Index Vakbarát Hírportál

A játék, amely létrehozta minden idők egyik legnagyobb dinasztiáját

clark
2022.01.10. 16:00
Negyven évvel ezelőtt, 1982. január 10-én mutatták be minden idők egyik legikonikusabb NFL-jelenetét, amelyet azóta egyszerűen csak „Az elkapásként” (The Catch) tartanak számon. Joe Montana és Dwight Clark lehetetlen összjátéka egy átok megtörését és egy dinasztia felemelkedését is elhozta, hosszú távú hatásait pedig még ma is érezzük.

Dallasi mumus

A San Francisco 49ers korábban sem számított különösebben rossz csapatnak, sőt a hetvenes évek elején egymás után háromszor is megnyerte a csoportját, de mindháromszor a Cowboys jelentette a végállomást.

Az 1981-es idény előtt viszont már nyolc rájátszásmentes év – köztük az 1978-as és 1979-es 2–14-es mérlegű – is eltelt, igaz, 1980-ban azért már pislákolt a fény, és itt most nem is a 6–10-es mérlegre, hanem a Saints ellen 7–35-ös hátrányból megnyert meccsre gondolunk, amelyet az ifjú Joe Montana irányításával húzott be ráadásban a 49ers.

A negyven évvel ezelőtti bajnokság nem indult fényesen, a Detroit és az Atlanta otthonában is alulmaradt a gárda, amely 1–2-es mérleggel állt szeptember végéhez közeledve, hogy aztán elképesztő menetelésbe kezdjen, és csak a november 15-i, Cleveland elleni találkozóján maradt alul (12–15) ezt követően.

A 13–3-as mérleg a csapat NFL-történetének fölényesen legjobb mutatója volt, egyszersmind a liga legjobbja is volt az 1981-es kiírásban.

Ennek köszönhetően a kaliforniai együttes a rájátszás első körében erőnyerőként pihenhetett, majd a New York Giantset az alapszakaszhoz hasonlóan megverte otthon (38–24), így jöhetett a Nemzeti Főcsoport döntője a klub történetében harmadik alkalommal – naná, hogy megint a Dallas Cowboys ellen.

Az elkapás

Bár az első szó a hazaiaké volt Montana Freddie Solomonnak adott TD-passzával, a texasiak fordítottak (7–10), majd egy ütésváltás következtében a szünetre is előnnyel vonulhattak (14–17). A 49ers Johnny Davis kétyardos futásának köszönhetően átvette a vezetést a záró felvonás előtt (21–17), de akkor a Cowboys egy közeli mezőnygóllal, majd Doug Cosbie elkapott touchdownjával újra magához ragadta a kezdeményezést (21–27).

Így érkeztünk el az utolsó percig, amikor is az addigra már három interceptiont is dobó Montana harmadik kísérletre készült az ellenfél 6 yardos vonalán. A játék nem indult jól, az irányítóra kisvártatva már három védő készült rázuhanni, Montana pedig, úgy tűnt, inkább elhajítja a labdát, hogy majd mindent a negyedik kísérletre feltéve próbáljon fordítani. A védők ebben a hiszemben gyakorlatilag már készültek is az újabb játékra, csakhogy a második negyedben egyszer már eredményes Dwight Clark ezt máshogy gondolta, lehetetlen magasságba érkezve húzta le azt a labdát, amely olyan tökéletesen volt helyezett, hogy arra csak az elkapónak legyen esélye.

Az addig 14 játékból álló, 83 yardon át vezetett támadósorozat ekképpen egy 6 yardos touchdownnal zárult, a 49ers felülkerekedett a Dallason, majd a Cincinnati Bengalst két vállra fektetve bajnok lett.

Dinasztia emelkedett, amelynek hosszú távú hatása is lett

Bár a játékosok sztrájkja miatti csonka új idényben a gárda csak 3–6-ra végzett, 1983-tól kezdve a 49ers a liga legfényesebb csillagává emelkedett, 1994-es idényével bezárólag mind az öt Super Bowlját megnyerte, és egészen az 1998-as évadig mindig két számjegyű sikert aratott, létrehozva ezzel minden idők egyik legnagyszerűbb dinasztiáját.

Olyan kiváló játékosok alkották a gárdát ebben az időszakban, mint az egyaránt a Hírességek Csarnokába bekerülő Jerry Rice, Steve Young, Ronnie Lott, Charles Haley, Fred Dean, de Bill Walsh vezetőedző helye sem volt kérdéses Cantonban.

Az együttes 1981 és 1997 között tizenháromszor nyerte meg a csoportját, nyolcszor végzett főcsoportja első helyén, hétszer pedig az egész liga legjobb mutatóját hozta össze.

Persze, ki tudja, máshogy alakul-e a történet, ha nincs az az 1982. január 10-i elkapás…

Ja, és amúgy ezt a mérkőzést a helyszínen tekintette meg egy négyéves kisfiú, aki ezt követően óriási 49ers-szurkoló lett, példaképét, Joe Montanát követve pedig maga is NFL-irányítóvá vált.

A kisfiút Tom Bradynek hívták. 

(Borítókép: Dwight Clark bemutatja Az elkapást, ami után megváltozik a 49ers sorsa – Bettmann / Getty Images)



Rovatok