- Sport
- 120 yard
- nfl
- nfl 2024
- rájátszás
- konferenciadöntő
- kansas city chiefs
- patrick mahomes
- buffalo bills
- josh allen
- philadelphia eagles
- saquon barkley
- washington commanders
- jayden daniels
Gigászok ütközete és egy csodálatos Hamupipőke-sztori a Super Bowl előszobájában
További 120 yard cikkek
A Houston búcsúztatásával a sorozatban a hetedik konferenciadöntőjére készülő Kansas City az előző két idény bajnoki címe után első NFL-csapatként mutathat be triplázást a Super Bowl-érában (1967–).
A Chiefs lehet a liga negyedik együttese, amely egymás után (legalább) három nagydöntőbe bejut, érdekesség, hogy ez korábban csupán az Amerikai konferencia Keleti divíziójában jött össze: a Bills az 1990-es idénnyel kezdve sorozatban négy Super Bowlban járt, a Dolphins még az 1970-es évek elején játszott három finálét zsinórban, a Patriots pedig a 2016–2018-as szezonokban.
A Bölények ugyanakkor négyből egyszer sem tudtak nyerni, a Delfinek a 1971-es idény veresége után a következő szezonban a liga történetében egyedüliként nyertek hibátlan mérleggel bajnoki címet, majd egy évvel később megvédték elsőségüket, a Hazafiak pedig két siker között egyszer maradtak alul, így a Főnökök lehetnek az elsők, akik egymás után harmadszor is a csúcsra érnek.
Sosem látott bravúr akadályozhatja ezt meg
Érdekesség, hogy az előző kör csúcsrangadóján a Baltimore-t kiejtőBuffalo a négyes szériában kétszer is kiejtette a Chiefst (az 1991-es és az 1993-as kiírásban – utóbbiban épp a konferenciadöntőben), azóta viszont egyszer sem tudta legyőzni a Kansas Cityt. A követező összecsapásukra 2021 januárjáig kellett várni, az AFC-fináléban a Bills az első negyed után 9–0-ra vezetett, az utolsó bő négy percet is 9–0-ra hozta, de a kettő között hengerelt a Chiefs (a Buffalo szempontjából 24–38).
Ezzel egy érdekes széria vette kezdetét, mivel azóta mind a négy alapszakaszmeccset Josh Allenék nyertek meg, viszont a 2022-es konferencia-elődöntőben (36–42) és a tavalyiban (24–27) alulmaradtak.
Előbbi minden idők egyik legdrámaibb befejezését hozta, amikor is a kétperces figyelmeztetéskor még a Chiefs vezetett 26–21-re, majd a Bills egy 27 yardos TD-vel fordított (29–26), amire egy 64 yardossal jött a válasz (29–33), 13 másodperccel a negyedik negyed vége előtt Gabriel Davis 4. TD-elkapásával viszont megint a Buffalónál volt az előny (36–33), hogy aztán ennyi idő alatt is eljusson mezőnygólig a Kansas City (36–36), és a ráadásban nyerjen (36–42 – videó itt).
Patrick Mahomes ebben az idényben 16–1-es mérleggel áll, egyedül a Bills tudta legyőzni, viszont a rájátszásban 3–0-ra vezet Allennel szemben, és 16–3-as összmérlege van – csupán a hétszeres bajnok Tom Brady (0–2) és Joe Burrow (1–1) tudott a háromszoros Super Bowl-győztes Chiefs-irányító ellen meccset nyerni a playoffban.
Az MVP-cím egyik fő esélyesének számító Allennek Lamar Jacksonék legyőzése után újabb óriási skalpot kellene behúznia az első Super Bowl-részvételéhez.
33 év után jutott el idáig a fővárosi gárda, egy év kihagyással a csoportrivális
A Nemzeti főcsoportban az alapszakaszban óriási fölényben volt az Északi divízió a legjobb négyesért folytatott harcban, hiszen a Detroit Lions (15–2) a konferencia első helyén végzett, de a Minnesota Vikingsnál (14–3) sem szerzett más csapat több győzelmet, és még a Green Bay Packers is 11–6-tal ment a rájátszásba.
Nos, ezek közül utóbbit verte Philadelphia Eagles a wild card körben viszonylag simán (22–10), majd a Vikingeket 27–9-re kiütő Rams ellen is túlélték a a 205 futott yarddal és két touchdownnal záró Saquon Barkley vezette Sasok a drámai elődöntő végét, így 2023 után ismét NFC-fináléba jutottak (28–22).
Az előző idényben a második legrosszabb gárdaként záró Washington az újonc Jayden Danielsszel pedig az idény csodáját mutatja be, és bár a 7–2-es álomrajt után volt egy hárommeccses zakószéria (7–5), azóta egyhuzamban hét meccset nyertek meg a fővárosiak.
A pihenőhét után New Orleansban, az Eagles és a Falcons ellen és Dallasban is egylabdás meccsen, az Atlanta ellen konkrétan hosszabbításban, majd Tampa Bayben a wild card körben utolsó másodperces, kapufás mezőnygóllal győzött a Commanders, amely ezt követően az elődöntő legnagyobb meglepetését bemutatva gálázott Detroitban (31–45), így a Keleti divízió két képviselője játszhatja az NFC-döntőt.
Mint említettük, a Sasok a 2022-es idény után tértek vissza a tavalyi kiesés után ebbe a szakaszba, a Washington viszont az 1991-es szezon óta először jutott NFC-döntőbe, megszakítva a konferencia leghosszabb aktív sorozatát (ez a csúcs így az 1995-ös kiírás óta hiába próbálkozó Cowboysra szállt)!
A korábban Redskins névre hallgató együttes a hetedik NFC-fináléját játszhatja, a korábbi hatból viszont csak egyet, az 1987 januári Giants elleni New York-it veszítette el (5–1 a mérleg), az öt Super Bowl-szereplésből pedig hármat is megnyert – köztük a legutóbbi, Bills elleni 37–24-es sikerrel.
Melyik csapat nyeri meg az NFL 2024-es idényét?
NFL 2024, a rájátszás, konferenciadöntők
AFC
- hétfő 0.40: Kansas City Chiefs (1., 16–2) – Buffalo Bills (2., 14–4)
NFC
- vasárnap 21.05: Philadelphia Eagles (2, 15–3) – Washington Commanders (6., 13–5)
Korábbi eredmények, wild card kör
AFC
- Houston Texans (4., 10–7) – Los Angeles Chargers (5., 11–6) 32–12 (0–6, 10–0, 10–0, 12–6)
- Baltimore Ravens (3., 12–5) – Pittsburgh Steelers (6., 10–7) 28–14 (7–0, 14–0, 7–14, 0–0)
- Buffalo Bills (2., 13–4) – Denver Broncos (7., 10–7) 28–7 (3–7, 7–0, 11–0, 7–0)
- A pihenőhéten: Kansas City Chiefs (1., 15–2)
NFC
- Philadelphia Eagles (2., 14–3) – Green Bay Packers (7., 11–6) 22–10 (10–0, 0–0, 6–3, 6–7)
- Tampa Bay Buccaneers (3., 10–7) – Washington Commanders (6., 12–5) 20–23 (3–0, 7–10, 7–3, 3–10)
- Los Angeles Rams (4., 10–7) – Minnesota Vikings (5., 14–3) 27–9 (10–0, 14–3, 3–6, 0–0) – Arizonában
- A pihenőhéten: Detroit Lions (1., 15–2)
konferencia-elődöntő
AFC
- Kansas City Chiefs (1., 15–2) – Houston Texans (4., 11–7) 23–14 (6–3, 7–3, 0–6, 10–2)
- Buffalo Bills (2., 14–4) – Baltimore Ravens (3., 13–5) 27–25 (7–7, 14–3, 0–9, 6–6)
NFC
- Detroit Lions (1., 15–2) – Washington Commanders (6., 13–5) 31–45 (7–3, 14–28, 7–0, 3–14)
- Philadelphia Eagles (2., 15–3) – Los Angeles Rams (4., 11–7) 28–22 (13–7, 0–3, 3–5, 12–7)
(Borítókép: Bryan M. Bennett/Getty Images)