Index Vakbarát Hírportál

Oaklandben maradna a Raiders

2012. április 23., 15:33 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Az Oakland Raiders tulajdonosa, Mark Davis örömmel maradna a csapattal abban a városban, amely már 1995 óta szolgál otthonukként. A klub deficites anyagi helyzete ugyanakkor megoldásra vár, valamint egy új stadion sem ártana. A szituáció nem tűnik reménytelennek, legalábbis Davis Inside Bay Areanak adott nyilatkozata szerint. 

A tulajdonos, aki közel negyven év után örökölte meg a klubot tavaly elhunyt apjától, Al Davistól, a közelmúltban végre biztató megbeszéléseket folytatott egy Oaklandet képviselő csoporttal, így a megoldás lassan ugyan, de kezd körvonalazódni. A város már korábban nyilvánosságra hozta Coliseum Complex-projekt terveit, melynek keretében nem csak a Raiders, hanem az Atlethics baseball-csapat, valamint a helyi NBA-klub, a Golden State Warriors is új otthont kapna a vízparton. A beruházást segíti, hogy az adott terület már eleve a város birtokában van.  

A Raiders jelenleg az Athleticsszel közösen használja az 1966-ban átadott O.co Coliseumot, a pálya talaja pedig ezt alaposan megsínyli, plusz a Davis több bérletesről áhítozik, így a megoldás mindkét félnek ideális lenne. Felmerült annak ötlete is, hogy a 49ersszel együtt használják majd a 2014-re elkészülő Santa Clara-i komplexumot, valamint Los Angeles is szóba került, ahol szintén új stadion épül, s örömmel látnák valamelyik NFL-es franchise-t. Davis tagadta, hogy Los Angelesben kilincselne, a Santa Clara-i megoldást pedig ugyan nem zárta ki, de a dolgok jelenlegi állása szerint leginkább a maradás mellett szavazna a tulajdonos, aki hamarosan ismét találkozik a város kéviselőivel, hogy folytassák a tárgyalásokat.   

 

A Jets cheerleadereit már a Tebowingra tanítják

2012. április 23., 08:57 Módosítva: 2015.04.29 17:01

 

A Tebow-láz New Yorkban is egyre súlyosabb méreteket ölt, a Fox Sports jelentése szerint a Jets leendő cheerleadereivel már a quarterback védjegyévé vált Tebowingot gyakoroltatják.  

Tegnap mintegy háromszáz jelentkezőt teszteltek le a Metlife Stadiumban, akik a klub Jets Flight Crew nevet viselő cheerleader-csoportját szeretnék erősíteni a jövőben. Ahogy az a NY Daily News mellékelt képe is mutatja, a hölgyek egyik feladata az volt, hogy a korábban már mémként is több kört futó mozdulatot imitálják. 

A cheerleader-aspiránsok természetesen gerjednek a Jets frissen igazolt irányítójára, néhány a leendő férjét látja benne, másik pedig a szüzességét találják igazán vonzónak. Kommentár helyett inkább nézzük meg a lányokat akcióban.

Napi gyors - draft láz

2012. április 23., 08:37 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Cromartie házát elveheti a bank

2012. április 22., 10:57 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A TMZ hírportál információi szerint komoly bajban van a New York Jets cornerbackje, Antonio Cromartie. A Bank Of NY ugyanis pert fontolgat a játékos ellen, aki 2006-ban jelzálogkölcsönt vett fel, hogy házat vehessen a floridai Tallhassee-ben. A bank szóvivői szerint azonban Cromartie 2010-től kezdődően nem törlesztette a hitelt, így a Bank Of NY most peres úton kívánja a fedezetül szolgáló ingatlant megkapni, plusz kényszeríteni a játékost, hogy egy összegben fizesse be a tartozását. Cromartie mindeddig nem válaszolt a TMZ megkeresésére. 

A dolog érdekessége, hogy a 2006-ban a San Diego Chargers színeiben NFL-pályafutását megkezdő Cromartie-nak vélhetően nincsenek anyagi gondjai, hiszen épp tavaly írt alá egy négyéves szerződést a Jetsszel, amely négy évre és 32 millió dollárra szól. Igaz, a játékosnak ebből rengeteg éhes szájat kell betömnie, hiszen nyolc anyától eddig tíz gyermeke van, ráadásul feleségével, Terricka Casonnel júliusra ikreket várnak. 

Cam Newton Madden-párbajra hívta ki Megatront

2012. április 22., 09:59 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Cam Newton, a Carolina Panthers irányítója minden követ megmozgat azért, hogy ő legyen a következő Madden NFL borítóján. A szavazások után már csak ő, és a Megatron becenéven emlegetett Calvin Johnson, a Detroit Lions wide receivere maradt bent a borítóra esélyes játékosok közt, és Newton most minden követ megmozgat azért, hogy ő legyen a kiválasztott. "Egy igazi játékos kell a borítóra, és én az vagyok!" - mondta az irányító, aki hozzátette: azért olyan fontos neki, hogy ő legyen a tizenharmadik Madden arca, mert ő maga is óriási fanatikusa a játéknak. Ez utóbbit ezzel a hétperces kampányvideóval is bizonyította, amiben többek közt Megatront is kihívta egy Madden-meccsre.

A játékosokat védi a szakszervezet a Saints-botrányban

2012. április 21., 14:13 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Az NFL a héten hozta volna nyilvánosságra azoknak a New Orleans Saints játékosoknak a nevét, akik érintettek a klub Bounty-botrányában, erre azonban több okból kifolyólag nem került sor az előzetesen kijelölt pénteki napon. Egyrészt, a liga főbiztosa, Roger Goodell Minnesotában volt, hogy közbenjárjon a Vikings új stadionjának ügyében, másrészt az NFL-alelnöke, Jeff Pash szerint a játékos-szakszervezet az érintett sportolókat igyekszik védeni, írja a CBS. 

Pash elmondta, ez már csak azért is szerencsétlen, mert azok a játékosok, akik megsérültek, vagy megsérülhettek volna a fejpénzek következtében, ugyanúgy a szakszervezet tagjai, mint azok, akik a szabályok ellen vétettek. Az alelnök igyekezett leszögezni, a nyomozás alapján nincs bizonyíték arra, hogy a Saints mellett más klub üzemeltetett volna hasonló rendszert, holott korábban voltak olyan szóbeszédek, melyek szerint a botrány központi figurája, Gregg Williams pályafutásának korábbi állomásain is külön motiválta játékosait az ellenfél kiütésére. 

Az elhangzottakra George Atallah reagált az NFLPA részéről, világossá téve, hogy a játékosok védelme és a fair-eljárás biztosítása ugyanúgy hatáskörükhöz tartozik. Véleménye szerint, ha a liga illetékesei több információval látták volna el a szakszervezetet a nyomozás során, akkor ők is könnyebb helyzetben lennének, s valószínűleg jobban tudnának együttműködni. 

A Bounty-gate felgöngyölítése tehát folytatódik, Pash szerint az edzők mellett a játékosokat is mindenképp felelősségre kell vonni, a döntés pedig akár már a jövő héten megszülethet. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, az, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az érintettek nevét, szintén kényes téma. Pont a következő héten rendezik ugyanis az idei a draftot, a ceremóniába pedig csúnyán belerondíthatna a botrány újabb fejleménye, ugyanakkor a Saintsnek nem ártana tudni még a kiválasztás előtt, hogy hány játékosát fogják elmeszelni.

Márciusban egyébként már büntetett az ügyben a liga, akkor az alapot üzemeltető Gregg Williamset meghatározatlan időre felfüggesztették, a Saints vezetőedzőjét, Sean Paytont egy évre eltiltották fizetés nélkül, segédedzőjét Joe Vittet hat, a klub igazgatóját Mickey Loomist pedig nyolc meccsre tiltották el. Emellett a klubnak ötszázezer dolláros büntetést kellett fizetnie. 

Griffinnek erőt adnak a köpködők

2012. április 21., 12:15 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Amióta biztossá vált, hogy Andrew Luck lesz a Colts első számú választottja a jövő heti drafton, többen előszeretettel rúgnak bele a második draft-pick várományos Robert Griffin III-be

Előbb egy milwaukee-i lap újságírója idézett több, magát megnevezni nem kívánó megfigyelőt, akik szerint az irányító önző és nem tiszteli az embereket maga körül, majd a tavaly másodikként draftolt Von Miller idézte fel élményeit a Heisman-trófea győztes quarterbackkel kapcsolatban a ProFootballWeeklynek. Miller még a Texas A&M védőjeként került szembe Grifinnel: "Tehetségesnek tartom, de ha egy meccs során többször meggyötrik, akkor elveszíti a kedvét. Futni és dobni is tud, de nem egy Michael Vick, vagy Cam Newton kaliberű játékos" - mondott véleményt a Broncos linebackere, aki azért hozzátette, reméli, a pályán majd megcáfolja ezeket a kritikákat az érintett. Tavaly ilyenkor egyébként a Panthers által elsőként draftolt Cam Newton is savazták bőven, aztán első szezonbeli teljesítménye elhallgattatta a kritikusokat. 

Griffin twitterén annyit reagált, hogy családja, s az általa képviselt értékek erőt adnak neki, a kételkedők pedig csak további tüzelik őt. A Baylor irányítóját jó eséllyel a Washington Redskins mezében láthatjuk majd az ősztől.

Napi gyors - magyarok a Patriots honlapján

2012. április 21., 10:24 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Nem gerjed a Falcons a Hard Knocks-szereplésre

2012. április 20., 20:34 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Az Atlanta Journal Constitution információi szerint az Atlanta Falconst kereste meg idén a HBO azzal az ajánlattal, hogy a csapatról forgatnák a 2012-es Hard Knocks-évadot, amely évente egy-egy NFL-csapat felkészülését mutatja be, kezdve az edzőtábortól, egyenesen a preseason-meccsekig. A lap információi szerint a Falcons vezérkara nem bólintott rá azonnal az ajánlatra, hanem még vacillálnak.

"Ebben a pillanatban nem tudok konkrétumot mondani a dologgal kapcsolatban" - nyilatkozta a lapnak Thomas Dimitroff, az Atlanta Falcons igazgatója. "Természetesen óriási megtiszteltetés, hiszen mindannyian néztük a sorozatot az elmúlt években, és azt kell hogy mondjam, hogy személy szerint nagy rajongója vagyok" - tette hozzá Dimitroff, aki azt is elárulta: átgondolják az ajánlatot, de nem kifejezett céluk jelen lenni a tévében, inkább a minél jobb szereplésre koncentrálnak.

A Hard Knocks eddig hat évadot ért meg: 2001-ben a Baltimore Ravensszel debütált, rá egy évre pedig a Dallas Cowboys volt a főszereplő. Öt év szünet után 2007-ben a Kansas City Chiefs, 2008-ban ismét a Dallas Cowboys, 2009-ben a Cincinnati Bengals, 2010-ben pedig a New York Jets felkészülési időszakát követték végig a HBO operatőrei, míg tavaly a lockout miatt egy csapat sem vállalta a szereplést. A sorozat az Egyesült Államokban komoly sikereket ért el, főleg az utolsó évadban, ebben pedig nem csekély szerepe volt a Jets nagypofájú és hihetetlenül szórakoztató vezetőedzőjének, Rex Ryannek. A Jets egyébként idén már jelezte a HBO-nak, hogy szívesen szerepelnének újra, ami nem is feltétlenül lenne nagy melléfogás, hiszen Tim Tebow Jets-beli jelenléte valószínűleg százezreket ültetne a képernyő elé a levesen túl. 

Elkezdődtek az új 49ers stadion munkálatai

2012. április 20., 09:34 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A tegnap esti ceremóniával hivatalosan is elkezdődtek a San Francisco 49ers új stadionjának munkálatai a kaliforniai Santa Claraban. Az eseményre összegyűlt háromezer rajongót a klub vezetője Jed York köszöntötte "új vasárnapi otthonukban", ami reményei szerint a 2014-es szezontól már rendelkezésre is áll majd. A 2014-es átadás már csak azért is lenne ideális, mert így 2016-ban otthont adhatna a Super Bowlnak a létesítmény. A hatályos szabályok szerint a kluboknak két teljes szezont kell lezavarniuk új helyszínükön, mielőtt a döntő megrendezésére pályázhatnának. 

Az 1.2 milliárdos beruházásból egy 68.500 néző befogadására alkalmas stadion fog épülni, közel százötven luxuspáhollyal, ezerkétszáz négyzetméteres mérettel bíró HD kijelzővel és negyvenezer parkolóhellyel a komplexum körül. A létesítmény amerikai foci mellett motokrossz-versenyek, focimeccsek és koncertek megrendezésére is alkalmas lesz, de egy komplett bevásárlóközpontot is felhúznak az északnyugati sarokban.

A 49ers jelenlegi stadionja, a Candlestick Park 1971 óta látja vendégül a csapatot, mára azonban alaposan lelakták, egyes vélemények szerint a liga egyik leglepukkantabb helyszíne. Emlékezhetünk, a múlt szezonban a Pittsburgh Steelers elleni meccs előtt és alatt is akadtak áramellátási problémák a stadionban. 

Vince Wilfork és a puhapöcs irányítók

2012. április 20., 09:32 Módosítva: 2015.04.29 17:01

 

Vince Wilfork nagyon elemében volt a New England Patriots minap megrendezett rajongói találkozóján, a védőjátékosnak több téma kapcsán is alkalma nyílt arra, hogy kifejtse véleményét, a hallgatóság és a sajtó legnagyobb örömére, jelentette a Boston Herald. 

A nose tackle-nek például pontos elképzelései vannak azzal kapcsolatban, hogy mit változtatna magán a játékon: Egészen biztosan megszabadulnék bizonyos büntetésfajtáktól...jól ellenék nélkülük. Ott vannak az évente harmincmillió dollárt kereső quarterbackek, akikhez hozzá sem érhetsz. Ugyanakkor engem, mint védőjátékost feltarthatnak, mialatt egy másik ellenfél lecsonkolja a lábamat és még meg sem védhetem magam. Azt hiszem ez a legfőbb dolog, amin változtatnék, hogy alaposan meg lehessen dolgozni az irányítókat - mesélt bánatáról Wilfork, majd hozzátette a quarterbackek amúgy is puhapöcsök.

A találkozón az is kiderült, hogy Wilfornak nincsenek meccs előtti rituáléi, ő általában békés falatozgatással készül az összecsapásokra. Az interceptionöket pedig sokkal többre értékeli, mint a sacket: Néhány ember imád sackelni, de én nem ilyen vagyok: adjátok ide nekem a labdát!

A New England Patriots draft-célpontjait illetően nem akart találgatásokba bocsátkozni, mint elmondta, feleségével már évek óta fogadásokat kötnek annak kapcsán, hogy kit fog draftolni a csapat, de eddig egyetlen dollárt sem nyertek. Ha rajta múlna, akkor mindig védőjátékosokat igazolnának. 

Napi gyors - vissza 1932-be

2012. április 20., 09:06 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Tebow már a harmadik fordulóban kezdő lehet?

2012. április 19., 22:19 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A dolgok jelenlegi állása szerint Mark Sanchezzel a kezdőben megy majd neki az új szezonnak a New York Jets, a klubbal az utolsó pillanatban hosszabbító irányító pozíciója viszont egyáltalán nem biztos. Egyes vélemények szerint néhány fordulón belül könnyen a pálya szélén találhatja magát az elmúlt szezonban felemás teljesítményt nyújtó játékos.

Michel Irvin, a Hall of Fame-be beválasztott korábbi wide receiver, az NFL Network szakértője úgy véli, Sancheznek már az elejétől kezdve bombaformában kell játszania. Amennyiben a Chiefs elleni szezonnyitón, majd a második fordulóban a Steelers ellen nem produkál maradandót, úgy a harmadik héten akár már kezdő is lehet Tim Tebow

Sanchez márciusban hosszabbította meg szerződését a New York Jetsszel, öt év alatt ötvennyolcmillió dollárt visz majd haza. Sokan kiborultak New Yorkban aznap este. 

A Colts már tudja, de nem árulja el

2012. április 19., 09:59 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Megszületett a nagy döntés, az Indianapolis Colts vezetősége már tudja, hogy kit fognak választani a jövő heti drafton. A dolog hírértéke itt nagyjából véget is ér, mivel a No. 1 draft személyének kilétéről az illetékesek nem kívánnak nyilatkozni a nagy eseményig, meglepetés viszont csak abban az esetben születne, ha nem Andrew Luck lenne a befutó. 

Habár Chuck Pagano-ék Robert Griffin pro day-es teljesítményét is alaposan felderítették, a játékos ügynökének tanácsára személyesen egyszer sem vizitált a csapatnál. Andrew Luck ezzel szemben edzésre és egy ismerkedős csevejre is elutazott Indanapolisba, de a Stanford quarterbackjének ügyeit egyengető Will Willson nem kívánt nyilatkozni azt illetően, hogy folytattak-e tárgyalásokat a Colts vezetőségével, s ugyanígy tett a klub general managere, Ryan Grigson is.

Az Indianapolis Colts egyébként tizennégy év után választhat ismét elsőként a drafton, akkor egy bizonyos Peyton Manning szerződtetését jelentették be.

Napi gyors - problem child

2012. április 19., 09:06 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Tim Tebow a világ egyik legbefolyásosabb embere

2012. április 18., 18:03 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A Denver Broncos ugyan megszabadult tőle, a TIME szerint azonban a világ száz legbefolyásosabb emberének egyike. Igen, Tim Tebow-ról van szó, aki a magazin impozáns listáján az egyetlen amerikai focistaként képviseli a sportágat. Az összesítés hat sportolót vonultat fel, köztük az az NBA-be a jelenlegi szezonban berobbant Jeremy Lint, kinek Tebow-t méltató szavait idézi a lap

"Tim Tebow játékát nézve számos dolog feltűnhet a személyiségével kapcsolatban. Kiváló vezető, akiben csapattársai bíznak és tisztelik, nagyszerű versenyszellemmel rendelkezik és a hozzáállása is példaértékű." - magasztalta a huszonnégy éves quarterbacket a New York Knicks kosarasa, aki egyébként februárban már elmondta, Tebow inspirációt jelent számára.

A két sportoló mostantól gyakrabban is összefuthat, hiszen a Denver Broncos korábbi irányítója a következő szezontól a New York Jetsbe próbálja majd beverekedni magát. 

Memóriazavaroktól tart a veterán center

2012. április 18., 15:41 Módosítva: 2015.04.29 17:01

A Detroit Lionst erősítő Dominic Raiola felkészült arra, hogy átmeneti memóriazavarokkal küzd majd karrierje befejezte után a meccsek során elszenvedett ütközések következtében. Az NFL-ben eddig tizenegy évet lehúzó center elmondta, a játékosok tudják, hogy mire vállalkoztak, amikor a profiligába szerződtek, éppen ezért a maradandó károsodásokkal is ugyanúgy számolni kell. A centert egyáltalán nem zavarja ez a kockázat, realistán látja a dolgokat, s biztosra veszi, hogy ezek a memóriagondok előbb-utóbb nála is jelentkezni fognak. Az egész azonban így is megéri, amerikai focistának lenni a világ legjobb állása, nem cserélnék senkivel, örömet okoz a játék – indokolt az ESPN-nek a sportoló.

A denveriek embere tehát tisztában van és érti ezeket a kockázatokat, éppen ezért pereskedni sem szeretne az NFL-lel az esetleges egészségügyi problémák miatt a későbbiekben. Nem úgy az a négy korábbi játékos (köztük az egykoron pont a Lionst erősítő Lomas Brown), akik hétfőn perelték be a ligát, azt állítva, hogy a szabályok és az előírások nem védték meg őket az agyrázkódásoktól, sérülésektől, továbbá nem tájékoztatták őket a veszélyekről. Az ügyben az NFL szóvívője, Brian McCarthy is megszólalt, nyilatkozata szerint teljesen megalapozatlan azt állítani, hogy a liga szándékosan félrevezette volna a játékosokat a kockázatokat illetően.

 

A harminchárom éves Raiola véleménye szerint az ilyen perekben a pénz is szerepet játszhat, hiszen a mai játékosok jóval többet tesznek zsebre elődeiknél.  

 

49ers-Packers és Steelers-Broncos az első fordulóban

2012. április 18., 13:23 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Tegnap este hivatalosan is kihirdették a 2012-es NFL szezon menetrendjét, rögtön az első fordulóban izgalmas összecsapásokra és rangadókra van kilátás. A szezonnyitón a Super Bowl-győztes New York Giants a Dallas Cowboysszal találkozik a MetlLife Stadionban szeptember 5-én, szerdán. A nagy menet idén tehát egy nappal korábban kezdődik, ennek oka, hogy Obama elnök másnap a Demokrata Konvención az esti órákban tartja beszédét.  

Vasárnap kora este hattól nyolc mérkőzést rendeznek. A Chicago Bears fogadja az új irányítóval, vélhetően Andrew Luckkal felálló Indianapolis Coltsot, a legutóbbi Super Bowlt elveszítő New England Patriots pedig a Tennessee Titanshoz látogat. Az este tízes találkozók közül kiemelkedik a San Francisco 49ers és a Green Bay Packers összecsapása: a nyugati parti csapat nagyon jól erősített a szabadpiacon, a Packers pedig annak ellenére, hogy a New York Giants ellen alulmaradt a rájátszásban, továbbra is az egyik legkeményebb ellenfél. Intravénás koffeint már csak azért is érdemes lesz belőni, mert hajnal fél háromtól a Denver Broncos a Pittsburgh Steelerst fogadja. Az összecsapás pikánsnak ígérkezik, hiszen pont a denveriek búcsúztatták a Wild Card-hétvégén a Steelerst, amiért Big Benék egész biztosan szeretnének visszavágni, ráadásul hosszú idő után ismét akcióban láthatjuk Peyton Manninget a Broncos soraiban. 

Hétfő éjszakára két meccs marad, a Ravenshez megy a Bengals, majd hajnalban a San Diego Chargers - Oakland Raiders összecsapás következik az első forduló zárásaként.

A továbbiakról a CBS dobott össze egy gyors listát, nézzük, mire lesz érdemes odafigyelni az egyes játéknapokon:

- Week 1: 49ers at Packers
- Week 1: Steelers at Broncos, SNF
- Week 1: Bengals at Ravens, MNF
- Week 2: Bears at Packers, 
- Week 2: Jets at Steelers
- Week 3: Packers at Seahawks, MNF
- Week 3: Giants at Panthers, TNF
- Week 4: Saints at Packers
- Week 5: Broncos at Patriots (Manning vs Brady) 
- Week 6: Giants at 49ers 
- Week 7: Jets at Patriots
- Week 8: Patriots at Rams (Londonban)
- Week 8: Saints at Broncos, 
- Week 9: Steelers at Giants
- Week 12: Hálaadás Nap - Texans at Lions, Redskins at Cowboys, Patriots at Jets 
- Week 14: Chargers at Steelers
- Week 14: Falcons at Panthers
- Week 17: Panthers at Saints
- Week 17: Eagles at Giants

 

Napi gyors - 04.16

2012. április 16., 19:49 Módosítva: 2015.04.29 17:01

1500 dollár járt egy brutális letaglózásért

2012. március 22., 13:38 Módosítva: 2015.05.17 02:03
86

Súlyos pénzbüntetéssel, eltiltásokkal és draftjogok megvonásával sújtotta az NFL a New Orleans Saintst, amiért korábbi edzőjének, Gregg Williamsnek irányításával több szezonon át olyan alapot tartottak fent, ami az ellenfél játékosainak kiütését jutalmazta.

teljes bejegyzés

Egy évre eltiltották a Saints Super Bowl-győztes edzőjét

2012. március 21., 20:28 Módosítva: 2015.05.17 02:03
10

Egy évre eltiltották a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New Orleans Saints vezetőedzőjét, Sean Paytont, aki a 2009-es szezonban bajnoki címre vezette együttesét.

teljes bejegyzés

Tim Tebow a Jets játékosa lett

2012. március 21., 18:19 Módosítva: 2015.05.17 02:03

A Denver Broncos irányítóját már el is cserélte a klub.

teljes bejegyzés

Peyton Manning öt évre 96 milliót kap Denverben

2012. március 20., 18:29 Módosítva: 2015.05.17 02:04

Öt évre 96 millió dollárt kap a Denver Broncosban Peyton Manning, akit négyszer választottak meg az amerikaifutball-bajnokság alapszakaszának legjobbjává. 

teljes bejegyzés

Peyton Manning a Denvert választotta

2012. március 19., 18:37 Módosítva: 2015.05.17 02:10
90

Az Indianapolis Colts Super Bowl-győztes irányítója a Denver Broncoshoz ír alá, a Denver pedig megválna jelenlegi quarterbackjétől, Tim Tebow-tól.

teljes bejegyzés

30 milliárd forintot kereshet az NFL-elkapó

2012. március 14., 19:42 Módosítva: 2015.05.17 02:12

A liga legjobban fizetett elkapója lesz Calvin Johnson, a profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Detroit Lions játékosa, aki 2019-ig meghosszabbította szerződését, ez idő alatt 132 millió (30 milliárd forint) dollárt keres majd.

A 26 éves, Megatron becenévre hallgató támadó az elmúlt szezonban karriercsúcsot jelentő 96 elkapást jegyzett, ezzel összesen 1681 yardot termelt csapatának és 16 hatpontos gólt (touchdownt, TD) szerzett. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a Lions 1999 után ismét bejutott a rájátszásba.

Johnsont a 2007-es amatőr játékosbörzén (draft) választotta ki a Detroit, azóta összesen 5872 yardot szerzett, 49 TD-vel.

Sírva búcsúzott a kirúgott NFL-legenda

2012. március 8., 10:55 Módosítva: 2015.05.17 02:16
58

Az Indianapolis Colts búcsút intett az elmúlt szezont sérülés miatt kihagyó Peyton Manningnek, akivel Super Bowlt is nyert a klub.

teljes bejegyzés

Super Bowl: Patriots vs Giants

2012. február 6., 00:06 Módosítva: 2015.05.17 02:37
10

Az amerikai-foci liga (NFL) 46. döntőjében, a Super Bowlon megismétlődik a 2007-es döntő: a New England Patriots játszik a New York Giants ellen.

Angol statisztikus segíti a Giantset

2012. február 5., 20:20 Módosítva: 2015.05.17 02:38
3

A döntő 0.30-kor kezdődik, éjféltől kövesse az Indexen!

Az amerikaifutball, a többi amerikai sporthoz hasonlóan nemcsak a nagyszerű sportteljesítményekről, hanem a számokról, a statisztikákról is szól. A játékosok, csapatok teljesítményét ezek a számok határozzák meg, hiába kap el egy passzt valaki látványos mozdulattal (legyen ez egy biciklicsel amerikai megfelelője), ha utána csak egy yardot viszi előre (a védő elpöcköli C. Ronaldo elől a labdát), a támadás lehet nem ért semmit. A statisztikákat minden csapatnál nagyon komolyan veszik, a New York Giants pedig több más csapathoz hasonlóan még Angliából is kap segítséget az elemzésekhez.

Az importstatisztikus egy 48 éves angol férfi, bizonyos Neil Hornsby, aki futballrajongóként nőtt fel, de 1983-ban, amikor egy Sports Illustratedben elolvasott egy Dan Marinóról szóló cikket, és látta, milyen jelentőséget tulajdonítanak az amerikaiak statisztikáknak, azonnal beleszeretett a sportba.  Az internet aztán új ajtókat nyitott meg a civilben üzleti tanácsadócéget működtető férfi előtt, aki barátai társaságában kezdte el kielemezni a mérkőzéseket, de olyan alapossággal, ami még a profi csapatokat is meglepte. A Giants statisztikával foglalkozó részlegének igazgatója például a Patriots elleni meccsre is felhasználja Hornsby adatait, amit nagyon értékes információnak titulált.

teljes bejegyzés

A Patriots nyeri a Super Bowlt

2012. február 5., 19:11 Módosítva: 2015.05.17 02:38
14

A döntő 0.30-kor kezdődik, éjféltől kövesse az Indexen!

A Las Vegas-i bukmékerirodák szerint a döntőt a Patriots nyeri 29-26 arányban, azaz három ponttal (egy mezőnygóllal). Ez nem túl meglepő, mivel az NFL meccsei közül legtöbbször hárompontos különbséget jósolnak a bukik, és ezzel lehet a legkevesebbet is nyerni. A vegasi fogadóirodák egyébként egész megbízhatóan tippelik meg, ki lesz a nyertes, hiszen az eddig 45 döntőből 33-at az ő favoritjaik nyertek. Az idei Super Bowlra azonban közel sem ez a legérdekesebb fogadás.

teljes bejegyzés

Giants vagy Patriots? Manning vagy Brady?

2012. február 5., 15:19 Módosítva: 2015.05.17 02:38
38
teljes bejegyzés

Rovatok