Index Vakbarát Hírportál

A 17. már nem jött össze – meglepő helyen kapott ki a bajnok

2023.10.30. 10:43
Véget ért a Kansas City menetelése, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) címvédője a csoportrivális Denver Broncos otthonában kapott ki simán, 24–9-re.

A legutóbbi kiírás bajnoka a nyitómeccs után hat találkozót nyert meg egyhuzamban, a 2–5-ös mérleggel kezdő coloradóiak ellen pedig 2015 óta zsinórban 16 győzelmet aratott.

Ezúttal viszont pocsékul indult a meccs Patrick Mahomesék számára, a Denver az első támadásából touchdownt ért el Russell Wilson irányításával, majd egy labdavesztés után újabbat, amivel már 14–3-ra vezetett.

Az első félidőben három labdaeladással záró Chiefs két újabb mezőnygóllal szépített a szünet előtt (14–9), de a fordulást követően már nem tudott pontot szerezni, csak három újabb labdaeladás következett, így a Broncos végül könnyedén vágott vissza riválisának (24–9).

A Super Bowl másik résztvevője sem indított jól, de a Philadelphia Eagles ismét fordítani tudott a Washington Commanders ellen, így 7–1-es mérlegével vezeti a ligát.

A Chiefs mellett a Patriotsot megint megverő Dolphins, a Steelerst felülmúló Jaguars és a Cardinals ellen győző Ravens is 6–2-vel áll, a Seahawks, a Lions és a Cowboys pedig 5–2-vel.



Rovatok