Egy kispesti lakótelepről indult a hírnév felé

Bencsics Márk 1989. január 19-én Budapesten született, és egy kispesti lakótelepen töltötte gyerekkorát szüleivel és bátyjával, Kornéllal.

„A lakótelepi lét minden jó és rossz részével, bár igazából rossz nem is volt. Társadalomformáló szerepe volt, hogy az összes haverod, mindenki, aki a sulidba járt, egy helyen lakott. Gyerekkorunkban is úgy mentünk le focizni mindig, hogy az egyik haverom, aki a legtávolabb lakott, ő indult el az utca végéről, és gyűjtötte össze a srácokat, és mire elértek hozzám, már láttam, hogy vagy nyolcan jöttek. Miután a napközinek vége lett, mindig be lehetett mászni a suliba, és sohasem rúgtak ki onnan. Nagyon szerettem is a helyet, ott éltem addig, amíg nem költöztem össze a barátnőmmel” – idézte fel a kezdeteket Bencsics Márk az Indexnek.

A korábbi irányító édesanyja fiatalon úszott, édesapja pedig „mindent is” kipróbált. Bátyja a labdarúgás felé kacsingatott, egy darabig versenyszinten játszott, utána azonban már csak hobbija lett. Próbajátékra lement ugyan Márk akkori csapatához, a Hurricaneshez is, de az amerikai futballt végül nem űzte.

Bencsics Márk szintén megpróbálkozott a labdarúgással versenyszinten is, de végül nem ebbe az irányba orientálódott.

Nagyon rossz gyerek volt, nem kötötte le az, ami nem érdekelte

Amikor az ember a mai Bencsics Márkot nézi/hallgatja egy mérkőzés kommentálása közben, nem is gondolná, hogy a végletekig higgadtnak tűnő megjelenés mögött milyen versenyszellem lakozik, ami a pályán azért már lényegesen jobban megmutatkozott.

De ha az edzéseken a csapattársakkal is nagy csörtéket vívó attitűdöt meglepőnek nevezzük, akkor a gyerekkorára valami erőteljesebb jelzőt kell keresnünk.

„Hihetetlenül rossz gyerek voltam, főleg az általános iskolában voltan kiemelkedően rossz. A középiskolában sem voltam jó, de ott már legalább nem verekedtem. A suli kötöttségét világéletemben utáltam, kevés tanár volt, aki meg tudott fogni, kevés tárgy volt, ami érdekelt, ami viszont igen, azt imádtam, mint például a történelmet. A reáltárgyak egyáltalán nem álltak hozzám közel, többször is pótvizsgáznom kellett a középiskolában, mert megbuktam fizikából, kémiából vagy biológiából. Nyilván nyáron nehéz helyzetben voltam, mert csak akkor mehettem el bárhová, ha valamit tanultam. Persze aztán röhögve átmentem, és jött a hegyibeszéd a tanártól, hogy ha ez megy, akkor miért kellett pótvizsgáig húzni, én meg mondtam, hogy azért, mert őszintén szólva nem érdekel” – emlékezett vissza a kőbányai középiskolai évekre, hozzátéve, hogy igencsak feszegette a határokat, és még egy hónappal az érettségi előtt sem volt biztos, hogy részt vehet rajta.

Érdekesség, hogy pont a sport segített neki a helyzet javításában, ugyanis csak akkor mehetett az időközben elkezdett amerikaifutball-edzésekre, ha rendesen járt suliba.

Az érettségi után úgy volt vele, hogy nem szeretne a továbbiakban nappali tagozatra járni, így elment levelezőre a TF-re, ahol sportszervezést tanult, és ahol megismerkedett Lékai Mátéval, akivel azóta is jó viszonyt ápol.

„Néhány félévet abszolváltam, de amit előre kitaláltam, hogy majd a munka és rengeteg edzés mellett (akkor junior- és felnőttcsapatban is játszottam) lesz időm az iskolát is rendesen elvégezni, kiderült, hogy a valóságban közel sem volt könnyű. A szabadnapjaimon kellett iskolába járnom, ez egy idő után az edzésekkel együtt túl sokká vált, ráadásul a TF-nél rájöttem, hogy ahhoz, hogy elhelyezkedjek ilyen területen olyan kapcsolati tőkére is szükség van, ami még akkor nem volt meg, így ezt az iskolát abba is hagytam.”

Ezt követően viszont elvégzett egy OKJ-s sportkommentátori képzést, amikor már a Sport Televíziónál ténykedett, és végül a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi karán diplomázott le kommunikáció szakirányban.

Egy közösen vett labda jelentette a kiindulópontot

Ami az iskolában (kezdetben) nem volt rá jellemző, az az élet számos területén, amelyet abszolút versenyhelyzetként fogott fel: a totális maximalizmus. Ez már gyerekkorában, a különböző sportversenyeken megnyilvánult, ahogy vezetői képességei is, ahogyan be tudta vonzani a többieket a csapatba.

Az amerikai futball világával a 2002-es idény végi Tampa Bay Buccaneers–Oakland Raiders finálé alkalmával ismerkedett meg, a következő idény nagydöntőjét pedig már élőben követte a Sport Televízió segítségével. Hamar ki is választva kedvencét, Tom Bradyt (akinek maximalizmusa, a társakat motiváló képessége inspirálta a saját karrierjében), akit a Tampa Baybe igazolásával is „követett”, miközben azért a New England Patriots is megmaradt kiemelt helyen a szívében. 

No de ne ugorjunk ennyire előre, hiszen a kezdetekhez fűződik az egyik kedvenc amerikai futballal kapcsolatos története.

A mai napig a kedvenc sztorim, hogy az első amerikaifoci-labdámat a gimnáziumban az akkori osztálytársammal, Ujfalusi Ákossal vettük közösen, és megállás nélkül dobáltuk a tojást. Én dobtam, ő elkapta, és így lettünk aztán irányító és elkapó a Budapest Wolvesban, ahol aztán a 2009-es idény döntőjében ő lett a legértékesebb játékos a Győr Sharks ellen. Aztán sérülés miatt abba kellett hagynia, ma már Amerikában él, de amikor hazalátogat, mindig felidézzük a kezdeteket, hogy az amerikai futball nézéséből kiindulva vettünk egy labdát, és őrületbe kergettünk akkor is mindenkit a gimnáziumban, mert az aulában és a tesiteremben is dobáltunk, amivel rendre borzoltuk a kedélyeket.

Kedves nosztalgiával tekintett vissza arra az időszakra, amikor a magyar televízióban rendszeressé váltak az amerikaifutball-közvetítések, és még a nemzetközi labdarúgómeccseket követően csúsztatott élőben lehetett NFL-t nézni. Faragó Richard jellegzetes mondata különösen megmaradt, amikor megjegyezte, hogy „na és most értük be magunkat”, és onnantól kezdve lassultak be az addig rendkívül pörgős közvetítések.

Manapság már nincs olyan csapat, amit többet nézne, igaz a Patriots gárdájával kapcsolatos eseményeket, edzőváltásokat azért kiemelten figyeli, de már „nem borul ki”, ha valami olyan történik a csapat háza táján, ami nem tetszik neki. Játékosok között sem alakult ki egy új favorit, inkább több irányító különböző erényeit (Patrick Mahomes zseniális megoldásait, Josh Allen elpusztíthatatlan megiramodásait, Lamar Jackson atletikusságát, C. J. Stroud érettségét, Dak Prescott dobásmechanizmusát, Justin Herbert 70 yardos bombáit) emelte ki példaként.

Bajnoki címek, nem megfelelően kezelt fiatalok és a kiválás – az első éra a Budapest Wolvesnál

Mint fentebb már esett róla szó, klubkarrierjét a Budapest Wolves színeiben, a junioroknál kezdte, a 2008-as idényben viszont már a felnőttek között is pályára lépett, amikor bajnoki címet szerzett a gárda.

„Elképesztően jó dolog volt anno, amikor felhívtak néhányunkat abban a szezonban, hogy a felnőttek között játsszunk. Irányítóként egyszerre volt megtisztelő és ijesztő, hogy gyerekfejjel felmentem a nagyok közé, együtt edzettem Péter Csabával és a többiekkel, akiket korábban a Bozsik Stadion tömött lelátóin néztem. Az egy nagyon nagy dolog volt számomra. Akkor még Lendvai Attila és én is játszottunk, és már az első szezonban sok lehetőséget kaptam. A Budapest Cowboys ellen is az volt a terv, hogy a második félidőben én fogok játszani, de nem vezettünk, nem ment a játék a csapatnak, így nem raktak be, két-három játékra állítottak be, amikor trükkös játéknál én voltam a futó, ennyi szerepet kaptam. Ezt rosszul éltem meg, csalódásként, mert nem ez volt a megállapodás, úgyhogy ez volt az első pont, aminél megingott a bizalmam a vezetőedző irányában, mert bármennyire is tiszteltem Lee Hlavkát, nekem ez egy rossz élmény volt” – emlékezett vissza első évére az irányító.

A következő évad hasonló szisztémában zajlott, annyi különbséggel, hogy a döntőben ekkor már Bencsics kezdett, és mivel Lendvai hamar megsérült, így gyakorlatilag a fiatal irányító játszotta végig a meccset. Amiből volt is kisebb probléma, mivel nyílt titok volt, hogy a juniorok távozni készülnek.

„Mi juniorokként Kovács Zsolt keze alatt dolgoztunk éveken keresztül, nagyon-nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, rengeteget köszönhetek neki. A juniorokkal tényleg felvettük Európa élmezőnyével a versenyt, tehát a Vienna Vikingsszal, a Tirol Raidersszel és társaival. Azt látta a juniorstáb, hogy akik felmentek a felnőttcsapathoz, nem kapták meg a lehetőséget, és nagyon sokan abbahagyták. Nehéz volt ezt így megélni, amellett, hogy anyagi gondok is voltak, a junioroknál probléma volt az utolsó meccsekre az utaztatás is. Akkor jött egy szülő, aki azt mondta, meg tud adni mindent, hogy a szakmai stáb nyugodtan tudjon dolgozni, és Ausztria felé lépni. Ebből indult el egy beszélgetés, majd alakítottuk meg közösen a Budapest Hurricanest azokkal a fiatalokkal, akikkel együtt dolgozott” – elevenítette fel a kiválás okát.

A szezon végén már lehetett tudni, hogy a váltás lóg a levegőben, annyira, hogy Cseperkáló Péter nem akart velem játszani. Az első félidőben nem is játszott, nem lépett velem pályára. Azért volt érdekes helyzet, mert a második félidőben Attila megsérült, és én mentem fel a pályára, ahol ott állt mellettem Csepi. Nyilván be voltam tojva, hiszen hatalmas ember volt, én pedig még mindig egy gyerek. Később a pálya szélén inkább kerültem, de aztán egyszer csak odajött, és ő mondta azt, hogy figyelj, akármi is van, azt tegyük most félre, és nyerjük meg ezt a meccset. Iszonyú profi volt.

Bár próbálták győzködni, hogy maradjon, Bencsics rosszul élte meg, hogy a nem magyar meccseken padozott, mert előtte jó visszajelzéseket kapott az osztrák bajnokságban, és még a külföldre szerződésen is elgondolkodott, mielőtt meggyőzték, hogy maradjon. Másodjára viszont már nem sikerült.

Edzősködött is a játék mellett, jött a nagy revans – a Budapest Hurricanes évei

A kezdés nem volt zökkenőmentes, mivel a magyar szövetség megbüntette a Budapest Hurricanest a tömeges kiválás miatt, így az első évben csak edzhetett a csapat, tétmeccset nem játszhatott. Bencsics az első csapat irányítói tisztsége mellett a második együttesnél és a junioroknál edzősködött is, miközben a felnőttek csak felkészülési mérkőzéseket játszhattak.

Az új évadban a másodosztályban szerepelhettek Ausztriában és Magyarországon is, mindkettőt megnyerte az együttes, egy évre rá pedig megalakult a Hungarian Football League (HFL), ahová meghívták a csapatot.

„És az volt a szezon, amikor először verte meg magyar csapat a Wolvest – tért ki az alapszakaszbeli revansra, amire jött a válasz: – Aztán a döntőben visszaadták nekünk, brutálisan megvertek minket, de mi abban az évben, akkor lettünk bajnokok, amikor nyertünk az alapszakaszban. Úgy ünnepeltünk, úgy szórakoztunk, ez egy tényleg reggelig tartó kolosszális buli volt, nekünk az volt »A dolog«, hogy megvertük őket. Amikor két éven keresztül arra építesz, ha találkozol vele, megvered, akkor utána van egyfajta üresség.”

A rá következő évben kezdődtek az anyagi, strukturális problémák, nem volt biztosítva a fiatalok jövője, Kovács Zsolt jelezte, hogy abbahagyja az edzősködést, ez pedig egy lavinát indított el, ami a Hurricanes befejezését eredményezte.

A hogyan tovább nem volt könnyű, hiszen tudta jól, hogy ahová megy, oda követi majd gyakorlatilag az egész csapat, ezáltal olyan nyomás került rá, amilyet korábban nem tapasztalt. Több hónap gondolkodás után az opciók közül (új csapat, másik csapatba beolvadás, Wolves) végül megszületett a döntés.

Vissza a Wolvesba, és vissza a csúcsra – a második éra

„Egyszerűen annyira adta magát a Wolves több szempontból is. Egyik az, hogy rengeteget tanult a vezetőség akkor abból, hogy ahogyan bánt a fiatalokkal. A másik része az, hogy ott volt biztosítva a fiatalok versenyeztetése Ausztriában nemzetközi szinten, ahogyan a felnőttjátékosoknak is. A harmadik pedig, hogy nagyobb álmok is voltak, hogyha ez a két csapat összeáll, akkor nemzetközi szinten is komoly csapat lehet” – mondta a visszatérésről, mi pedig arról is faggattuk, hogyan fogadták a „tékozló fiúkat”.

Hát kétkedve. Meg akad, aki ennél szerintem erősebben fogalmaz. Sok feszültség volt, nagyon sokat fel tudtunk ebből oldani, de voltak emberek, akik szerintem emiatt hagyták abba. Mi voltunk az a generáció, amelyik hiányzott a Wolvesból. Ezért voltak emberek, akik tovább maradtak ott, de már elfáradtak, már csak azért voltak ott, mert nem jött a fiatal, és mi erőnk teljében, tényleg a csúcson megérkeztünk, azzal a maximalizmussal, ami éveken keresztül bennünk volt. Akadt feszültség egy-két veterán között, egy-két játékossal, aki megúszóbb volt.

A csapaton belül sokan nem is hitték el, hogy hosszú távra szólnak a tervek, de Bencsics hangsúlyozta nekik, hogy ez egy megfontolt döntés eredménye lett.

A Wolves olyan volt, mintha egy jóbarátoddal nagyon összevesznél, de a szíved mélyén szereted, mert fontos neked. De abban a pár évben úgy vagy vele, hogy most jól megmutatom nekik, hogy hiba volt, hogy hagyták, hogy elmenjünk, mert »ők kényszerítettek erre«, másrészt pedig hogy mi igenis jobbak vagyunk, mint akik miatt mi nem tudtunk kibontakozni. Szóval volt egy ilyen revans, amiről az egész szólt, ami a válogatott megalakulásával, a közösen eltöltött idők alatt és nagy meccsek után kezdett átmenni egészséges rivalizálásba, tiszteletbe.

Véleménye szerint a ligának ez a kettészakadás nagyon kellett, mert olyan rivalizálások alakultak ki, mint a Cowboys/Cowbells vonal, jött a Hurricans, a Wolves, és olyan minőségű meccsek jöttek létre, ami a magyar futball szempontjából a csúcsidőszak volt. A gárdákhoz pedig csatlakoztak még a pozsonyiak is, akik elsőként a HFL-ben fizetett légiósokkal is álltak fel.

Lehet-e ennyi siker közül rangsort állítani? Nem könnyű, de azért megkérdeztük, a kedvenc három meccsélményéről.

Mostanában sok ilyen beszélgetésnél gondolkodtam, és a 2013-as az nagyon fontos, amit a Hurricanesszel nyertünk a Wolves ellen. Azt a Miskolc elleni döntőt mondanám 2018-ból, amikor 34–30-ra nyertünk. Az volt a legjobb idényem, az a Wolves volt a legerősebb, amiben játszottam, a Steelers mindig nagy mumus volt, és őket sikerült megverni a Szusza Ferenc Stadionban egy rendkívül izgalmas fináléban. A harmadiknak pedig inkább egy egész idényt mondanék, amikor a junioroknál a Vikings meg a Raiders ellen játszottunk, olyan ellenfelekkel csaptunk össze, amilyenekről álmodni sem mertünk, és ez ágyazott meg a Hurricanesnek

– mondta a 2013-as és a 2023-as döntő legértékesebb játékosának megválasztott Bencsics, akit eddig háromszor szavaztak meg az év amerikai-futballistájának (2011, 2018, 2019) Magyarországon, de könnyen lehet, hogy a hétvégén ez már négyre nő.

Döcögős rajt után jött a verhetetlenség – a válogatott karrier

A honi amerikai futball életében kiemelt jelentőségű dátum 2015. szeptember 27., amikor az Építők pályáján Magyarország első válogatott mérkőzését játszotta – a jóval rutinosabb csehek 27–6-ra győztek Budapesten.

Két héttel később Eb-selejtezőn a szerbek megmutatták, hogy az a szint azért még messze van tőlünk (0–56), 2016 szeptemberében viszont a Székesfehérváron megépült első magyarországi amerikaifutball-stadionban, a First Fielden az első győzelem is meglett, 20–6-os záró játékrésszel 23–22-ra nyertek a mieink. Egy hónappal később Belgium ellen csak a kozmetikázás jött össze (17–20), ezt követően viszont belelendültek a mieink.

A szlovákokat barátságos meccsen (42–3) és a Három Nemzet Kupáján (61–0) is fölényesen vertük, a fináléban pedig visszavágtunk a cseheknek is (23–15).

A B csoportos Európa-bajnokságon Spanyolország (24–7), Belgium (31–7). Izrael (44–19) és az utolsó két percben fordítva Törökország (24–20) ellen is győzött a magyar csapat, amely így felkerült az elitbe.

Az Ausztria (0–41) és a Franciaország (2–9) elleni csoportmeccseken a súlyos sérüléséből lábadozó irányító nélkül támadó pontszerzés nélkül maradt az együttes.

A csehek elleni helyosztóra visszatérve 30–0-s sikerre vezette az együttest, egyrészt tökéletes keretet adva a klub után a válogatott karrierjének is, másrészt az 1–3-as rajt után 8–0-val fejezte be a nemzeti együttesben a karrierjét.

„Ez amúgy le sem esett. Nagyon érdekes, az első válogatottságra mindenki azt mondaná, hogy milyen jó érzés volt felvenni a válogatott mezt, és igen, óriási megtiszteltetés, de rosszul éltem meg, hogy nem ment jól a játék. Idevenném a szerbek elleni mérkőzést is, ami egyből utána volt. Ahogy kiismertem magamat az évek során, arra jöttem rá, hogy nekem mindig akkor ment a legjobban, amikor vakon bíztak bennem, ez akkor viszont nem volt meg. Ott is Lee volt az edző, és nem éreztem a feltétlen bizalmat, ilyenkor el tud bizonytalanodni az ember. Azt éreztem, ha nem megy jól, le fognak cserélni, és meg is történt. Persze a barátságos meccsen ez kevésbé számított, de még a szerbek elleni meccs előtt is kérdéses volt, hogy ki kezd. És ezt én nem viseltem akkor jól” – mondta az első két fellépésről.

Ezt követően viszont új lendületet vett a válogatott, újra kellett gondolni a folyamatokat, amelyek az elején még gyerekcipőben jártak. A válogatott pedig eljutott oda, hogy egy kollégiumi szállóból az MTK-pályáján telt ház előtt lépjen pályára – az irányító nagyon büszke arra, hogy ezt az utat a csapattal be tudták járni.

„Nem hiszem, hogy megmaradt volna a veretlen mérleg, ha játszhatok azon a két meccsen, Ausztria ellen nagyjából sehogy sem lenne esélyünk, de szerettem volna játszani, hogy megnézzük, milyen az elit ellen szerepelni” – vont párhuzamot a Fehérvár Enthroners EFL-ben indulásával.

Az utolsó meccsén, sok kihagyással, új rendszerrel úgy érezte, hogy bizonyítania kellett, hogy ott van még a helye a kezdőben, és ez sikerült is.

Mindig kitalálni valamit, hol van a vége?

Motiválhatta volna a folytatásra, hogy az új kiírásban Ausztriával összecsaphat, de elmondása szerint mindig volt valami, amire rá tudta mondani, hogy na addig folytatom, ameddig ezt vagy azt elérem.

Nem lehet sérülésből visszavonulni, nem lehet úgy, hogy bajnokok lettünk, de nem játszottam elég jól. Mindig kitaláltam magamnak valamit. Legyen meg a nyolcadik bajnoki címem, és érjem utol Péter Csabánkat. De ha ott lennék, akkor meg az lenne a következő, hogy legyek én az egyedüli rekorder, úgyhogy ilyet mindig lehetne találni. Végül arra jutottam, hogy egy ilyen horderejű döntést nem szabad egy ponthoz kötni. Évek óta építettem fel magamban ezt a döntést, hogy hogyan készüljek, álljak készen erre.

Elmondása szerint tudja, hogy még tudna játszani, sőt még akár éveken át, de egyre nehezebb volt már ez, és a mostani szezon különösen kemény volt.

Az irányító és a szurkolólány – a család az első

Hiszen időközben megszületett második gyermeke is (Zora 2019 nyarán, Benedek pedig 2022 nyarán), és akadtak olyan mérkőzések, amikor az éjszakai kialvatlanság után sokkal nehezebben esik a pályára lépés. 

Párjával, Anitával 2009-ben a sport kapcsán ismerkedtek meg, ugyanis a Budapest Wolves szurkolólánya (cheerleadere) volt.

„Igen, eléggé amerikai filmes klisé, nagyon sokat röhögünk rajta – mondta nevetve. – Főleg ha még tetézzük, hogy miattam kellett abbahagynia a cheerleaderkedést, mert ez akkor tiltva volt a csapatnál. Az apropója az volt, hogy volt egy játékos, aki megsérült, a szurkolólány párja pedig nem tudott ezt követően a feladatával foglalkozni. Mi 2009-ben egy promóciós eseményen ismerkedtünk meg egymással. A mi kapcsolatunk eléggé „olaszos”. Mindig azt mondom, hogy a mi kapcsolatunk már 15 éves, de ez áfával értendő, azért itt voltak masszívabb szünetek, de valahogy minden hullámvölgyből megtaláltuk egymást. Nyilván nehéz volt neki, hogy ilyen sok időt külön töltöttünk, de megpróbáltuk úgy, hogy amikor együtt vagyunk, az legyen tartalmas.”

A jövőbeli terveket tekintve elmondta, hogy újabb gyereket nem terveznek már („ketten vagyunk, én fogom az egyiket, te a másikat” – mondja párjának), az otthoni káosz fokozásáról pedig egy labrador-golden retriever keverék kutya is „gondoskodik”.

„A Marley meg én megvan? Na, olyat képzelj el” – nevetett fel az irányító.

Hozzátette, hogy kislánya megszületésénél kevesebb időt tudott a családdal tölteni, mert minden hétvégén válogatott edzőtáborozás volt, szeptembertől pedig már indult az NFL-szezon is, miközben a munkáját is végezte.

Nem azt mondom, hogy máshogy csinálnám, de a döntésemet befolyásolta, hogy nem akarok több dologról lemaradni. Főleg úgy, hogy most már nagyobb is lett Zora, el is tudja mondani. Tehát az, amikor én pénteken elmegyek edzésre, és mondja a feleségem, hogy kimentek a kertes házban, és amikor meglát egy másik apukát (mert a szomszédban is sok gyerek van), és kérdezi, hogy az én apukám miért nincs itt, és sír, akkor azért érzed azt, hogy át kell gondolni a dolgokat. Főleg amikor egy olyan edzésen vagy, amin nem vagytok meg létszámban, mert annyi a sérült, hogy nincs meg a támadófal. És akkor nézed a mérleg két serpenyőjét, hogy melyikben mi van. Ez nagyon sokat nyomott a latban a visszavonulás kapcsán, hogy ezekből nem akarsz többet kimaradni. Egy férfi alapvetően nagyon sok mindenről lemarad, ha folyton dolgozik, erre jönnek a sporttal kapcsolatos dolgok

– mondta Bencsics, aki köszönetet mondott feleségének, hogy kitartott mellette, és hogy erőt adott neki, hogy csinálja az amerikai futballal kapcsolatos dolgait.

A végső döntést pedig az a kérdés hozta meg számára, hogy:

Bradyék történelmi fordítása a csúcs – a kommentátorkodás

Ahogyan egyre bővült a kínálat a Sport TV-n, a csatorna szerette volna a szakkommentátoroknál is megtenni ugyanezt. Volt már akkor Kovács Sándor, aki védelmi oldalról közelítette meg, Udvardi Gyula, aki játékvezetőként értelmezte a látottakat, Hollai Olivér pedig általános tájékozottsággal bírt, ezt követően már csak egy támadó beállítottságú egyén hiányzott a palettáról.

Gallai Lászlónak (Galuska) egy közös ismerőse ajánlotta be, Brett Favre Lambeau Fieldre történő visszatérésén mutatkozott be – elmondása szerint nagyon nem jól, de idővel belejött.

Ezt követően Buday Zoltánnal, a PFF szenior elemzőjével, aki idő közben ugyancsak kommentátor lett az NFL-meccseken, elindították közös podcastjüket, ha már úgyis naphosszat az amerikai futballról beszélgetnek, miért ne juttatnák el ezt közönséghez is – volt Galuska érve, és megszületett a 4th and long.

A kedvenc meccsélményeket kommentátorként sem könnyű kiemelni, de azért a helyszínen átélni egy Super Bowlt nyilván sokat nyom a latban. Pláne, ha a kedvenc csapat minden idők legnagyobb fordítását mutatja be

„A 28–3” – vágta rá Bencsics Márk a kérdésre.

Aki az NFL-t az elmúlt években követte, azoknak aligha kell magyarázni, de tegyük fel, hogy eddig a pontig eljutott olyan olvasónk is, aki még nem: az Atlanta Falcons a harmadik negyed közepén még 28–3-ra vezetett a Patriots ellen, a New England pedig a Super Bowlok történetének egyetlen ráadásos meccsén 34–28-ra fordított, megszerezve ötödik bajnoki címét.

Hozzátéve, hogy bár egy évvel később az Eaglestől kikapott a New England, meccsként még ez volt kiemelkedő számára.

A helyszínen a legnagyobb nevekkel azért magyar tévésként nemigen van lehetőség beszélgetni, legrosszabb riportalanyának pedig Brandin Cooksot nevezte meg.

„Ő nagyon nem jó fej, vele nem szabad beszélgetni. Viszont az Eagles egyik támadófalembere,  Stefen Wisniewski imádta, amikor egy látványos játékát elevenítettem fel neki.”

Ahogy bejött a kezdeti időszak után a főállás, családi helyzete változott, kezdtek elfogyni az éjszakai mérkőzések is, a hétfői esti rangadók így idő közben lemorzsolódtak, és maradtak inkább zömében a vasárnap korai összecsapások, egy-két csütörtök és vasárnap esti rangadóval.

„Volt olyan, hogy vasárnap esti meccs után az alámondóból jöttem be a munkahelyemre, és mentünk tovább Debrecenbe a napi események miatt, ezt már nem is bírnám.”

Nem szakad(t) el teljesen a sporttól

Ami a civil foglalkozását illeti, korábban egy nagy multinál volt szponzorációs szakértő, ahol a sportszponzorációval foglalkozott 2019-ig, majd átkerült a férfi kézilabda-Európa-bajnokság projektjére.

A koronavírus-járvány idején ez külön kihívásokat jelentett, anno a magyar szervezőbizottság marketingkommunikációs vezetőjeként erről külön is beszélt az Indexnek. 

Bár a srácok sajnos korán kiestek, így is tudtunk nézőcsúcsot dönteni a középdöntőben olyan meccsen, ahol nem volt magyar csapat, ami azért eléggé ritka.

Ezt követően a most őszi női Eb-t kezdték előkészíteni, Bencsics pedig novemberben került az MKSZ-hez. 2028-ig szeretnék újjáépíteni a szövetséget arculatilag, termékfejlesztésben és hasonló izgalmas projektekben.

Életében a foci miatt mindig voltak következő céljai, a visszavonulás után viszont ez egyelőre nincs, az idei évet olyan dolgokkal szeretné tölteni, amikről eddig le kellett mondania, vagy megcsinálni azokat az otthoni kisebb dolgokat, amik örömet szereznek, de eddig nem volt rá ideje.

Biztosan jönni fog majd. Nem hiszem, hogy én örökké távol maradok a pályától. Előbb-utóbb biztosan edzősködni fogok, csak még azt nem tudom, hogy mikor és hogyan, milyen formában kerül erre sor.

Mahomesék érnek a csúcsra

Természetesen megkerülhetetlen téma a magyar idő szerint hétfő 0.30-kor kezdődő Super Bowl, amelyen a Kansas Chiefs a San Francisco 49ers ellen próbálja megvédeni bajnoki címét. De mit vár a szakértő? Mi dönthet egyik vagy másik csapat javára? 

A címvédő a rájátszásban megmutatta, hogy még mindig a legkomplettebb csapat. Ami ellene szól, hogy a támadóegység még mindig hullámzó, és nem tud négy negyeden keresztül jól játszani, a 49ers védelme pedig van elég jó ahhoz, hogy a Chiefs ne szerezzen elég pontot

– vélekedett a Kansas City esélyeiről Bencsics.

„A 49ers akkor nyerhet, ha Kyle Shanahan és Brock Purdy olyan támadógépezetet mutat be, amivel minden kulcsjátékost be tud vonni, ami pedig elegendő lehet még ez ellen a Chiefs-védelem ellen is. A San Francisco kikaphat, ha Purdy nem játszik jól” – tért ki a riválisra a korábbi irányító.

Már csak egy kérdés maradt: akkor ki nyer végül?

Szerintem nyerni fog a Chiefs. Ahogyan a Lions és a Packers, úgy a Chiefs is átfuthat a 49ers védelmén, mellé Travis Kelcevel és Rashee Rice-szal, ez pont elég. Purdynek szerintem lesz megremegése, ami végzetes lehet.

NFL, rájátszás, Super Bowl

február 12., 0.30: Kansas City Chiefs (3.)–San Francisco 49ers (1.)