Index Vakbarát Hírportál

Kétszázezer dollárt fizetett volna a csapata, ha diliházba vonul

brown
2022.01.26. 15:07
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) korábbi ünnepelt sztárja, Antonio Brown elmondása szerint együttese, a Tampa Bay Buccaneers kétszázezer dollárt fizetett volna azért, ha bolondok házába megy.

A remek képességű, ugyanakkor az elmúlt években rendre a balhéival feltűnő Brown a Jets elleni január eleji alapszakaszmeccsen játszotta el alighanem az utolsó esélyét is annak, hogy profi játékos legyen a jövőben, hiszen a meccs közben levetkőzve hagyta el a csapatát.

Brown ügyvédjével együtt az HBO Real Sports with Bryant Gumbel című műsorának vendége volt kedd este. Az interjúban a 33 éves elkapó azt állította, hogy az azóta már korábbi csapata, a címvédő Tampa Bay Buccaneers kétszázezer dollárt ajánlott neki, amennyiben bevonul a bolondok házába.

Az ajánlat szerint Antoniónak a pálya szélén kellett volna ülnie, felkerült volna a sérültlistára, és emellett egy intenzív mentálegészségügyi kezelésen vett volna részt

– mesélte Brown ügyvédje, Sean Burstyn.

Az interjúban az elkapó cáfolta Bruce Arians edző állítását, miszerint nem szólt neki a bokasérüléséről a New York Jets elleni mérkőzés alatt, ahol az ominózus mezlevétel történt. Brown elmondása szerint a Jets-, illetve a január 2-i Panthers-meccs előtt is kapott Toradol injekciót, amely egy gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító gyógyszer.

Arra a kérdésre, hogy szüksége van-e bármilyen kezelésre a mentális problémáit illetően, ezt válaszolta:

Mentális jólétben élek. Lehet, hogy sokan nem értenek engem, nem tudják, hogyan tekintek a dolgokra, vagy hogyan élek meg helyzeteket, de nem is nekik kell megérteniük. Gyönyörű családom és gyermekeim vannak, akik rajonganak értem.

(Borítókép: Elsa / Getty Images)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek

Rovatok