Rendkívül sokoldalú volt, három játékos munkáját is kiemelkedő szinten tudta elvégezni, egyrészt kiváló irányító volt (forradalmasította a passzjátékot, négyszer vezette a ligát yardokban, és nyolcszor volt az NFL legpontosabb játékosa), másrészt nagyszerű védő (safety poszton játszott, ami nem összekeverendő a későbbiekben többször citált pontszerzési módozattal, aminek speciel ugyanez a neve), akinek nevéhez számos labdaszerzés fűződött, és korának legjobb, de történelmi szinten is az NFL kiemelkedő puntere.

Mindhárom kategóriában rekordokat döntögetett (13-at jegyeztek fel a neve mellé visszavonulásakor), némelyik még ma is él, bár utóbbi kategóriában épp mostanában fosztották meg elsőségétől: a 45,1-es karrierátlaga a 2010-es évek derekáig számított etalonnak, az 51,4-es 1940-es idénye pedig 2022-ig a legjobb volt. A Tennessee Titans játékosa, Ryan Stonehouse az előző két idényben egyaránt 53,1-es puntátlaggal zárt, megkaparintva az örökranglista első (két) helyét.

Baugh profi karrierje során ötször vezette a ligát ebben a kategóriában, a védőként töltött hat idénye során 31 interceptiont szerzett, és ő volt az első játékos, aki négy labdalopást is jegyzett egy meccsen.

Az akkor még kishalnak számító TCU-t felrakta az egyetemi amerikai futball térképére, utolsó két szezonjában egyaránt trófeát (az egyik Bowl-mérkőzést) nyert csapatával.

Fa, kötél, autógumi és hadd szóljon!

Napra pontosan 110 évvel ezelőtt, 1914. március 17-én, a texasi Temple-höz közeli farmon látta meg a napvilágot James és Lucy Baugh második fiaként, később szülei elváltak, és édesanyja nevelte a három gyermekét.

Családjával 16 évesen az ugyancsak texasi Sweetwaterbe költözött, ahol a helyi gimnázium irányítójává vált.

Már a középiskolában is forradalmasította már a passzjátékot, a pontosságát pedig egy amerikai filmekből már jól ismert klisével fejlesztette:

Nemcsak a passzba beleállva, hanem futtából, mozgás közben is eleresztve a labdákat, de hogy azért legyen még kihívás, a gumit időnként jobbra-balra himbálózva próbálta meg eltalálni a célját.

Bár órákon át tökéletesítette a technikáját, a feljegyzések szerint a puntolást (vagyis amikor egy támadósor megreked még a mezőnygólrúgás távolságán túl, és ezért a labdát elrúgva próbálja a rivális offenzíváját minél nehezebb helyzetbe hozni) még ennél is többet gyakorolta.

És mindezt úgy, hogy még csak nem is az amerikaifutball-karrier foglalkoztatta!

Focizok is, ha muszáj, de jöjjön inkább a baseball!

Merthogy saját magát inkább baseball-ligában képzelte el, mondván ott hosszabb lehet a pályafutása. Közel állt hozzá, hogy a Washington állami egyetemre menjen baseball-ösztöndíjjal, de hogy, hogy nem pont egy sérülés akadályozta meg ebben végül.

Jött helyette a Texas Christian University ajánlata, amelynek elfogadásában egyik döntő faktor volt, hogy Dutch Meyer edző megígérte neki, hogy a futball mellett kosarazhat és baseballozhat is.

Egyetemi sztárként a St. Louis Cardinals igazolta le, majd adta is tovább a farmcsapathoz, hogy egy posztváltás után még lejjebb kerüljön. Ebben a pozícióban viszont nem tudott kiteljesedni, és a Rochester kezdő posztját sem tudta megkaparintani – mentségére szóljon, hogy Marty Marion ezt követően a Cardinalsban 11 éven keresztül volt kezdő, tehát nem volt épp könnyű dolga. Így visszatért a futballhoz, és végül ott is maradt.

Már az egyetemen is forradalmasította a játékot, két trófeát is nyert a pipaszár lábú Sammy

Mindeközben persze ebben a sportágban is remekelt, fontos megjegyezni, hogy a mai passzorientált ligával szemben akkoriban ez csak éppen kezdett terjedni, és nagyon sokáig inkább a futásokkal darálás jelentette az amerikai futball alapjait. Olyannyira, hogy a mai irányító poszt ebben a formában még nem is létezett, ő volt az első, aki mai értelemben vett passzmesterként funkcionált. Ennek fényében ma már a 3320 passzolt yard és 40 TD inkább egy szezon alatt megugrandó teljesítménynek számít, de akkoriban három év alatt is megsüvegelendő volt.

Az 1935-ös idényben jött meg az áttörés számára, tíz győzelem után az SMU egyemtől kikapott ugyan együttese, de a saras Cotton Bowlon 3–2-re legyőzték az LSU-t (egy safetyt ítéltek ellene a saját célterületen belül elkövetett szabálytalanságáért, de utána mezőnygóltávig juttatta csapatát, amivel fordítottak), majd végzős évében még tovább javult a játéka, ezzel együtt pedig a számai is. A csapatéi vele ellentétben nem, két zakó is becsúszott, de a záráson az addig veretlen Santa Clara legyőzésével bejutott egy újabb Bowl-meccsre, a Marquette ellen 16–6-ra nyert a TCU a Cotton Bowlon, az egyik MVP épp Baugh lett, akinek ugyan csak öt darab sikeres átadása volt, abból 110 yard és egy TD így is összejött.

A mai ligában alulméretezett lenne, nem is annyira a 188 centiméteres magasságával (bár a prototípus méretek 193-195 centi körüliek az irányítóposzton), hanem 180 fontos, nem egészen 82 kilogrammos tömegével.

Viszonyításképp: a legutóbbi idényben legértékesebb játékosnak megválasztott Lamar Jackson 216 font (98 kg) volt draftolásakor, a Cincinnativel korábban döntőző Joe Burrow 221 (100), az immár háromszoros bajnok Patrick Mahomes 225 (102), a Buffalo ligaelit játékosa, Josh Allen pedig 237 (108).

„Olyan karja volt, mint egy istennek, és olyan lábai, mint egy flamingónak” – írták róla.

A fővárosba költöző Rézbőrűek csaptak le rá – pofátlanul magas pénzt kért el

Akkor a liga még nem a világ egyik legnagyobb pénzmozgást generáló sportágát jelentette, és messze volt attól a nemzeti őrülettől, ami manapság jellemző (lásd még: minden egyes évben a Super Bowl az egész Egyesült Államok legnézettebb sporteseménye), korlátozott szurkolótáborral, kevés gazdaságilag életképes franchise-zal, és nem túl fényes renoméval. Ezt nem segítette a kemény (időnként inkább már durva) védőjáték, ami inkább elrettentette a nézőket, sem mint vonzotta.

Sok kérdőjel után végül kiegyenesedtek a dolgok, miután augusztusban letett a baseballozásról, szeptemberben pedig az egyetemi álomcsapattal legyőzték a Green Bay Packerst, Baugh végül az amerikai futball mellett döntött.

A Bostonból Washingtonba költöző Redskins csapott le Baugh játékjogára a még 1936 decemberében tartott börze első körének hatodik helyén, és végül az első 4000 dolláros ajánlatot megduplázva 8000 dolláros (mai árfolyamon mintegy 175 ezer dollár, vagyis nagyjából 63,5 millió forintos) egy évre szóló fizetést harcolt ki magának, ezzel pedig rögvest a csapat legjobban kereső játékosává vált.

Nem tudtam, mennyit keresnek a profi játékosok, de úgy gondoltam, hogy elég jó pénzt tesznek zsebre. Úgyhogy 8000 dollárt kértem Marshall úrtól [George Preston Marshall 1932-től 1969-es haláláig volt az együttes tulajdonosa], és végül megkaptam. Később kicsit úgy éreztem magam, mint egy rabló, amikor megtudtam, hogy Cliff Battles, és néhány nagy sztár mennyit keres. Elmondom nektek, hogy egy évvel korábban a Washington legjobban kereső játékosa ennek a felét sem kapta meg! Hárman közülük, Battles, Turk Edwards és Wayne Millner gyakorlatilag szotyiért játszottak, miközben már mind a Hírességek Csarnokának tagjai. Ha tudtam volna, hogy mennyit keresnek, sohasem kértem volna 8000 dollárt

– mondta később Baugh az első fizetéséről. 

És mégis, busásan megtérülő befektetéssé vált!

Újoncként berobbant, és rögvest bajnok is lett

Ugyanis már újoncként is övé volt az idény legtöbb passzolt yardja, ami pedig még ennél is fontosabb: bajnoki címre vezette a Redskinst.

A döntőben a fagyos (–4 Celsius fok volt) és szeles chicagói Wringley Fielden pedig örökre megváltoztatta a profi futballt:

Összehasonlításképpen: az alapszakaszban a 11 forduló alatt összesen volt 1127 passzolt yardja (ami így is a legtöbb volt), és a rájátszásban 2012-ig kellett arra várni, hogy egy újonc irányító (jelesül Russell Wilson) ezt a 335 yardos teljesítményt megdöntse!

A szünetben még 14–7-es hátrányban lévő Redskins 28–21-re nyert, megszerezve története első NFL-bajnoki címét.

Történelmi verésre jött a revans két évvel később

A két csapata Giants és a Packers két fináléját követően ismét visszatért a döntőbe, sőt, 1940 és 1943 között négy idényből háromszor is Redskins–Bears-meccset rendeztek meg a bajnoki címért.

Az első finoman szólva is történelmi jelentőségű lett, ugyanis a valamivel esélyesebbnek számító Medvék Washingtonban vettek elégtételt a három évvel korábbi vereségért.

Mit elégtételt?

Az alapszakaszban amúgy 72 a csúcs, épp a Redskins szerezte (72–41-re verte a Giantset 1966-ban), legutóbb pedig épp tavaly érték el a 70 pontot, a Dolphins 70–20-ra kiütötte a Broncost. A Miami akár be is állíthatta volna a rekordot azon a meccsen, de 33 másodperccel a vége előtt ebben az előnyben már inkább kitérdelték a hátralévő időt (ez a szabály 1940-ben még nem volt érvényben).

A meccs amúgy nem indult ennyire rosszul a fővárosiak számára, hiszen a Bears vezetést eredményező touchdownja után Baugh kis híján egyenlített, labdáját azonban a célterületen elejtették. Arra a kérdésre, hogy más lett-e volna a kimenetel akkor, ha ott 7–0 helyett 7–7-et mutat az eredményjelző, egy kis gondolkodás után csak annyit mondott a texasi:

Ja, valószínűleg akkor 73–7 lett volna

– idézték Baugh szavait. 

Két évre rá jött a visszavágás, a Redskins 10–1-es mérleggel bizonyult a legjobbnak keleten, de a nyugati veszedelem még erősebbnek tűnt, miután a Bears 376–84-es pontkülönbséggel hozta 11–0-val a fellépéseit.

Baugh TD-passza mellett számos remek puntot is bemutatott, közte egy 85 yardossal, saját célterülete elé szögezve a chicagóiakat, végül 14–6-ra győzött az 1942-es idény döntőjében a Washington.

1943-ban olyat tett, ami megismételhetetlen rekord marad

Már csak a játék változásának okán sincs erre lehetőség, hiszen az NFL-ben (ahogy az élet gyakorlatilag minden területén) időközben a specializálódás felé ment el a világ, ma már senkitől sem várják el, hogy több szegmensben is kiemelkedően jól teljesítsen: „csinálj egy valamit, viszont abban legyél te a legjobb!”

Következésképpen ma már valóban csak egy-egy alkalommal láthatunk olyanra példát, hogy egy védő (leggyakrabban az ellenfél célterülete előtt) támadóként tűnik fel, vagy pont fordítva (általában meccs végi utolsó feldobott labdáknál érkeznek a jó kezű, magas elkapók segíteni a passz megakadályozását). Az persze előfordul, hogy egy fürge játékos nemcsak a védelemben vagy a támadósorban, hanem mondjuk a speciális egységben visszahordóként is szerepet kap, de rúgni (legyen az kezdőrúgás, mezőnygól vagy punt) tényleg csak kivételes esetben szokott egy-egy nem erre specializálódott játékos.

No és akkor a hosszú felvezetés után térjünk ki arra az 1943-as idényre, ami megdönthetetlen rekordot jelent az NFL-ben!

A Detroit elleni 42–20-as siker során négy TD-passza mellett négy labdaszerzése is volt védőként! Persze azért még arra is volt ideje, hogy a meccsen az egész szezon leghosszabb puntját (81 yard) bemutassa. Minden idők egyik, ha nem „A” legnagyszerűbb egyéni teljesítménye volt ez az NFL-ben.

A döntő viszont nem sikerült jól számára, a 41–21-es vereség során olyan szerencsétlenül próbálta szerelni az ellenfelet irányító Sid Luckmant, hogy agyrázkódást szenvedett.

Még egy döntő, és egy 1982-ig élő csúcs

Az 1945-ös idény előtt a Redskins támadószisztémát váltott, ami Baugh játékára is jó hatással volt, 182 passzkísérletéből 128 ért célba az alapszakasz során, a 70,33 százalékos passzpontosságát pedig 1982-ig nem tudták megdönteni az NFL-ben.

A csapat újra, ötödik alkalommal is bejutott Baugh vezérletével a döntőbe, de ott előbb egy szerencsétlen mozdulattal az ellenfélnek szerzett pontot a mínusz 22 fokban (az akkor még a gólvonalon lévő kapufát találta el, amiről saját célterületére pattogott a labda), majd sérülés miatt ki is dőlt bordazúzódás miatt, így az utolsó fináléja idő előtt véget ért.

A 15–14-es vereséggel záruló találkozó emlékezetes jelenete új szabályt eredményezett ugyanakkor, a heves tiltakozás eredményeképp ugyanis ezután az előrefelé szálló passzoknál, ha a labda eltalálta a kapufát, akkor sikertelen passznak számított már, nem pedig az ellenfélnek két pontot eredményező safetynek.

A következő négy évben egyaránt az övé volt a legjobb passzpontosság, ezzel az 1960-as évek egyik nagy sztárjával, Len Dawsonnal holtversenyben vezeti az örökranglistát (igaz, ő az AFL-ben szerzett ebből hetet), megelőzve olyan klasszisokat, mint Drew Brees (6), Joe Montana, Steve Young (5-5) vagy éppen Bart Starr (4).

Autóval lepték meg, emlékezetes módon köszönte meg

1947. november 23-át a Washingtoni Touchdown Club Sammy Baugh nappá nyilvánította, és az irányító kapott egy pofás kis autót is ennek tiszteletére.

Kissé izgatott volt a Chicago Cardinals elleni meccs napján emiatt, mert nem akarta cserbenhagyni az őt megajándékozó szurkolókat.

Nem tette.

Ebben az évben volt a legtöbb passzkísérlete (354), sikeres passza (210), yardja (2938) és TD-passza (25), és mindegyikkel vezette is a ligát – csapata viszont ennek ellenére csupán 4–8-as mérleggel zárt.

Végül az 1952-es idényt követően akasztotta szögre a sisakját, három évre rá pedig a Hardin-Simmons edzőjévé nevezték ki, 23–28-as mutató jött össze itt neki. Ő lett később a New York Titans (később Jets) első edzője, az 1960-as és az 1961-es idényben is 7–7-tel zárt együttese. Az 1964-es idényben a keleti elsőségét három év után elveszítő Houston Oilers (ma már Tennessee Titans) trénere lett, de ő sem tudta visszavezetni a gárdát a csúcsra, sőt, 4–10-es mérlegénél a Buffalo Bills (12–2), a Boston Patriots (10–3–1) és a New York Jets (5–8–1) is jobbat mutatott fel.

Játékos-pályafutását tekintve aligha kelthet meglepetést ezek után, hogy Baugh egyike volt azoknak, akik a Hírességek Csarnokába 1963-ban alapítótagként kaptak besorolást (sőt az egyetemi „halhatatlanok” közé is beválasztották), az NFL történetének első 75, valamint első 100 évének álomcsapatába is bekerült.

A filmvásznon is megcsodálhatták

Játékosként a Slinging (parittyázás) Sammy becenévvel illették, ő maga viszont mindenhol Samként mutatkozott be, és ezen a néven írta alá papírjait és autogramjait is, ezért a TCU a futballközpontját Sam Baugh Football Centerre keresztelte.

Baugh 1941-ben 6400 dollárt kapott azért, hogy egy 12 héten át futó, King of the Texas Rangers sorozatban alakította a Tim King névre keresztelt texasi vadőrt.

Visszavonulását követően feleségével, Edmonia Smithszel egy tanyán éltek, négy fiukkal és egy lányukkal. A középiskolában megismert párjával 52 évig voltak házasok Edmonia 1990-es haláláig.

Baugh ennek ellenére nem szakadt el teljesen a sporttól, még idős korában is golfozott, de egészségügyi állapota felesége halálát követően romlani kezdett, utolsó éveiben egy idősek otthonában élt. 2008. december 17-én a texasi Rotanban hunyt el számos egészségügyi probléma (köztük Alzheimer-kór) következtében.

(Borítókép: Getty Images Hungary)