Index Vakbarát Hírportál

Sosem látott támadósorozat, a bajnok sebességrekorderrel erősített

caleb williams
2024.04.26. 11:03
Magyar idő szerint hajnali két órakor elkezdődött a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseménye, a 2024-es draft – méghozzá sosem látott támadósorozattal.

A legjobb egyetemi játékosok börzéjének az első 14 választása egyaránt a támadó oldalról született, ezzel megduplázta a korábbi rekordot: a 2021-es draft első hét húzása után érkezett az első védő.

A 2024-es draft első körében összesen 23 támadó kelt el, ami jócskán megdöntötte a korábbi 19-es csúcsot, amennyi 1968-ban, 2004-ben és 2009-ben ment ki az első körben.

Az irányítók között is óriási volt a „rohanás”, azt első három helyen a papírformának megfelelően mindenki passzmestert választott, és az elmúlt hetek után az is nagyjából borítékolható volt, hogy a Chicago a 2022-es idény legjobb egyetemi játékosát, Caleb Williamset, a Washington pedig a 2023-ban Heisman-díjas Jayden Danielst viszi ki, míg a New England a csupán 21 éves, óriási potenciállal bíró Drake Maye-re teszi a voksát.

Ezzel együtt sem állt meg az irányítóroham, még három QB kelt el az első 12-ben, a legnagyobb meglepetést Michael Penix Jr. Atlantába kerülése jelentette, nem is azért, mert rossz játékosról lenne szó, de a Falcons nemrégiben szerződtette igencsak borsos áron Kirk Cousinst (4 évre 180 millió dollárért), aki várhatóan évekig kezdő lesz a csapatnál.

Ez a hat első körös irányító amúgy beállította az 1983-as rekordot, és most fordult elő először, hogy öt is kimenjen a top 10-ben.

És még így sem az irányítókból kelt el a legtöbb, hiszen hét elkapót választottak az első nap során a csapatok, a bajnok Kansas City Chiefs például a 40 yardos sprinten 4,21-es idővel új rekordot felállító Xavier Worthyt.

És még ennél is volt feljebb! Támadófalemberből ugyanis összesen kilenc kelt el, aminél több legutóbb 1968-ban ment ki az első körben (akkor 10).

Első körös apa-fia kombinációk: a Hírességek Csarnokába beválasztott Marvin Harrison fia, Marvin Harrison Jr. a negyedik választással került Arizonába, rögvest ezt követően a Chargers Joe Altot vitte a támadófalába, aki a korábban ugyancsak első körös John Alt fia. Ezzel Harrisonék és Alték lettek a 10. és 11. család, amelynek egymást követő generációja is első körös lett.

Ebben a kategóriában Bosáék (1987: John Bosa 1/16, 2016: Joey Bosa 1/3, 2019: Nick Bosa 1/2), és persze Manningék (1971: Archie Manning 1/2, 1998: Peyton Manning 1/1, 2004: Eli Manning 1/1) emelkednek ki. 

NFL Draft 2024, az első kör

  1. Chicago Bears (a Pantherstől): Caleb Williams, irányító (USC)
  2. Washington Commanders: Jayden Daniels, irányító (LSU)
  3. New England Patriots: Drake Maye, irányító (North Carolina)
  4. Arizona Cardinals: Marvin Harrison Jr., elkapó (Ohio State)
  5. Los Angeles Chargers: Joe Alt, támadófalember (Notre Dame)
  6. New York Giants: Malik Nabers, elkapó (LSU)
  7. Tennessee Titans: J. C. Latham, támadófalember (Alabama)
  8. Atlanta Falcons: Michael Penix Jr., irányító (Washington)
  9. Chicago Bears: Rome Odunze, elkapó (Washington)
  10. Minnesota Vikings (a Jetstől): J. J. McCarthy, irányító (Michigan)
  11. New York Jets (a Vikingstól): Ole Fashanu, támadófalember (Penn State)
  12. Denver Broncos: Bo Nix, irányító (Oregon)
  13. Las Vegas Raiders: Brock Bowers, tight end (Georgia)
  14. New Orleans Saints: Taliese Fuaga, támadófalember (Oregon State)
  15. Indianapolis Colts: Laiatu Latu, irányítósiettető (UCLA)
  16. Seattle Seahawks: Byron Murphy II, védőfalember (Texas)
  17. Minnesota Vikings (a Jaguarstól): Dallas Turner, irányítósiettető (Alabama)
  18. Cincinnati Bengals: Amarius Mims, támadófalember (Georgia)
  19. Los Angeles Rams: Jared Verse, irányítósiettető (Florida State)
  20. Pittsburgh Steelers: Troy Fautanu, támadófalember (Washington)
  21. Miami Dolphins: Chop Robinson, irányítósiettető (Penn State)
  22. Philadelphia Eagles: Quinyon Mitchell, cornerback (Toledo)
  23. Jacksonville Jaguars : (a Brownstól a Texanson és a Vikingson át): Brian Thomas Jr., elkapó (LSU)
  24. Detroit Lions (a Cowboystól): Terrion Arnold, cornerback (Alabama)
  25. Green Bay Packers: Jordan Morgan, támadófalember (Arizona)
  26. Tampa Bay Buccaneers: Graham Barton, center (Duke)
  27. Arizona Cardinals (a Texanstól): Darius Robinson, védőfalember (Missouri)
  28. Kansas City Chiefs (a Billstől): Xavier Worthy, elkapó (Texas)
  29. Dallas Cowboys: Tyler Guyton, támadófalember (Oklahoma)
  30. Baltimore Ravens: Nate Wiggins, cornerback (Clemson)
  31. San Francisco 49ers: Ricky Pearsall, elkapó (Florida)
  32. Carolina Panthers (a Chiefstől a Billsen át): Xavier Legette, elkapó (South Carolina)

(Borítókép: Todd Rosenberg / Getty Images)



Rovatok