Index Vakbarát Hírportál

Csodát tesz Usain Bolt, és legyőzi a gonoszt?

2015. augusztus 22., szombat 00:02

Augusztus 22. és 30. között a pekingi Madárfészek stadionban rendezik az atlétikai világbajnokságot. Usain Bolt itt nyert először olimpiát, de kérdés, le tudja-e győzni Justin Gatlint. Magyar éremért is szurkolhatunk majd. A sportágnak talán soha nem volt ekkora szüksége arra, hogy a sztárokról, és ne a doppingról beszéljenek.

Az atlétikában az elmúlt hónapok szinte másról sem szóltak, csak doppingbotrányokról. A világbajnokság most alkalmat adhat arra, hogy a sportágról végre a teljesítmények és az eredmények miatt beszéljenek. Bár arra semmi biztosíték nincs, hogy ezeket a most születő eredményeket ne törölnék el pont dopping miatt évek múlva.

Az ARD és a Sunday Times még csak három hete hozakodott elő azzal, hogy a birtokukba került dokumentumok alapján kijelenthető, hogy a világversenyek érmeseinek harmada doppingol, de már korábban is megpiszkált a sajtó több gyanús esetet, elég csak Mo Farah, a világ legjobb hosszútávfutójának edzőjét említeni. Alberto Salazar a vádak szerint tesztoszteronnal kísérletezett tanítványain.

Ezeket az eseteket még nem sikerült bizonyítani, de hogy van doppingkérdés, azt maga a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bizonyította, 28 világbajnokságon induló sportolóról derült ki, hogy tiltott szerrel élt. Igaz, 8 és 10 évvel ezelőtti esetek buktak ki most.

Gatlin lehet az új sprintkirály

Ilyen narratíva mellett a világbajnokság legfontosabb versenyszámát, a férfi 100 métert is sokan láttatnák a jó és a gonosz küzdelmének. Vajon a világversenyeken 2009 óta verhetetlen Usain Boltot le tudja-e győzni az elmúlt két szezont uraló Justin Gatlin?

Gatlin 9.74-gyel vezeti a világranglistát, idén nem tudták megverni, de doppingos múltja miatt sokak számára nem hiteles. Hogy nézne ki, milyen erkölcsi károkat okozna a sportágnak, ha legyőzné az atlétika ikonját, mindenki kedvencét, Boltot? Erre pedig van esély, míg Gatlin stabilan 9.8 alatt futott az egész szezonban, a sérülésekkel küzdő címvédő csak szenvedett, a legjobb ideje 9.87. Ennél hatan is jobb időt tudtak, de edzője, Glenn Mills szerint nem lesz baj, a vb előtt speciális edzésmunkát végeztek, és Bolt mindig is arról volt híres, hogy világbajnokságon vagy olimpián a legjobbját képes hozni. A páros versengésébe Asafa Powell és Treyvon Brommel tud beleszólni még jó eséllyel.

Kétszáz méteren is hasonló a leosztás, Gatlin elképesztően jó idővel (19.57) megy a vébére, a szezonban a közelében sem volt senki. Szinte csak az a kérdés, hogy ki lesz a második, vagy hogy Bolt tényleg tudott-e csodát tenni magával? (A férfi száz döntőjét magyar idő szerint vasárnap 15:15-kor rendezik.)

Női sprintereknél is lehet duplázó, a százon és kétszázon címvédő Shelly-Ann Fraser-Pryce ismételhet, de nem lesz könnyű dolga. A jamaicai százon a leggyorsabb volt az idén (10.74), de mögötte sűrű a mezőny, két amerikai, English Gardner (10.79) és Tori Bowie (10.81) is veszélyes lehet rá, de az elefántcsontparti Murielle Ahouré és a nigériai Blessing Okagbare is nagy időt futhat.

A kétszáz még nyíltabb versenyt hozhat, azért is, mert a világ idei legjobbját futó Allyson Felix csak négyszázon indul. Fraser-Pryce szereplése kérdéses, nem igazán szereti a kétszázat, csak az edzője erőlteti, az aranyéremre így egy európai sprinter is eséllyel pályázhat. A holland Dafne Schippers két éve még hétpróbában szerzett bronzérmet, de azóta a sprintekre specializálódott, duplázott az Eb-n, és idén is nagy formában futott kétszázon (22.09), csak Felix és Candyce McGrone volt nála gyorsabb a szezonban, utóbbi csak egy századdal.

Ha világcsúcs nem is, izgalom lesz bőven

A sprintszámok mellett az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és leglátványosabb versenyeit mindig a férfi magasugrás hozza. A katari Mutaz Essa Barshim vagy az ukrán Bohdan Bondarenko folyamatosan a világcsúcs közelében jár, bármikor megdönthetik, de mögöttük is egyre több 2,40 méterhez közelítő klasszisugró van: az amerikai Eric Kynard, a kanadai Derek Drouin és a kínai Csang Kuo-vej is erős ellenfél, a pár hete 2,37-ig jutó olasz Gianmarco Tamberi, pedig hülye szakállával és showelemeivel még szórakoztatóbbá teheti a versenyt.

Kellenek is az ilyen arcok, mint Tamberi, mert a mezszéttépéssel mindig közönséget hergelő Robert Harting nem indul Pekingben, a német olimpiai és világbajnok diszkoszvető sérülés miatt hagyja ki a vébét. Ugyanígy tesz a súlylökő Valerie Adams is. Az 57 versenyen át veretlen új-zélandi műtétje óta nem tudott visszakapaszkodni, ő is inkább már a riói olimpiára koncentrál.

Bosnyák futó az élen?

A közép- és hosszútávfutásban sokan még mindig hajlamosak előre odaadni az összes érmet a kenyaiaknak és az etiópoknak, de az utóbbi években egyre több nemzet számít esélyesnek. Ki gondolta volna, hogy férfi 800 méteren egy európai vezetheti a világranglistát? A bosnyák Amel Tuka megcsinálta, 1:42.51-gyel a vébé egyik esélyesévé lépett elő, de topfavoritnak nem mondanánk. Az olimpiai ezüstérmes botswanai Nijel Amos, a címvédő Mohammed Amman, Ayanleh Souleiman is joggal pályázik az aranyra, és a világcsúcstartó David Rudisha is okozhat meglepetést, még akkor is, ha korábbi formájától még messze van. Női 800-on szinte megkérdőjelezhetelen a címvédő Eunice Sum győzelme. A kenyai nagy formában van, csak rossz taktika miatt bukhatja a döntőt.

Férfi 1500-on a kenyai Asbel Kiprop sorozatban harmadik vb-aranyát szerezheti meg, erre jó esélye van, övé idén a legjobb idő, és bebizonyította, bármilyen taktikájú is egy verseny, a mezőny éléről vagy hátulról előtetörve is képes megnyerni azt. Legnagyobb vetélytársai az olimpiai bajnok, Taoufik Makhloufi, és honfitársa, Silas Kiplagat lehetnek, de oda kell figyelnie a 800-on is induló Souleimanra és az amerikai Matthew Centrowitzre, aki mindig nagyon taktikusan fut, így két érmet is szerzett az előző vb-ken.

Ahogy Kiprop, úgy Genzebe Dibaba is topfavoritnak számít a nőknél. Idén ahol indult, mindenhol nyert az etióp, de ami ennél fontosabb, 22 éves világcsúcsot döntött meg 1500-on. A második helyért itt is izgalmas lehet a verseny, az etióp születésű, de Hollandiának versenyző Sifan Hassan két amerikaival, Shannon Rowburyvel és Jennifer Simpsonnal küzdhet meg érte.

Amikor Jarius Birech csak úgy tudta megnyerni a 3000 méter akadályt a párizsi Gyémánt Ligán, hogy a tisztán vezető Evan Jager az utolsó gátban elbukott, azt nyilatkozta, valamit változtatniuk kell a kenyaiaknak, mert már nem feltétlenül favoritok ezen a távon. Az amerikai Jager kétségkívül bebizonyította, hogy a vb egyik legnagyobb esélyese, de Birech mellett azért még lesznek kenyaiak. A háromszoros világbajnok Ezekiel Kemboi újra magára talált, idén övé a harmadik idő, de nem valószínű, hogy Pekingben meg tudja csinálni védjegyévé vált befutóját, hogy az egyes pályáról a nyolcasra kanyarodva érjen célba.

A vb-k történetében most először futhatnak a nők is akadályon, és a kenyaiak itt is nagy konkurenciával számolhatnak, a legjobb idővel a tunéziai Habiba Ghribi nevezett.

Bár Mo Farah-t megviselték az edzőjét ért támadások, megint jó eséllyel duplázhat öt- és tízezer méteren. A hosszabb táv tűnik egyszerűbbnek a nagyon jó hajrájú britnek, ötezren már erős konkurenciája lesz, például a 18 éves Yomif Kejelcha futtathatja meg nagyon.

Bár a világ két leggyorsabb maratonistája, a kenyai Dennis Kimetto és Wilson Kipsang is ott lesz Pekingben, a világbajnokságok és olimpiák mindig más versenyt hoznak, mint a nagyvárosi maratonok, a szmogtól és magas páratartalomtól sújtott kínai fővárosban pedig ez még inkább igaz. Ezt talán éppen az ugandai Stephen Kiprotich tudja legjobban, már az olimpiát és vb-t is behúzott.

A kenyaiak azt is bebizonyíthatják, hogy nem csak futásban jók, gerelyhajításban Julios Yego vezeti a világranglistát, igaz, egy vitatott dobással, de jó eséllyel dobogóra állhat. Az ügyességi számok közül a férfi 110 gát is nagy versenyt hozhat, évről évre erősebb a mezőny, öten-hatan is teljes joggal pályázhatnak az aranyra. A férfi hármasugrást is érdemes figyelni, idén ketten is 18 méter fölé jutottak, az amerikai Christian Taylor és a kubai Pedro P. Pichardo párharca dönthet majd az aranyról.

Tizenkét magyar, egy-két-három érem?

A vb-n 12 magyar atléta indul, Pars Krisztián, Pásztor Bence, Hudi Ákos, Orbán Éva és Gyurátz Réka kalapácsvetésben, Kővágó Zoltán diszkoszvetésben, Márton Anita súlylökésben, Szabó Barbara magasugrásban, Krizsán Xénia és Zsivóczk-Farkas Györgyi hétpróbában, Madarász Viktória gyaloglásban, Baji Balázs 110 gáton versenyez majd. Az olimpiai bajnok Pars vb-n még sosem tudott nyerni, két ezüstérme van, és idén még favoritnak sem számít.

Sérülése miatt még nincs igazán magas szinten, meglepetés lenne, ha meg tudná verni a lengyel Pawel Fajdeket.

A magyar szövetség főtitkára, Gyulai Márton az Indexnek azt nyilatkozta, természetesen egy éremnek is örülne, de kettővel lenne igazán elégedett. Nem zárta ki a három érem szerzését sem. Neveket nem mondott, de Pars mellett a Gyémánt Ligákon rendszeresen induló Márton Anitától és Kővágó Zoltántól várható el a döntő. „Nincs még egy olyan sportág, mint az atlétika, ahol 214 ország vesz részt a vb-n, ha négy döntősünk lesz, az nagyon kedvező vizsgaeredménye a magyar atlétikának. Majdnem mindenki ügyességi számban indul, lehetnek meglepetések, simán összejöhet mindenkinek a selejtezőből való továbbjutás. Nem emelnék ki senkit, de reális az, hogy négy magyar döntőzni fog.”

(A férfi kalapács döntője vasárnap 12:30-tól lesz.)

Rovatok