Index Vakbarát Hírportál

Már nem Tom Bradyé az NFL történetének legértékesebb meze

montana
2023.03.02. 15:24
Egy árverésen rekordot jelentő 1,212 millió dollárért (427 millió forint) kelt el az a mez, amelyet Joe Montana, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő San Francisco 49ers legendás irányítója két megnyert Super Bowlon is viselt.

Az ESPN beszámolója szerint az eddigi csúcsot Tom Brady tartotta, akinek a 2021-es nagydöntőben viselt mezéért – ekkor már a Tampa Bay Buccaneers játékosa volt – tavaly januárban 480 ezer dollárt (169 millió forintot) fizettek.

Az új csúcsot felállító trikót Montana 1985-ben a Miami Dolphins, 1989-ben pedig a Cincinnati Bengals ellen viselte, utóbbi találkozón egy legendás, 92 yardos támadássorozattal nyerte meg csapatának a Vince Lombardi-trófeát. Utóbbi meccsen egyébként Montanán eredetileg más mez lett volna, azonban felesége ezzel az üzenettel a régit is bepakolta a táskájába: „Talán újra fel akarod venni.”

Az aukción összesen 94, Montanához köthető sportrelikvia került kalapács alá: többek között az utolsó 49ers-es meccsén viselt mezért 232 800 (82 millió forint), a gimnáziumi mezéért 36 000 (13 millió forint), a Cincinnati elleni Super Bowlon használt, a játékokat tartalmazó papírért (playbook) pedig 10 200 dollárt fizettek (3,6 millió forintot). Az árverésen összesen 3,7 millió dollár (1,2 milliárd forint) folyt be.

(Borítókép: Getty Images Hungary)



Rovatok