Index Vakbarát Hírportál

Tom Bradyék november 13-án játszanak Münchenben

brady
2022.05.04. 13:15
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) hivatalos honlapján bejelentették, hogy november 13-án rendezik meg az első németországi alapszakaszmeccset.

Azt már korábban tudtuk, hogy a helyi piac egyik kiemelt szereplőjévé kiválasztott Tampa Bay Buccaneers lesz a müncheni mérkőzés „házigazdája”, szerda kora délutánra pedig az is kiderült, hogy a Seattle Seahawks lesz az ellenfél, és november 13-án rendezik a meccset.

Az összecsapásra a Bayern München stadionjában, az Allianz Arénában kerül sor, magyar idő szerint 15.30-as kezdéssel.

A 2020-as idény végén bajnok Kalózok a visszavonulása után magát meggondoló Tom Bradyvel a fedélzeten érkeznek a találkozóra, amelyen az ellenfél a Russell Wilson-érát maga mögött tudó Seahawks lesz.

Brady lehet az első iránytó, aki három országban is pályára lép az Egyesült Államokon kívül, a Patriots színeiben 2–0 volt a mérlege Londonban, Mexikóban pedig 1–0.

Nem sokkal később bejelentették a londoni mérkőzések időpontjait és párosításait is, október 2-án New Orleans Saints–Minnesota Vikings, egy hétre rá Green Bay Packers–New York Giants meccset rendeznek a Tottenham stadionjában, október 30-án pedig Jacksonville Jaguars–Denver Broncos meccset a Wembley-ben – vagyis csak érkezik Russell Wilson is Európába.

(Borítókép: Kevin C. Cox/Getty Images)



Rovatok