Több mint 700 ezer ember akart jegyet szerezni Bradyék müncheni meccsére
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
A november 13-án, 15.30-ra kiírt NFL-találkozóra az előzetes közléseknek megfelelően kedden nyitották meg a jegyvásárlási lehetőséget – és a várakozások beigazolódtak, óriási tömegeket mozgatott meg Tom Brady várhatóan utolsó európai fellépése.
A liga egyetlen hétszeres Super Bowl-győztes játékosa a New England Patriots irányítójaként 2009-ben (épp mostani csapata, a Tampa Bay ellen – 35–7) és 2012-ben (a Rams ellen 45–7) már járt az öreg kontinensen (Londonban), most pedig a floridai együttest vezetve vehet részt az első németországi NFL-meccsen.
Nem sokon múlt, hogy amúgy erre egyáltalán ne kerüljön sor, hiszen a hamarosan 45. életévét is betöltő játékos az év elején bejelentette visszavonulását, de csupán 40 nappal később visszakozott.
Ezt követően pedig a papírformának megfelelően óriási igény mutatkozott a müncheni meccsjegyekre.
Az előzetes közléseknek megfelelően 9.30-kor lehetett beállni a virtuális sorba, de hiába tette ezt meg az ember, így is volt aki előtt már 100, 200 – sőt, e sorok írója előtt 653! – ezren „tülekedtek” a tikettekért!
Ez pedig még csak nem is a vége volt, hiszen bőven 700 ezer feletti sorszámot kapó ismerősökről is tudunk...
Márpedig hiába impozáns az Allianz Aréna, befogadóképessége ennek töredéke, „csupán” 75 ezer fős, így pedig a legtöbb ember hiába várt a jegyére, egy (plusz fél) óra sorban állás után jött a szomorú üzenet: elfogytak a helyek.
Az persze megint más kérdés, hogy ezt követően bizonyos felületeken már 2000 ezer eurós áron is kezdtek megjelenni azok a belépők, amelyeket amúgy 70-155 euróért lehetett kapni...
Az biztos, hogy november közepén Münchenben telt ház és remek hangulat várhatja a sportág leendő halhatatlanját – no meg persze a két csapatot.
NFL 2022, ALAPSZAKASZ
november 13., 15.30: Seattle Seahawks–Tampa Bay Buccaneers
München, Allianz Aréna
(Borítókép: Mike Ehrmann/Getty Images)