Index Vakbarát Hírportál

Vasárnap elkezdi Eb-szereplését a magyar válogatott

Hegedűs Máté Ráthonyi Kende
2022.10.21. 08:24
A magyar amerikaifutball-válogatott idén két mérkőzést játszik az IFAF A-csoportos Európa-bajnokság keretein belül. Az augusztus óta az amerikai Dan Pippinnel készülő keret tagjai először az osztrák válogatottal csapnak össze vasárnap, majd november 5-én Franciaországot fogadják.

Az első találkozót Bécsben rendezik, amely sokak számára izgalmas helyszín lehet, hiszen szinte hazai pályán szerepelhetnek. A helyszín ugyan nem a Dacia Vienna Vikings otthona lesz, de az irányító Hegedűs Máté, és a futó Ráthonyi Kende is, a bécsi lilák játékosaként az ideje nagy részét az osztrák fővárosban tölti.

„Szerettem volna külföldön játszani, ezért összeraktam egy kis videót magamról, és elküldtem néhány csapatnak, köztük a Vikingsnek is, igaz, arra nem számítottam, hogy válaszolnak, de végül csak ők jelentkeztek. Kimentem hozzájuk egy edzésre a Divízió 4-es csapatukhoz, majd két héttel később a kezdőbe is bekerültem. Itt lejátszottam egy teljes szezont, ami után az AFL csapat edzője is megkeresett, így a felkészülést már náluk töltöttem” – elevenítette fel a kezdeteket Hegedűs Máté a Magyar Amerikaifutball-szövetségnek.

Az irányító tanáccsal is szolgált a fiataloknak:

Azt tudom mondani, aki szeretne tanulni, az adjon egy esélyt, és próbáljon kikerülni egy ilyen kaliberű helyre.

A koronavírus-járvány nehézségei

Ráthonyi Kende hazai bajnoki címmel és első osztályú tapasztalattal a tarsolyában indult el Bécsbe. A kezdetek azért nem alakultak könnyen számára, hiszen kitört a koronavírus-járvány, amely megakadályozta a 2020-as terveket.

Bécsben akkor csak úgy lehetett munkát szerezni, ha van bejelentett lakcímed, annak megszerzéséhez viszont előbb munkád kell, hogy legyen… Ahhoz, hogy az AFL-ben játszhass, kell bécsi lakcím, ez pedig így megoldhatatlan volt

– mondta a kezdeti nehézségekről.

Ráthonyi a 2021-es idényt így a Győr Sharksnál töltötte, majd Fehérvárra igazolt, és az osztrák másodosztályban szerepelhetett, ezt követően érkezett a bécsiek megkeresése.

„Ezt a ligát nehéz a többivel összehasonlítani. Elég, ha annyit elmesélek, hogy volt egy 67 oldalas playbook, amelyet az első edzésre mindenki tudott a kézjelekkel együtt.”

A házigazda a favorit

A papírforma szerint az osztrákok lényegesen esélyesebbek, a futó szerint a két válogatott közötti 20 év tapasztalatkülönbsége várhatóan kijön majd, és bár úgy véli, nagyon jó képességű játékosok játszanak Magyarországon is, az edzői képzettség terén óriási a lemaradásunk.

És mi lehet az, ami segíthet eltüntetni a nagy differenciát?

Ha tényleg mindenki 110 százalékot nyújt, és nem lesznek felesleges hibák, ami nem egyszerű, hiszen nyilván 50-60 támadójáték lesz azért a meccsen. Azért reménykedünk benne, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt, és én azt mondom, ha ügyesen helyt tudunk állni, már az is hatalmas siker, mert nem csak a győzelem számít annak. Ha ez a megfiatalított válogatott olyan teljesítményt tud nyújtani, amely bizakodásra adhat okot a jövőben, akkor azt is megélhetjük sikernek. Nyilván úgy megyünk oda, hogy meg kell nyerni a párharcot. Mindig a következő játékra kell koncentrálni, és majd eldől a végére

– vélekedett erről már az irányító Hegedűs Máté.

A találkozóra vasárnap 13 órakor a bécsi Donaufeld stadionban kerül sor, a csoport első meccsén az osztrák csapat 35–7-re kiütötte a franciákat.

A trió győztese a négycsapatos rájátszásba jut, a másodikak az 5–8. helyekért küzdhetnek, a harmadikak pedig a 9. helyért indulhatnak csatába.

A magyar amerikaifutball-válogatott kerete

  • irányítók: Hegedűs Máté, Jordán László, Tóth Levente
  • futók: Madaras Erik, Ráthonyi Kende, Roják Richárd, Tóth Levente
  • elkapók: Bartos Ferenc, Benedek László, Czirók Márton, Mészáros Márton, Tóth Nándor
  • tight endek: Boros László, Horváth Kristóf
  • támadófalemberek: Filep László, Gráber Zoltán, Hartai Gábor, Horváth L. Bence, Károly Máté, Kispál Gábor, Szabó Dániel, Vadlövő Péter
  • védőfalemberek: Bánfi Mihály, Bátor Botond, Bodnár Gergő, Illés Álmos, Sebők Ádám, Trembulyák Péter
  • linebackerek: Bak Csaba, Bicskei Dániel, Bodnár Benedek, Fróna Levente, Nosza Vilmos, Jebrai Regan, Törzsök Tamás, Zilai János
  • hátvédek (defensive backek): Golita Zoltán, Hansel Botond, Hegedűs Máté, Horváth Benedek, Németh Márton, Szakács Kristóf, Tyukodi Máté Balázs
  • rúgó: Storcz András
  • punter: Sviatkó Gábor

IFAF A-CSOPORTOS EURÓPA-BAJNOKSÁG

D CSOPORT

vasárnap 13.00: Ausztria–Magyarország

KORÁBBI EREDMÉNY

Franciaország–Ausztria 7–35

A TOVÁBBI PROGRAM

november 5., 13.30: Magyarország–Franciaország

Kincsem Park

(Borítókép: Hegedűs Máté és Ráthonyi Kende Cselleng Ádám/MAFSZ)



Rovatok