt nem mindenki számára ugyanannyi lehetőség adott, így az amerikaiak csak az alapszakaszbeli teljesítményeket szokták figyelembe venni.

A Rams elleni 432 yardjával Drew Brees után második játékosként érte el a 80 ezer yardos határt, a csúcstól pedig így már csak 67-re van, vagyis 68-cal egyedüli rekorder lehet. Ahogy a bevezetőben említettük, ennél közel 300 yarddal dobál meccsenként többet, úgyhogy ez minden bizonnyal összejön – és hogy ez mennyire amerikai sztori: épp a korábbi csapatának otthonában!

A legtöbb passzolt yard az alapszakaszban (félkövérrel a még aktív játékosok)

  1. 80 358 – Drew Brees
  2. 80 291 – Tom Brady
  3. 71 940 – Peyton Manning
  4. 71 838 – Brett Favre
  5. 63 440 – Philip Rivers
  6. 61 361 – Dan Marino
  7. 61 149 – Ben Roethlisberger
  8. 57 023 – Eli Manning
  9. 56 474 – Matt Ryan
  10. 51 894 – Aaron Rodgers

A passzolt touchdownok listáját már eddig is vezette, de álljon itt ez a top 10-es rangsor is:

  1. 591 – Tom Brady
  2. 571 – Drew Brees
  3. 539 – Peyton Manning
  4. 508 – Brett Favre
  5. 421 – Philip Rivers
  6. 420 – Dan Marino
  7. 418 – Aaron Rodgers
  8. 399 – Ben Roethlisberger
  9. 366 – Eli Manning
  10. 351 – Matt Ryan

   

A „kecskék” csatája

A Patriotsszal háromszor is bajnok, idén visszavonult Julian Edelman egyszerűen csak a legnagyobbak csatájaként harangozza be a találkozót, amelyen a két „kecske” (angolul goat, ami egyben a „the greatest of all time”, vagyis minden idők legjobbjának a rövidítése), a legjobb edző, Belichick és a legjobb játékos, Brady csap össze egymással.

 

A 44 éves irányítónak akadt baja a tréner keze alól kikerülő védelmi szakemberekkel, hiszen a legutóbbi három idényben a Pro Football Focus értékelései alapján nyújtott három legrosszabb teljesítményéből kettő, a 2018-as 3. fordulóbeli, Lions elleni Matt Patricia, a 2019-es 17. fordulós, Miami elleni pedig Brian Flores vezetőedző csapata ellen jött össze. Előbbi amúgy azóta ismét a Patriotsnál vállalt állást tanácsadóként.

Bill Belichick remekléséről érintőlegesen Don Shula életének és szenzációs munkásságának tárgyalásakor már írtunk, hamarosan megelőzheti a magyar származású vezetőedzőt, és az övé lehet minden idők legtöbb győzelme.

A játékosoknál ezt a listát amúgy már rég Brady vezeti (232 az alapszakaszban, a második helyen lévő Brett Favre és Peyton Manning is 186-ig jutott, a rájátszásban pedig 34-nél jár, Joe Montana 16-tal a második).

# edző csapat(ok) gy v d gy/m%*
1. Don Shula Baltimore Colts, Miami Dolphins 328 156 6 0,677
2. George Halas Chicago Bears 318 148 31 0,682
3. Bill Belichick Cleveland Browns, New England Patriots 281 138 0 0,671
4. Tom Landry Dallas Cowboys 250 162 6 0,607
5. Curly Lambeau Green Bay Packers, Chicago Cardinals, Washington Redskins 226 132 22 0,631
6. Andy Reid Philadelphia Eagles, Kansas City Chiefs 222 132 1 0,627
7. Marty Schottenheimer Cleveland Browns, Kansas City Chiefs, Washington Redskins, San Diego Charers 200 126 1 0,613
8. Chuck Noll Pittsburgh Steelers 193 148 1 0,566
9. Dan Reeves Denver Broncos, New York Giants, Atlanta Falcons 190 165 2 0,535
10. Chuck Nox Los Angeles Rams, Buffalo Bills, Seattle Seahawks 186 147 1 0,558
A csapatok után sorrendben a győzelmek, vereségek és döntetlenek száma következik, valamint a győzelmi hatékonyság
*1972 előtt a döntetleneket nem számították bele a mérlegbe, így az 1972 előtti döntetleneket nem számítják bele a győzelmi mutatóba, az azóta lévő döntetleneket pedig egy fél sikernek és egy fél vereségnek számítják
# edző alapszakasz rájátszás összesen
1. Don Shula 328 19 347
2. George Halas 318 6 324
3. Bill Belichick 281 31 312
4. Tom Landry 250 20 270
5. Andy Reid 222 17 239
6. Curly Lambeau 226 3 229
7. Chuck Noll 193 16 209
8. Marty Schottenheimer 200 5 205
9. Dan Reeves 190 11 201
10. Chuck Nox 186 7 193

Míg a játékosok között Bradyé a legtöbb Super Bowl-győzelem (7), döntőbeli MVP-cím (5), TD-passz (21), passzolt yard összesen (3039) és egy fináléban (505) is, az edzőknél Belichick az etalon.

Összesen 12 Super Bowlon járt edzőként (a Giantsnél védelmi koordinátorként kétszer, a Patriotsnál másodedzőként egyszer, vezetőedzőként kilencszer), ebből összesen nyolcszor lett bajnok – a Giantsszel kétszer, a Patriotsszal hatszor. Természetesen egy vezetőedzőnek sincs annyi Super Bowl-győzelme (6), mint Belichicknek.

A Giants Buffalo Bills elleni, 20–19-es győzelemmel záruló Super Bowl védelmi játéktervét (game planjét) beiktatták a Hírességek Csarnokába – ne legyen kérdés, Belichicket és Bradyt is az első lehetséges alkalommal ugyancsak „halhatatlannak” választják meg.

Erősség az erősség ellen

Bill Belichick alaposan megerősítette a Brady nélkül fogatlan oroszlánnak tűnő New England keretét, négy játékos is 10 milliós átlag feletti fizetést kapott (az irányítósiettető Matt Judon, a tight end Hunter Henry és Jonnu Smith, valamint az elkapó Nelson Agholor), visszatért Miamiból Kyle Van Noy, és a Covid miatt az előző évet kiülő Dont’a Hightower is bevethető idén, csupán Stephon Gilmore hiánya érintette érzékenyen a csapatot.

A védelem ugyan még nem érte el a kívánt hőfokot, de hatékonyságában így is a nyolcadik legjobb, a passzok ellen pedig a negyedik – ehhez persze hozzá kell tenni, hogy az ellenfelek nem éppen a legerősebbek voltak eddig.

Azt már említettük, hogy a többek között Leonard Fournette-tel, Rob Gronkowskival (igaz, neki kérdéses most a játéka), Mike Evansszel, Chris Godwinnal és Antonio Brownnal is rendelkező Tampa Bay-támadósor milyen remek szériát futott, és bár a Rams ellen csak 24 pont jött össze legutóbb, Brady 432 yarddal és egy futott, valamint egy passzolt TD-vel jelezte, továbbra sem esik vissza a teljesítménye. Sőt a 10 TD-passza a liga legjobbja, az 1087 yard pedig a második legjobb.

Miben bízhat a Patriots támadóoldalon?

Ami a fordított helyzetet illeti, a Buccaneers védelme elképesztő mértékben járult hozzá a bajnoki cím megnyeréséhez, a playoffban mutatott remeklés egyelőre a mostani alapszakaszban viszont még nem látszik, persze ebben nem segít, hogy az együttes egyetlen kérdéses területén, a secondaryben két sérülés is közbeszólt, így Sean Murphy-Bunting és Jamel Dean sem játszhat, a napokban szerződtetett Richard Sherman viszont elvileg szóhoz juthat New Englandben. 

Ez esélyt adhat a Patriotsnak, bár minőségi elkapókban nem dúskál a csapat, és mivel a támadófal eddig nem remekelt az újonc Mac Jones előtt, a Tampa Bay remek irányítósiettetőinek nagy napjuk lehet.

Amiben még bízhat támadóoldalon a házigazda, hogy a tight endek ellen azért bőven sebezhető a bajnok védelme (is, ahogyan nagyjából minden védelemmel szemben előnyt jelentenek a kiváló tight endek), ide pedig két, igencsak jó képességű játékos is érkezett Hunter Henry és Jonnu Smith személyében, még ha utóbbi az elmúlt hetekben inkább a nagy hibáival hívta fel magára a figyelmet.

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2021-es idényét?

  • 1741
    Tampa Bay Buccaneers
  • 1058
    Kansas City Chiefs
  • 952
    más
  • 561
    Green Bay Packers
  • 438
    New England Patriots
  • 253
    San Francisco 49ers
  • 189
    Baltimore Ravens
  • 124
    Buffalo Bills

NFL 2021

4. FORDULÓ

2.20: New England Patriots (1–2)–Tampa Bay Buccaneers (2–1) (TV: Aréna4)

(Borítókép: Tom Brady a Patriotsszal hat bajnoki címet szerzett – Barry Chin / The Boston Globe via Getty Images)



Rovatok