Index Vakbarát Hírportál

Patrick Mahomes tükörsimán lett az NFL ura

mahomes
2023.02.10. 10:27
Nincs meglepetés, Patrick Mahomest választották meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legértékesebb játékosának, pályafutása során második alapszakaszbeli MVP-címét szerezte meg.

A Kansas City Chiefs irányítója 5250 yardot és 41 TD-t passzolt, a futásokkal együtt pedig 5614 összyardig jutott, amivel megdöntötte Drew Brees ligarekordját (5562). Mahomes 14–3-as mérleget hozott össze csapatával, amely így az Amerikai konferencia első helyén zárta az alapszakaszt.

A díj bejelentése formalitás volt, hiszen már rögvest az alapszakasz után kiderült, hogy döbbenetes fölénnyel ő lett az álomcsapat irányítója, az 50 újságírói szavazatból 49-et begyűjtve, és mivel ugyanazok és ugyanakkor szavaztak az MVP-címről is, továbbá más poszton nem volt olyan ember, aki reálisan beleszólhatott volna a versenyből, aligha jelentett meglepetést, hogy az MVP-címet is ő kapta meg. Erre amúgy 48 voksot kapott végül, a Chiefs döntőbeli riválisát irányító Jalen Hurts ugyanúgy egyet, egy újságíró pedig Josh Allent, a Bills játékmesterét vélte a legjobbnak.

Az év támadója az év jelenetét is bemutató Justin Jefferson lett, a Minnesota Vikings fiatal elkapója 128 passzból 1809 yardot szerzett.

Az év védője címnél sem volt meglepetés, a 18,5 sackkel ligaelső passzsiettető Nick Bosa (San Francisco 49ers) lett a díjazott.

Az újoncoknál a New York Jets tarolt, a támadóknál az elkapó Garrett Wilson (83/1103), a védőknél a cornerback Sauce Gardner érdemelte ki az elismerést.

Az év edzőjét is New Yorkban kell keresnünk, Brian Daboll a 4–13-as Giantset átvéve jutott első idényében rájátszásban (9–7–1), öt sikertelen idény után tértek vissza az Óriások a playoffba.

Az év visszatérője a Seahawksszal remeklő Geno Smith lett, az év embere pedig a dallasi Dak Prescott.

Melyik csapat nyeri meg az NFL 2022–2023-as idényét?

  • 1886
    Kansas City Chiefs
  • 1286
    Philadelphia Eagles

NFL 2022, RÁJÁTSZÁS
AZ 57. SUPER BOWL
hétfő 0.30:  Philadelphia Eagles (16–3) – Kansas City Chiefs (16–3)

(Borítókép: Michael Owens/Getty Images)



Rovatok