Index Vakbarát Hírportál

31 éves korában meghalt a korábbi NFL-játékos

2023. április 18., 18:43 Módosítva: 2023.04.19 10:37
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) több csapatban is megforduló Chris Smith 31 éves korában elhunyt – adta hírül a Fox News egy észak-karolinai újság gyászjelentésére hivatkozva. Az oldal szerint a korábbi irányítósiettető halálának okai egyelőre ismeretlenek.

Az Arkansas Egyetemen remeklő védőjátékost a 2014-es játékosbörzén a Jacksonville Jaguars választotta ki az 5. körben, három év után a Cincinnati Bengalshoz csatlakozott. Egy évre rá a Cleveland Browns alkalmazásába került, ahol két idényt húzott le, mielőtt 2020-ban a Las Vegas Raidersnél, 2021-ben pedig a Houston Texansnál szerepelt.

Nyolcéves NFL-karrierje alatt 72 meccsen jutott szóhoz, 80 szerelés és 11 irányító földre vitel szerepelt a statisztikai lapján.

teljes bejegyzés

Őrületes hosszabbítás, a Sasok sztárja lett a liga legjobban fizetett játékosa

2023. április 17., 17:32 Módosítva: 2023.04.18 09:45
Őrületes összegű, öt évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Philadelphia Eagles és Jalen Hurts. Ezzel a 24 éves irányító lett a liga legjobban fizetett játékosa.

Jalen Hurts tavaly kiváló szezont hagyott maga mögött a Philadelphia Eagles csapatával, amellyel egészen a Super Bowlig jutott, ahol viszont vereséget szenvedett a Kansas City Chiefs ellen. A csapat irányítójának mindössze egy év volt hátra szerződéséből, így most sor került a kontraktus meghosszabbítására. 

Egybehangzó tengerentúli források szerint

Hurts öt évre kötelezte el magát csapatához, összesen 255 millió dolláros fizetésért.

Ezzel az összeggel immár a 24 éves irányító az NFL legjobban fizetett játékosa éves átlagot tekintve, mivel Hurts átlagosan évi 51 millió dollárt tehet zsebre.

teljes bejegyzés

Beckham váratlan helyen kezd új életet

2023. április 10., 12:32 Módosítva: 2023.04.11 14:37
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Baltimore Ravens bejelentette Odell Beckham Jr. szerződtetését.

A 2022-es idényt súlyos sérülése miatt kihagyó kiváló elkapó egy évre írt alá, és akár 18 millió dollárt is kereshet új állomáshelyén.

Beckham üstökösként robbant be az NFL-be, 2014-ben 12 meccsen 1305 yarddal és 12 touchdownnal az év újonc támadója címet is elvitte, a következő két idényben 1450 + 13 és 1367 + 10 volt a mérlege, a liga legkiemelkedőbb játékosai között tartották számon – nem beszélve elképesztően bravúros egykezes elkapásairól.

teljes bejegyzés

Fogynak a lehetőségek – hoppon maradhat a sztárjátékos?

2023. március 31., 14:30 Módosítva: 2023.03.31 18:13
Nem javult a helyzete az elmúlt napokban Lamar Jacksonnak, miután bejelentette, hogy elcserélését kérte a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Baltimore Ravenstől.

A 2019-es idény legértékesebb játékosának megválasztott Jackson a Twitter-oldalán tette közzé, hogy érzése szerint a Hollók nem becsülik meg, és olyan helyre menne, ahol elismernék – no és persze kifejtette, hogy a bajnoki címért szeretne küzdeni. 

teljes bejegyzés

Sokkoló bejelentést tett az amerikai sztár: Ha nem értékelnek, engedjenek utamra

2023. március 28., 14:43 Módosítva: 2023.03.29 10:04
Újabb MVP sokkolta a tengerentúli profi amerikaifutball-ligát (NFL), ezúttal Lamar Jackson közölte a Baltimore Ravensszel, hogy szeretné, ha klubja elcserélné őt.

A 26 éves játékost a 2018-as játékosbörze első körének végén kaparintotta meg a Baltimore Ravens, ahol már az első év végére berobbanni látszott, 2019-ben pedig a liga legértékesebb játékosának is megválasztották, miután 3127 passzolt yardja és 36 TD-átadása mellett 1206 futott yarddal új irányítórekordot állított fel, és még volt hét hatpontosa a talajon is. Az együttes 13–2-es mérleget ért el abban a kiírásban irányításával, de ezúttal is rögvest a kiesés jött a rájátszásban.

A következő idényben is elérte az 1000 futott yardos határt, és meglett az első playoffsikere is, de ezt nem követte újabb azóta sem, az előző két szezonban pedig egyaránt csak 12 találkozón tudott pályára lépni a 17-ből.

Az együttes tavaly után idén is franchise taggel próbálta magához láncolni Lamar Jacksont, ami ugyan posztja top 5 fizetésének az átlagát hozhatja neki, viszont csak egy évre szól, márpedig minden játékos szeretne hosszú távú egyezséget kötni a jövője bebiztosítása érdekében.

Hétfőn az irányító bejelentette, hogy csapatától azt kérte, hogy cseréljék el.

teljes bejegyzés

Tom Brady a Las Vegas-i bajnokcsapatban vált résztulajdonossá

2023. március 24., 10:06 Módosítva: 2023.03.25 06:14
Tom Brady, minden idők legeredményesebb amerikai futballistája résztulajdonosa lett az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) címvédő Las Vegas Aces csapatának.

A női sport iránti vonzalom egészen kisgyermekkoromból ered, a nővéreim ugyanis messze a legjobb sportolók voltak a családban. Mindig együtt ünnepeltük a sikereiket, nagy motivációt jelentettek nekem

– nyilatkozta az NFL történetének egyetlen hétszeres bajnoka, aki a legutóbbi szezon után másodszor jelentette be visszavonulását. Az egyelőre nem nyilvános, hogy a 45 esztendős Brady mekkora összeggel szállt be a klubba, amely 2018-ban költözött a kaszinóvárosba.

Minden idők egyik, ha nem a legjobb játékosa páratlanul sikeres karriert zárt le februárban: 23 szezon alatt hét Super Bowlt nyert, amivel rekorder, ráadásul egy franchise-nak sincs annyi SB-győzelme, mint neki. 

teljes bejegyzés

Rákot diagnosztizáltak az NFL-játékosnál, visszavonul a futballtól

2023. március 23., 14:51 Módosítva: 2023.03.24 07:17
30
Foster Moreau, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Las Vegas Raiders játékosa bejelentette, hogy rákot diagnosztizáltak nála, így visszavonul az élsporttól.

Szerencsés egybeeséseknek köszönhetően ez a szabadügynöki időszak megváltoztatta az életemet. A New Orleans Saints orvosai által elvégzett rutinvizsgálatok kimutatták, hogy Hodgkin-limfómám van, így visszavonulok a futballtól

– írta a közösségi médiában a 25 éves sportoló. Moreau éppen a Saints csapatánál járt orvosi vizsgálaton, amikor fény derült betegségére. A Hodgkin-limfóma egy hermatológiai, a nyirokrendszert érintő rosszindulatú daganatos megbetegedés.

Moreau az elmúlt négy idényt a Las Vegas – korábban Oakland – Raidersben töltötte, a 2022–2023-as kiírás után szabadon igazolhatóvá vált. Betegsége miatt így nem fog aláírni egyetlen csapathoz sem.

teljes bejegyzés

Több milliárd dollárnak kélt lába egy hét alatt

2023. március 21., 07:35 Módosítva: 2023.03.21 13:47
50

Múlt héten elindult az új év a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), röpködtek ismét a dollárszázmilliók a szerződésekre, játékosok tucatjai váltottak klubot vagy vonultak vissza, és új gazdája lett az 1/1-es választási cetlinek is.

És akkor arról nem is szóltunk, hogy a legnagyobb durranás hivatalosan még meg sem történt, de már kész ténynek tekinthető, hogy Aaron Rodgers Green Bayből New Yorkba igazol, hogy elődjéhez, Brett Favre-hoz hasonlóan a Jetset erősítse.

A négy alkalommal a liga legértékesebb játékosának megválasztott irányító egyben a legjobban fizetett játékos a sportágban, elcserélésének kondíciói így azért hosszadalmasabb folyamatokat ölelnek fel.

teljes bejegyzés

A négyszeres MVP Aaron Rodgers a New York Jetsben szeretne játszani

2023. március 15., 23:33 Módosítva: 2023.03.17 08:21
9
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) legértékesebb játékosának négyszer megválasztott Aaron Rodgers a New York Jetsben szeretné folytatni pályafutását. A 39 éves irányító erről egy szerdai rádióműsorban beszélt – írja az MTI.

Az a szándékom, hogy a Jetsben folytatom a pályafutásomat. A Packersnél többször is tudtomra adták, hogy tovább szeretnének lépni. Imádlak, Green Bay, köszönöm. Olyan szomorú vagyok, mint néhányan közületek, de még találkozunk!

– üzent az irányító a csapat vezetőségének és a szurkolóknak is.

teljes bejegyzés

Lángoló autó sofőrjének az életét mentette meg az NFL-játékos

2023. március 7., 12:37 Módosítva: 2023.03.08 08:56
179
Életet mentett K. J. Osborn, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Minnesota Vikings játékosa. A 25 éves elkapó három segítő társával együtt egy lángoló autó mozgásképtelen sofőrjét menekítette ki a járműből.

K. J. Osborn egy podcastben mesélt a történtekről, és elmondta: sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen szituációban találja magát. A Vikings játékosa éppen egy Uberben utazott Austinban, amikor arra lett figyelmes, hogy egy másik jármű egy hídnak ütközött. 

teljes bejegyzés

Eldőlt az első dominó Amerikában, 150 millió dolláros egyezség született

2023. március 6., 21:06 Módosítva: 2023.03.07 10:57
4
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints megállapodott a Las Vegas Raiderstől távozó Derek Carr-ral.

A március 28-án a 32. születésnapját ünneplő irányító a 2014-es játékosbörze 2. körében került az akkor még oaklandi Fosztogatókhoz, kilenc idénye alatt 35 222 yardot és 217 TD-t passzolt, összesen négyszer hívták meg a Pro Bowlra.

teljes bejegyzés

Már nem Tom Bradyé az NFL történetének legértékesebb meze

2023. március 2., 15:24 Módosítva: 2023.03.02 22:56
2
Egy árverésen rekordot jelentő 1,212 millió dollárért (427 millió forint) kelt el az a mez, amelyet Joe Montana, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő San Francisco 49ers legendás irányítója két megnyert Super Bowlon is viselt.

Az ESPN beszámolója szerint az eddigi csúcsot Tom Brady tartotta, akinek a 2021-es nagydöntőben viselt mezéért – ekkor már a Tampa Bay Buccaneers játékosa volt – tavaly januárban 480 ezer dollárt (169 millió forintot) fizettek.

teljes bejegyzés

Csak a harmadik legnézettebb tv-műsor volt az idei Super Bowl

2023. február 14., 10:55 Módosítva: 2023.02.15 06:17
20
Az Egyesült Államokban minden idők harmadik legnézettebb televíziós műsora lett a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntője, az 57. Super Bowl.

A Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles vasárnapi összecsapását 113 millióan követték figyelemmel, a rekordot így továbbra is a New England Patriots és a Seattle Seahawks 2015-ös összecsapása tartja, amelyet 114,442 millióan láttak. A második helyen is maradt egy Patriots-döntő, az Atlanta Falcons elleni 2017-es drámai csatát – amelyet a New England 283-as hátrányból fordított meg az első és mindeddig utolsó hosszabbításba torkolló Super Bowlon  113,668 millióan követték.

teljes bejegyzés

Rihanna nélkül egy történelmi fordítással kevesebb lenne a sportvilág

2023. február 13., 17:23 Módosítva: 2023.02.16 18:58
26
Lejátszották Amerika legjobban várt 2023-as eseményét – kibeszéltük.

Mahomesnak volt egy labdája, és megoldotta. Szenzációs második félidőt produkált a Kansas City Chiefs a Philadelphia Eagles ellen, és egy mezőnygóllal a végén be is húzta a Super Bowl-győzelmet. Hogyan segített Rihanna a Chiefsnek a történelmi fordításban? Mi volt az NFL-nagydöntő kellemes meglepetése, és mi okozta a legnagyobb csalódást? Új dinasztia küszöbén a liga? Antalics Ádámmal, Borbély Lászlóval és Palotai Barnabással beszéltük ki a hétfő hajnal eseményeit.

teljes bejegyzés

Óriási fordulat után az utolsó másodpercek döntöttek Amerika legjobban várt estéjén

2023. február 13., 04:34 Módosítva: 2023.02.13 20:38
77
A Kansas City Chiefs nyerte meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2022-es idényét, miután a fináléban 38–35-re legyőzte a Philadelphia Eaglest az arizonai Glendale-ben. Az 57. Super Bowl legértékesebb játékosának a három TD-passzt kiosztó Patrick Mahomest választották meg.

Meg lehet-e törni a legjobbak átkát?

A Kansas City Chiefs története harmadik, a Philadelphia Eagles a második Super Bowl-győzelmére készült, de egyik félnek sem kellett túlságosan hosszú időszakra visszaemlékeznie a legutóbbi siker óta, hiszen az Eagles a 2017-es, a Chiefs a 2019-es idény végén lett a liga ura.

Amire viszont Patrick Mahomes készült, arra az évezredben még nem volt példa. Nevezetesen, hogy a liga regnáló MVP-jeként bajnoki címet ünnepelhessen együttesével.

Legutóbb Kurt Warnernek (1999) sikerült ez, azóta az alapszakasz legértékesebb játékosa kilencszer jutott el a Super Bowlba, kilenc vereséget szenvedve!

A lista amúgy nem tartalmaz rossz neveket, Kurt Warner (2001), Rich Gannon (2002), Shaun Alexander (2005), Tom Brady (2007 és 2017), Peyton Manning (2009 és 2013), Cam Newton (2015) és Matt Ryan (2016) volt egy lépésre attól, hogy az alapszakasz legjobbjaként bajnoki címet is ünnepelhessen.

A fő kérdés tehát ismert volt a meccs előtt: megtörik-e a legjobbak átka?

teljes bejegyzés

Ha a végén Mahomes a győzelemért támadhat, a Chiefs lesz a bajnok

2023. február 12., 12:50 Módosítva: 2023.02.13 12:39
34

Jön az Egyesült Államok legjobban várt televíziós eseménye, az 57. Super Bowl. Magyar idő szerint hétfő hajnalban a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs csap össze a világbajnoki címmel egyenértékűen kezelt gyűrűkért. Miért pikáns ez az összecsapás, mi dönthet egyik vagy másik fél javára? Ezekről és a személyes kötődésekről is beszélünk a Sportcast Extra NFL-nagydöntőt felvezető epizódjában.

teljes bejegyzés

Mahomes arra készül, ami még Bradynek sem sikerült

2023. február 12., 06:01 Módosítva: 2023.02.13 05:58
12
Eljött a nap, amelyre egész Amerika, na meg persze picit mi is vártunk: magyar idő szerint 0.30-kor összecsap egymással a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs az 57. Super Bowlban. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntője előtt a két csapat útját, erősségeiket és gyengéiket is megvizsgáltuk.

Elmegy a liga egyik legjobbja? Nem gond!

A Kansas City Chiefs Patrick Mahomes első, kezdő évétől számítva mindig eljutott legalább a konferenciadöntőig, tavaly speciel ott hosszabbításban alulmaradt, így nem lett meg egyhuzamban a harmadik Super Bowl-szereplés, de azért látható, hogy a liga egyik szuperhatalmáról beszélhettünk az együttes esetében.

Az új idényre több változás is bekövetkezett, a Bengals elleni konferenciadöntőben kezdő védelemből Melvin Ingram (irányítósiettető), Jarran Reed (védőfalember), Tyrann Mathieu (söprögető) és Charvarius Ward (cornerback) szerződése is lejárt, Anthony Hitchenst pedig kivágta a gárda, de a legnagyobb érvágásnak még így is az tűnt, amikor a liga talán leggyorsabb elkapója, Tyreek Hill távozott a támadósorból.

A Miamitól érkezett első, második és negyedik kört jól használták fel a játékosbörzén, a Trent McDuffie (cornerback) és George Karlaftisz (irányítósiettető) is hamar alapember lett, a piacról érkező Justin Reid stabilan tartotta a safetyposztot, a támadóknál pedig a Hill és Travis Kelce központú felfogás helyett érkezett a több opciós felhozatal, JuJu Smith-Schuster 933, Marquez Valdes-Scantling 687 yarddal zárta az alapszakaszt (ráadásul az idény közben jött még a Giants korábbi első köröse, Kadarius Toney is), Patrick Mahomes pedig 5250 yardig jutott – elmondható tehát, nemhogy össze nem esett, hanem még javult is a támadójáték.

teljes bejegyzés

Két zseni, aki millióknak ad reményt

2023. február 11., 12:39 Módosítva: 2023.02.12 12:39
66
Magyar idő szerint február 13-án hajnalban, 0.30-kor útjára indul a labda az 57. Super Bowlon, ahol a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles csap össze egymással. A mérkőzés előtt természetesen a két irányító, Patrick Mahomes és Jalen Hurts körül van a legnagyobb felhajtás, ezért a következőkben megnézzük, melyikük felé billenhet el a mérleg nyelve a döntőben.

Elterjedt közhely a szurkolók és a szakértők körében, hogy az amerikai futball egy irányítócentrikus sportág, ahol minden (a playbooktól kezdve a játékostársakig, extrém esetben az edzői stáb is) egy ember köré épül. Ez részben igaz, hiszen egy csapat életében meghatározó szerepet tölt be az irányító, akin győzelmek, bajnoki címek múlnak, a mondás azonban itt is igaz: egy fecske nem csinál nyarat. A sikerhez olyan csapattársakra is szükség van, akik a labda mindkét oldalán kiemelkedőt tudnak nyújtani, ez pedig adott Philadelphiában és Kansas Cityben is. Joggal feltételezzük tehát, hogy a fő kérdés az lesz az 57. Super Bowlon, Patrick Mahomes vagy Jalen Hurts zsenije érvényesül-e jobban. 

Millióknak adhatnak reményt

Történjék bármi az 57. Super Bowlon, egy dolog biztos: történelmi mérkőzésnek leszünk szemtanúi hétfő hajnalban, a liga történetében ugyanis még soha nem játszott egymás ellen két fekete bőrű irányító a döntőben.

1988-ban, a 22. döntőn szerepelt először afroamerikai irányító, akkor Doug Williams 42–10-es győzelemre vezette a Washington Redskinst a Denver Broncos ellen, remek teljesítményének köszönhetően pedig a legértékesebb játékosnak járó elismerést, az MVP-trófeát is bezsebelte. Érdemes néhány szót szentelni az ő történetének is. Doug Williams ezt a bravúrt egy olyan Washington Redskinsben vitte véghez, ahol a köztudottan rasszista George Preston Marshall volt a klub egykori tulaja, aki nem volt hajlandó fekete játékosokat szerepeltetni csapatában. 1962-ben azonban az Egyesült Államok belügyminisztere, Stewart Udall és az Egyesült Államok főügyésze, Robert F. Kennedy ultimátumot adott Marshallnak: ha nem szerződtet egyetlenegy fekete játékost sem, akkor a kormány visszavonja a Redskins 30 éves bérleti szerződését, így végül kénytelen volt beadni a derekát. Vissza a jelenbe!

teljes bejegyzés

Mindenki megkönnyezte a halálból visszatérő NFL-játékos beszédét

2023. február 10., 10:54 Módosítva: 2023.02.10 13:49
7
Január elején Damar Hamlin egy ütközést követően kapott szívrohamot a Cincinnati Bengals – Buffalo Bills-mérkőzésen. Többször újra kellett éleszteni, majd kórházban mesterséges kómában tartották kritikus állapotban. Hamlin most egy megindító beszéddel köszönte meg mindenkinek a munkáját, aki megmentette az életét.

Az NFL Honors ünnepségének legérzelmesebb pillanata biztosan az volt, amikor Damar Hamlin, a Buffalo Bills safetyje, aki a Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen a pálya közepén akár életét is veszthette volna, felidézte az esetet. Az eseményen mindenki könnyes szemmel tapsolt, és álló ovációval köszöntötték a játékost – írja a Marca.

teljes bejegyzés

Patrick Mahomes tükörsimán lett az NFL ura

2023. február 10., 10:27 Módosítva: 2023.02.10 20:43
2
Nincs meglepetés, Patrick Mahomest választották meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legértékesebb játékosának, pályafutása során második alapszakaszbeli MVP-címét szerezte meg.

A Kansas City Chiefs irányítója 5250 yardot és 41 TD-t passzolt, a futásokkal együtt pedig 5614 összyardig jutott, amivel megdöntötte Drew Brees ligarekordját (5562). Mahomes 14–3-as mérleget hozott össze csapatával, amely így az Amerikai konferencia első helyén zárta az alapszakaszt.

A díj bejelentése formalitás volt, hiszen már rögvest az alapszakasz után kiderült, hogy döbbenetes fölénnyel ő lett az álomcsapat irányítója, az 50 újságírói szavazatból 49-et begyűjtve, és mivel ugyanazok és ugyanakkor szavaztak az MVP-címről is, továbbá más poszton nem volt olyan ember, aki reálisan beleszólhatott volna a versenyből, aligha jelentett meglepetést, hogy az MVP-címet is ő kapta meg. Erre amúgy 48 voksot kapott végül, a Chiefs döntőbeli riválisát irányító Jalen Hurts ugyanúgy egyet, egy újságíró pedig Josh Allent, a Bills játékmesterét vélte a legjobbnak.

teljes bejegyzés

Dacol a válsággal és az inflációval – fél perc több mint 7 millió dollárba kerül!

2023. február 10., 08:26 Módosítva: 2023.02.11 08:31
74
Kevés olyan rendezvény van, amelyen a főműsort kitöltő időszak eseményei is közel akkora (ha nem nagyobb!) érdeklődést generálnak, mint maga az attrakció, de az Egyesült Államok legnézettebb televíziós eseményén ilyennel is találkozhatunk.

Mert bár az ország történetének 31 legnézettebb műsorából 30 is valamelyik Super Bowl volt, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) idényének nagydöntője a meccsen kívül is óriási show.

A szünetben rendezett Halftime Show akkora esemény, hogy sokan csak ezért kapcsolnak a fináléra – idén Rihanna lép fel –, miközben a játékidőt kitöltő reklámok is külön szintet képviselnek.

teljes bejegyzés

A kirúgott edző egykori főnökén, ő pedig korábbi csapatán állhat bosszút

2023. február 9., 07:10 Módosítva: 2023.02.09 15:02
2
Magyar idő szerint hétfőn hajnali fél 1 körül útjára indul a labda a Super Bowl LVII-n. Szakmailag is csemegének ígérkezik a Philadelphia Eagles–Kansas City Chiefs-párosítás, de most más oldalról közelítjük meg a döntőt. Edzőbosszú, testvérpárharc, két hónapja még munkanélküli játékos és két gimnáziumi csapattárs is szerepel összeállításunkban.

Amikor egy bajnokság döntőjéhez érkezünk, a független szurkoló előtt több út nyílik meg:

  • nem drukkol senkinek, csak szeretne egy jó meccset
  • az egyik csapatot sosem szerette, ezért a másiknak szorít
  • bizonyos játékosok és edzők szerinte jobban „megérdemlik” a győzelmet, mint a többiek, ezért feléjük húz.

A Super Bowl esetében még beilleszthetjük a képletbe a Half Time Show-t és a reklámokat, de ezekről egy másik felvezetőnkben esik szó. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy a harmadik ponthoz mutassunk opciókat.

A feladat nem egyszerű, hiszen ez általában olyan személyeknél kerül elő, akik még nem értek fel a csúcsra. Az NFL-ben szinte minden évre jut olyan játékos vagy edző, akik a pályafutásuk alatt nyújtott teljesítményre végre feltehetnék a koronát, ami egyet jelent a bajnoki címmel. 

Idén ez azért is nehéz, mert az elmúlt öt évben a Philadelphia Eagles (2018) és a Kansas City Chiefs (2020) is ünnepelhetett már győzelmet, ezért sok klasszist vagy legendás szakembert már nem fenyegeti az a veszély, hogy gyűrű nélkül megy majd nyugdíjba.

Azt persze tudjuk, hogy micsoda fluktuáció jellemzi az NFL-csapatokat, úgyhogy találunk mindkét együttes keretében olyanok kiválóságokat, akik számára ez lenne a pont az i-n, hiszen a korábbi győzelemből ők még kimaradtak, de előkerültek az úgynevezett feelgood sztorik és különböző érdekességek is, amikkel talán más megvilágításba helyezhetünk bizonyos illetőket a döntő előtt.

teljes bejegyzés

Brady után az NFL újabb korszakos alakja vonult vissza

2023. február 7., 09:19 Módosítva: 2023.02.07 15:12
17

Tom Brady után újabb klasszis intett búcsút a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságnak (NFL), A. J. Green bejelentette, hogy visszavonul.

teljes bejegyzés

Nemcsak az összes rekord, de a szezon legégőbb jelenete is Tom Bradyé lett

2023. február 7., 06:06 Módosítva: 2023.02.07 12:33
10
Egyetlenegy mérkőzés maradt hátra az NFL 2022-es szezonjából, méghozzá a Super Bowl LVII a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles főszereplésével. Ne legyen kétségünk, a döntő is bővelkedni fog szenzációs megmozdulásokban, történelmi mérföldkövekben és sztorikban, akárcsak az idény eddigi része. Megpróbáltuk ezeket összegyűjteni.

Benny Hill Show

Hiába játszanak a világ legjobb amerikaifutballistái az NFL-ben, előfordul némi rövidzárlat és ügyetlenség, még azokkal is, akik aztán tényleg a királyok királyai. Lehet, hogy a Miami Dolphins puntere, Thomas Morstead csak nemrég találkozott Mark Sanchez ikonikus butt fumble-jével, más magyarázatot nem találunk arra, miért is rúgta fenékbe a labdával saját csapattársát, Trent Sherfieldet.

Szerencséjére a Dolphins kibekkelte a maradék másfél percet és behúzta a Buffalo Bills elleni csoportrangadót.

Nyugodtan bekészíthetjük a Benny Hill Show örökzöld muzsikáját a következő videó alá is, pedig a főszereplő nem más, mint Tom Brady. Azt már az öt évvel ezelőtti Super Bowlban is láthattuk, hogy minden idők legnagyszerűbb irányítójának nem lesz az az útja, mint mondjuk Julian Edelmannek, azaz sosem fog elkapóvá válni QB-ből.

Tampa Bayben sem igazán ízlett neki ez a ritka szerepkör, úgyhogy a Leonard Fournette-passzból induló játék vége nem is lehetett más, mint egy interception Tariq Woolentől.

Brady próbálta menteni a menthetőt és felrúgta gyorsan a védőt, még mielőtt megiramodhatott volna a tojással. Lehet, hogy a német gyep zavarta meg.

teljes bejegyzés

36 millió forint egy üveg homokért? Záporoznak érte az ajánlatok

2023. február 4., 16:39 Módosítva: 2023.02.04 19:58
20
A napokban jelentette be Tom Brady, a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers irányítója, hogy 23 év után végleg visszavonul. Egy szurkoló azonban igyekszik hasznot húzni az egész Amerikát megrázó hírből, és árverésre bocsátotta annak a strandnak együvegnyi homokját, ahol az irányító legenda visszavonulós videója készült.

Az Index is beszámolt arról a hírről, ami talán nem lepte meg a sportvilágot, de annál fájóbban érte, nevezetesen hogy a 45 éves Tom Brady végleg visszavonult 23 év után. Nem meglepő módon minden, Bradyhez köthető emléktárgy felértékelődött a bejelentése után, így annak a homoknak az ára is, amin ülve közölte a világgal, hogy nem folytatja tovább amerikaifutball-pályafutását.

Az egyik szurkoló ugyanis lement arra a tengerpartra, ahol a visszavonulási videóját elkészítette a New England Patriots és a Tampa Bay Buccaneers legendás irányítója, és a strand területéről  mert egy üveg homokot,  amit utána az eBayen bocsátott licitre.

Az árverés február 12-ig tart, és jelenleg (szombat délután fél 3-kor) 99 900 dollárnál, azaz az oldal számításai szerint nagyjából 36 millió forintnál tart a licit. Eddig összesen 124 ajánlat érkezett az üvegre és annak tartalmára.

teljes bejegyzés

Újra szerződtetné a New England a visszavonuló Tom Bradyt

2023. február 3., 09:37 Módosítva: 2023.02.03 19:13
9
A New England Patriots tulajdonosa azt szeretné, ha hivatalosan a klubja játékosaként vonulna vissza Tom Brady, a profi amerikaifutball-liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka.

A 45 éves legendás irányító szerdán jelentette be, hogy végleg felhagy a játékkal, utolsó három szezonjában a Tampa Bay Buccaneerst erősítette. Robert Kraft, a Patriots első embere ugyanakkor jelezte, szeretné, ha Brady hivatalosan a New Englandből vonulna vissza, amelyben 2001 és 2019 között játszott.

Nem csak én szeretném ezt, a szurkolóink is kiállnak mellette, ő mindig Hazafi marad. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy visszahozzuk őt. Szeretnénk megtalálni a módját, hogy tiszteleghessünk előtte. Őt olyan megbecsülés és szeretet veszi körül itt, mint egyetlen másik sportolót sem, pedig volt néhány nagyszerű klasszisunk

– nyilatkozott a 81 esztendős Kraft.

teljes bejegyzés

Gisele Bündchen úgy üzent Tom Bradynek, ahogy nagyon kevés exfeleség tenné

2023. február 2., 14:52 Módosítva: 2023.02.03 14:52
75
A korábbi brazil szupermodell, Gisele Bündchen is üzent visszavonulását bejelentő exférjének, Tom Bradynek.

Mint ismert, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) egyedülálló módon hétszer is Super Bowl-győztes klasszis 23 idényt követően jelentette be, hogy felhagy a játékkal. 

teljes bejegyzés

Tom Brady könnyek között jelentette be: végleg visszavonul

2023. február 1., 14:35 Módosítva: 2023.02.02 11:28
241
Tom Brady hétszeres Super Bowl-bajnok, amerikai futballirányító a közösségi médiában jelentette be: végleg visszavonul az élsporttól.

A 45 éves irányítóval kapcsolatban majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt láttak napvilágot hírek visszavonulásáról, azonban ezt később Brady maga cáfolta, és a jelenleg zajló szezonban is pályára lépett csapatában, a Tampa Bay Buccaneersben.

teljes bejegyzés

Elképesztő küzdés, elszakadt szalaggal játszott a döntőben

2023. január 31., 09:44 Módosítva: 2023.01.31 14:06
3
Amerikai beszámolók szerint a profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő San Francisco 49ers irányítója, Brock Purdy könyöksérülése miatt legalább fél évre kidőlt.

A játékosbörze utolsó választási jogával elkelt újonc berobbanása volt az idény egyik nagy sztorija, a Nemzeti főcsoport döntőjéig vezette a kaliforniai együttest, ott azonban hamar megsérült. 

teljes bejegyzés

Senki sem tudja, mit hozhat a hétvége, amit egész Amerika várt

2023. január 29., 08:41 Módosítva: 2023.01.30 06:18
1
Utolsó előtti lépcsőfokához érkezett a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2022–2023-as idénye, vasárnap este és hétfő hajnalban a konferenciák döntőjével kialakul az 57. Super Bowl párosítása.

Hogy mennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok, azt tökéletesen leírják a fogadóirodák, hiszen egyik csapat végső sikerére sincs 3,40-szeresnél kisebb (Philadelphia Eagles), de 4,20-szorosnál nagyobb (San Francisco 49ers) odds sem, vagyis tényleg kb. bárki befuthat végső győztesnek!

NFL 2022, RÁJÁTSZÁS
KONFERENCIADÖNTŐ
NEMZETI FŐCSOPORT
21.00: Philadelphia Eagles (15–3, 1.)–San Francisco 49ers (15–4, 2.)
AMERIKAI FŐCSOPORT
0.30: Kansas City Chiefs (15–3, 1.)–Cincinnati Bengals (14–4, 3.) 
Az Aréna4 mindkét meccset élőben közvetíti!

teljes bejegyzés

Rovatok