Index Vakbarát Hírportál

Már ma eldőlhet Watson sorsa, jó napja volt Bradynek

watson
2022.03.16. 11:42
Miután nem emeltek vádat Deshaun Watson ellen, a remek képességű irányító visszatérése elől elhárultak az akadályok, és érkeznek is szépen sorban az ajánlatok a Houston Texanshoz a megszerzéséért.

Az együttes a hírek szerint már mind a négy érdeklődő csereajánlatára rábólintott, Watson a Browns, a Panthers és a Saints után szerdán a Falconsszal is egyeztet, ezt követően pedig minden bizonnyal hamar ki is derül, melyik együttesnél folytatja a pályafutását.

A 26 éves passzmester négyéves NFL-karrierje során 104,5-ös irányítómutatót tud felmutatni, a liga történetében csak Patrick Mahomes (105,8) bír jobbal (Aaron Rodgers ugyancsak 104,5-tel áll a második helyen).

Újabb jó hírt kaptak a Tampa Bay Buccaneers szurkolói, hiszen az együttes a megüresedő belső támadófalember (guard) posztjára megszerezte a liga egyik legjobb játékosát, Tom Brady számára ráadásul ismerős arcot sikerült hozni, hiszen Shaq Masonnal már játszott együtt New Englandben is.

A Patriots csupán egy 5. körös választási jogot kapott a játékosért, aki a következő két idényben alig 16 milliót keres a floridaiaknál. A csapathoz érkezett még továbbá a csoportrivális Falcons korábbi elkapója, Russell Gage három évre, harmincmillióért. 

D. J. Chark egy évre tízmillióért a Lions játékosa lett, Randy Gregoryt elcsaklizta a Denver Dallasból, öt év alatt hetvenmilliót kereshet, ugyanezekkel a számokkal írt alá Marcus Williams is Baltimore-ban.

Hír még a ligával kapcsolatban, hogy kiosztották az elveszített és igazolt szabadügynökök függvényében megállapított kompenzációs választási lehetőségeket, kilenc együttes is húzhat egy plusz játékost a harmadik körben idén.

Az első nap eseményeiről itt olvashat bővebben.

(Borítókép: Carmen Mandato / AFP)



Rovatok